Farkas Csilla (szerk.): Időcsiga = Zeitschnecke. Újabb eredmények Vas megye őskorának kutatásában. Neue Forschungsergebnisse zur Vorgeschichte vom Komitat Vas (Szombathely, 2011)

Tóth Zsuzsanna: A Dunántúl neolitikuma - Faragó Norbert: Kőeszközök használata a neolitikumban

10. Csiszolt kőeszközök Geschliffene Steingeräte Kat. 2/21-24., 26-28. ugyanis a Kőszegi- és a Soproni-hegy­ség telis-tele van erre a célra a legmeg­felelőbbnek tartott, nagyon idős, meta­morf és vulkanikus kőzetekkel, első­sorban palával és szerpentinittel. Kö­vetkező lépcsőben a kiinduló formát kellett kialakítani, amit vagy szintén pattintással, vagy blokkokra fűrésze­léssel oldottak meg. Ez utóbbi megol­dásnál ugyanúgy, mint a tényleges csi­szolásnál, egy másik, lapos és egyenes élű követ, valamint nedves homokot alkalmaztak. A kész eszközök alapve­tően kétfélék lehetnek, az első esetben a nyélhez képest az él vízszintesen áll, míg a második esetben függőlegesen. Ez utóbbi darabok zömökebbek, vas­tagabbak, így nem véletlen, hogy a biz­tos rögzítéshez készítettek egy átfúrást a nyél számára. Ehhez a művelethez a legvalószínűbb, hogy valamilyen szer­kezetet ácsoltak, amelyen biztosan rögzíteni lehetett az átlyukasztásra ki­szemelt, forgó mozgást végző botot vagy rudat. A csiszolt balták, vésők ez­után a legkülönfélébb famegmunkálá­si feladatokra voltak alkalmasak. 11. Csiszolt kőeszköz előzetes és végleges kialakítása (Weiner 1987) Produktion der geschliffenen Steingeräte (Weiner 1987) A pattintott kőeszközök tudomá­nyos feldolgozásának is az a célja, hogy minél többet megtudjunk az adott közösség eszközkészítéséről és azon keresztül az életéről. Ehhez egy­egy tárgyat önmagában is vizsgál­nunk kell, de sokkal többet megtud­hatunk, ha statisztikai megfigyelése­ket is teszünk. Ennek szellemében ké­szült el Szilasi Attila Botond rövid közlése is Szombathely közelében, a Parkerdei lakópark területén feltárt neolit műhelygödör anyagáról, így 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom