Farkas Csilla (szerk.): Időcsiga = Zeitschnecke. Újabb eredmények Vas megye őskorának kutatásában. Neue Forschungsergebnisse zur Vorgeschichte vom Komitat Vas (Szombathely, 2011)

Nagy Marcella: A Nyugat-Dunántúl a bronzkorban - Ilon Gábor: Szombathely-Zanat

82. Bronztű/Nadel aus Bronze Kat. 11/11. területén belül (Stillfried-Ság hegy­Csönge-Jánosháza) található. Föld­rajzi helyzete - az Alpok előterében, egy „zöld folyosóban", melynek fő ütőerei az ún. Borostyánkő út és az észak-balkáni történeti út - nem meglepő és logikus. A temetőt a velemi Szent Vid ma­gaslati település és hatalmi központ (légvonalban mindössze 18 km és jól látható) territóriumán élő egyik késői urnamezős hagyományú, ugyanakkor a keleti Hallstatt-kul­túra kialakulása és bizonyos keleti, preszkíta elemek együttes hatására létrejövő közösség egyik nekropoli­szának tartom. Utóbbiak megjelené­se nem tekinthető a régióban egye­dinek, hiszen a Celldömölk-nagy­sági kincslelet, de a Szent Vid újabb feltárásokból származó és feldolgo­zásra kerülő leletanyaga, valamint a góri Kápolnadomb keleti embereket sejtető antropológiai jelenségei - ha­tásukat bizonyítják. A temetőt három időhorizontra bontom, amely 1-2-1 generáció sírjait tartalmazza, és mintegy 100­120 évig élőnek gondolom, a Kr. e. 10. század utolsó negyedétől kezdő­dően és a 9. században. AJÁNLOTT IRODALOM ILON Gábor - SÜMEGI Pál - TÓTH Gábor et alii.: Szombathely-Zanat késő urnamezős korú temetője és a lelőhely más ős- és középkori emlékei. Természettudományos vizsgálatok­kal kiegészített anyagközlés. (The Late Urnfield period cemetery from Szombathely-Zanat supplemented by an assessment of Prehistoric and Medieval settlement features and inter­disciplinary analyses.) VIA 2 Szerk./Ed.: Kvassay Judit. Budapest, MNM - NÖK 2010. KEMENCZEI Tibor: Funde ostkarpatenländischen Typs im Karpatenbecken. PBF XX, 10. Stuttgart, 2005. KŐSZEGI Frigyes: A Dunántúl története a későbronzkorban. (The history of Transdanubia during the Late Bronze Age.) BTM Műhely 1, Budapest, 1988. METZNER-NEBELSICK, Carola: Der „Thrako-Kimmerische" Formenkreis aus der Sicht der Urnenfelder- und Hallstattzeit im südlichen Pannonién. I—II, Rahden/Westfalia 2002. PATEK, Erzsébet: Die Urnenfelderkultur in Transdanubien. Budapest, 1968. TIEFENGRABER, Georg: Untersuchungen zur Urnenfelder- und Hallstattzeit im Grazer Becken. UPA, Band 124, Bonn, 2005. 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom