Ilon Gábor: Százszorszépek. Emberábrázolás az őskori Nyugat-Magyrországon (Szombathely, 2007)

Kalicz Nándor: Az őskori agyagszobrászat kezdetei a Nyugat-Dunántúlon (Kr. e. 6000–Kr. e. 3000)

nyomai megmaradtak. A bemutatott öltözeti darabok azonban az egész öltözetnek csak egy részletét mutatják. Vannak ugyanis olyan idolok is, melyek altestét teljesen körülveszi a szoknyára emlékeztető karcolt minta. A kis szobrok felsőteste és többnyire hátsó felük is mindig meztelen. Több idolnál hiányzik a karcolt öltözet. Feltételezhető, hogy a teljesen meztelen állapotban talált idolokon a ruházatot festéssel ábrázolták. Számos idolnál megmaradt nem csak a fejen, de a felső és altesten is a vörös és sárga festés maradványa. Ugyanazok a színek, melyekkel a fmom kidolgozású edényeket is festették, amelyek nem kevesebb művészi érzékkel készültek, mint az idolok. A ruházat ábrázolása az idolokon elsősorban az egyidejű Vinca kultúrában és néhány más balkáni kultúrában jellemző. Ezért talán jogos az elgondolás, hogy ez az ábrázolásmód a Balkánról származik. A Sé-típusú idolokat tartalmazó lelőhelyek mintegy közbülső helyzetet foglalnak el a déli Vinca kultúra és az északnyugati Morva Festett Kerámia területe között. A séihez hasonló szobrok valamivel később, kisebb változásokkal ugyanúgy előfordulnak DélMorvaországban, mint Sében, de a Lengyel kultúra ausztriai és morvaországi idoljairól, nagyon kevés kivételtől eltekintve, már lemaradt a ruházat jelzése. Néhány idol egyszerűen megformált. A test szinte téglalap alakú, lapított vagy hengeres, de a ruházat ezeken is megjelenik. Más esetben az egész idol alig több mint egy hengeres dorong, éppen csak érződik az emberi jelleg, sőt, a végsőkig leegyszerűsített hengeres testű Y-formájú tárgyban csak sejthetjük az emberi alakot. A séi típusú idolok között fordul elő, hogy a szokásostól eltérő, néhány nagyobb méretű idolfej nyaka csapszerű nyúlványban végződik, vagyis a tartós anyagú fej cserélhető volt a pusztuló anyagból egy alkalomra készített nagyobb méretű különböző testeken. Ez a fajta alkotás a Lengyel kultúra teljes területén szórványosan fordul elő (pl. Sormás-Mántai- dűlőben a Sopot kultúra egyik objektumában), a keleti csoporthoz tartozó Aszódon, Alsó-Ausztriában, sőt még Kelet-Magyarországon is megtalálható. A séi típusú kis agyagszobrok a 25 cm magasságot nem múlták felül, és minden esetben álló alakot ábrázoltak, amelyek előre néztek. Sében előkerültek olyan töredékek is, melyek egy feltartott karú ülő szoborból származtak, melynek mérete a maradványok alapján kb. 50 cm-re becsülhető. Mindezek a kisebb-nagyobb eltérések az idolok használatához kapcsolódó különböző rítusokra utalnak. A séi típusú idolok, mint a neolitikum és rézkor folyamán általánosan, csaknem az összes kis szobor, töredékes, darabolt állapotban kerülnek elő. Ez nem véletlen. A kutatás megegyezik abban, hogy szándékosan törték őket össze. A darabolás a szertartások végén történhetett, amikor már értéktelennek és erőtlennek tartották a feltehetően egyéni használatra készített kicsiny szobrokat és velük együtt - képletesen - elpusztították a hozzájuk kapcsolt tartalmat is. Egyik fő jellegzetesség még, hogy legtöbbször nem található meg a darabolt idol minden töredéke. A töredékek alapján meg lehet állapítani készítésük módját. Többnyire két részből készítették az egész testet és külön a fejet, vagy a törzshöz külön erősítették az altestet és az egytömbű lábakat. A darabolás leggyakrabban külön érintette a fejet, a törzset, az altestet és a lábakat, de időnként más darabolási gyakorlat is érvényesült. A séi típusú idolok neme feltételesen állapítható meg, mivel a nemi jellegre határozottan csak a mellek és a zsírfarúság, talán az ágyék vonalát hangsúlyozó bemélyítés és a fej megformálása - a gondosan kivitelezett hajviselettel - utalnak. A séi leletek kiemelkedő darabja egy 30 cm magas ember alakú edény, melyet épségben helyeztek egy kis gödörbe. A kettős árok déli bejárata közelében, feltehetően rituális, (áldozati vagy védelmi) célra ásott eléggé sekély gödörbe fektették az edényt és föléje egy nagyobb, hasáb alakú követ tettek. Ezért csak a kő nyomásától roppant meg a különlegesen megformált edény. A nyomott gömb alakú alsó részre helyezték a hengeres felsőtestet és erre építették - a kor szokásos formájában - a csésze alakú fejet. A plasztikus orr letörött, de az ugyancsak plasztikus szemöldökök megmaradtak. A szem feltehetően festve volt és a szájat valamilyen okból, miként az idolokon, nem ábrázolták. A mellek plasztikusak, a karokat a testből kiemelkedő plasztikus léccel úgy alakították ki, hogy jelezték a vállat, s a könyökben meghajlított karokat a has tájára helyezték. A háton végig húzódó sekély bemélyítés a gerincet jelképezte és ugyanez a mélyítés az altestet is - jelképesen - kettéosztotta. Az alkotásnak így ülő hatása lett. Az edény és az emberi test egyesítése ülő helyzetben, művészi szinten sikerült. A Lengyel kultúra formatív fázisának séi típusú lelőhelyein élő emberek nagy hatást gyakoroltak a következő, teljes kialakulás időszakára, elsősorban nyugat és északnyugat felé. A kelet-dunántúli csoportra kevéssé hatottak a nyugati régió kialakuló időszakának történései, mert ott az alföldi Tisza-Herpály-Csőszhalom kultúráé volt a főszerep. Ezért is jött létre olyan jelentős különbség a Lengyel kultúra nyugati és keleti csoportja között. A LENGYEL KULTÚRA KIALAKULÓ SZAKASZÁNAK MÁSODIK FOKA, ÁTMENET A KORAI KLASSZIKUS SZAKASZBA (KB. 4700-4500) Szombathely-Oladi plató rendkívül gazdag idolplasztikája és kultusztárgyai. A séi lelőhely élete kb. 150-200 évig tartott. Lakói ismeretlen okok miatt Kr. e. 4700 körül elhagyták a települési helyüket és sokáig nem is tudtuk, hogy mi történt velük. Erre csak legutóbb, a 2005-2007-ben végzett szerencsés, nagyfelületű feltárás adott magya-