Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. ból; esetünkben azonban ez nem játszik szerepet. Ezek a hálók nem a népi halászat eszközei, hanem a halászat, mint gazdasági ág eszközei. A jobbágyoknak tiltott volt tavakban halászni. így például 1582. július 19-én kétincédi (ma: Dürnbach, A) jobbágyot feljelentettek, mert az uradalmi tóban halásztak. Mivel azonban nem lehetett semmit rájuk bizonyítani, nem kaptak halálbüntetést, hanem a földbirtokos kegyelmébe ajánlották őket.

46 A szák fogóberendezést tartalmazó készülék. Legtöbbször folyót zárnak el vele; főleg ott, ahol a víz teljes egészében a földesúr tulajdona. Egy ilyen építmény csak ott érte meg, ahol a víz széles és nyugodt volt. Nem tudjuk, hogy Batthyány Kristóf tényleg építtetett-e szakot. A haltartó és a halászladik csak a tógazdaságban használatos. A horgokat szintén csak az uradalmi halászatra vonatkozó adatokban láthatjuk, természetesen minden kétséget kizárólag jobbágyhalászok is alkalmazták. Mivel a jobbágyok eszközeiket maguk vásárolták vagy készítették, nem szerepelnek semmiféle számadásban. Levéltári forrásokban már csak három olyan eszközzel találkozunk, melyek nem az uradalmi halászathoz tartoztak. Az egyik ilyen a hálóból készített, vagy fűzfavesszőből font varsa, valamint egy az orvhalászok által használt hálófajta, melyet jobban nem lehet meghatározni, továbbá a vadászeszközként emlegetett szigony. (Ha nem lenne adatom arról, hogy a halászszigonyt vadászeszközként használták, akkor az adatok alapján tipikusan vadászeszközre gondolnék.) Szabar (ma: Zuberbach, A) lakosai 1558-ban 16 magyar forint büntetésre ítéltettek, mert a nagybirtokos engedélye nélkül tereltek egy patakot másik mederbe.

47 Ez is a halászat egy fajtája, még, ha nem is használnak eszközt hozzá. Ha a patak vizét új mederbe terelték, akkor a régi mederből ki lehet venni a halakat. Ez azonban csak kis vízben lehetséges. Tehát ez minden adat, amit a XVI. és XVII. század népi halászat eszközeiről találtam. A halastavak száma, a számtalan halfajta, valamint a halastavak felosztása azt sejteti, hogy még számos más eszköz is használatban volt, melyeket nem említ egyetlen levéltári forrás sem. A falvak jegyzőkönyveiben azonban szintén nem szerepelnek olyan eszközök, melyeket bizonyítottan a XIX. században a jobbágyhalászok maguk készítettek. Az uradalom számára ezek az eszközök érdektelenek voltak. A beszolgáltatott halakat vették számadásba, nem pedig a halászeszközt. Itt kell megemlítenünk, hogy akkoriban (hasonlóan napjainkban is) az említett településeken nem ismerte mindenki a halászeszközöket. Csupán néhány ember található minden faluban, akik jobbágyszolgálataik mellett halásztak. Ők ismerik ezeket az eszközöket, tudják a nevüket, s egymásnak adják tovább tudásukat. Amennyiben a jobbágyhalászok által napjainkban használt eszközöket és módszereket vizsgáljuk meg, akkor ezek egy részét a XVI. századig is visszavezethetjük. így pontosan azokat az adatokat kapjuk a népi halászatról, melyek számunkra fontosak. 265