Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN A folyóvízbe és az árterületen felállított (a német nyelvű megjelölésben mindig a „geschlagen" szó szerepel, így vejszét, rekeszt, cégét vertek) halfogószerkezeteket (a vejsze = Gereiter, Kreiter, a rekesz =Fächer és a cége =Arch) már a 10. században megemlítik. így a vizafogócégét a tullni medencében. A gazdasági és társadalmi fejlődéssel párhuzamosan a halkereslet egyre jobban emelkedett. Ekkor már a halimport is fokozódott, az északi tenger vidékéről heringet, szárazhalat hoztak, és jelentős lett a csehországi pontyszállítás is. Az Adriáról friss halat és osztrigát hoztak azok számára, akik ezt meg tudták fizetni. A magyarországi Dunáról vizát, sóshalat ugyancsak a 16. századtól kezdték egyre nagyobb mennyiségbe importálni. Ugyanebben az időszakban kezdték a nyugat-magyarországi főúri gazdaságok a halastavak fokozott kiépítését, így pl. a Batthyányak, akik a halat, elsősorban a pontyot a gráci piacra szállították.

3 A hal gazdasági jelentőségének növekedésével párhuzamosan növekedett a halászattal kapcsolatos rendelkezések aktivitása is. A kolostoralapítások okleveleiben csak a halászat, ill. a halászok létalapbeli jelentőségét találjuk, részletes halászati törvényhozás csak a XV. században tűnik fel, de az ezt követő évszázadokban ezek száma egyre inkább növekedett. Az igény kielégítését az egyre több halfogószerkezet építésével igyekeztek elérni. Az első ismert részletes szabályozás, 'Fischordnung' 1418-ból való. Az ezt követő évszázadok folyamán a halászattal kapcsolatos rendelkezések száma állandóan nőtt, és az előírások szigorúbbak lettek. A korábban még nem tiltott kisvizek szinte kivétel nélkül tiltottak lette, ideiglenesen több eszköz használatát megtiltották, a fogó szerkezeteket szigorúbban ellenőrizték, a halkereskedelem majdhogynem monopol lett. Ez Kelet-Ausztriát erősebben érintette, mint a nyugati „kolostori tájat", ahol a középkori előírások egészen a 19. századig érvényben maradtak. Erre jellemző, hogy a 7-9. századi szagénajog szerinti víz felosztások mindmáig megmaradtak. Amikor a 18. század végi kolostorfelosztások során a nyugat-ausztriai nagy tavak világi tulajdonosok kezébe mentek át, a tó vizének beosztása, a halászat módja semmit sem változott. Az Attersee és a Mondsee vízbeosztása még a telekkönyvekben is mindmáig a középkori sagena-határok szerint maradt meg.

4 A céh-alapításokra is lényegesen később került sor, mint a Duna-mellékén. Kelet-Ausztriában, ahol a kolostoroknak alig volt nagyobb összefüggő halászó területe, azok is szétszórtan a világi tulajdonosok és halászati joggal felruházott városok vizei között voltak, lényegében a polgári fejlődés szabta meg a halászat alakulását. A nagy tavak mellékén nem találkozunk céhalakítással, ezek szomszédságában ilyesmire nagyon későn, csak a 18. sz. vége felé került sor. Ennek oka 136