Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)
FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. kor Karintia mellett Kelet- és Felső-Steierországot dúlták fel a török erők. A Bécs 1529-ben történt ostroma után a török sereg Steierország keleti és a nyugat-magyarországi területein vonult vissza és rabolta ki, dúlta fel, ami útjába akadt. 1532-ben a tartomány déli részén behatolva Karintiát és Felső-Steierországot (Obersteiermark) pusztították. Erről a háborús akcióról a steier történeti mondákban szép példákat találunk, így például a Seckaui apátságot a közelben elvonuló törökök nem tudták elpusztítani, mert a hegyről le, hegyre föl úton egyszer látták a tornyokat, egyszer nem. Azt hitték, hogy valami gonosz szellem játszik velük és továbbmentek. A helyi monda szerint Mária védte meg az apátságot úgy, hogy megzavarta a törökök látását. A Seckauval szomszédos Gaal nevű település lakói a hegyek közé menekültek az úgynevezett 'Rosenkogel'-ra. Azon a helyen, ahol megmenekültek, egy fakápolnát építettek a Loretói Szűz tiszteletére. Ez ma is áll és többek között ma a hegymászók búcsúhelye. Az építményt, nem a casa sánta szerint képezték ki. Loretóra csak a fekete Mária szobra és az emberek Loretó-tudata emlékeztet. A kápolna melletti dombon annyi 'Alpenrose' virágzik, hogy szinte vörösen égni látszik. Ezt Mária akaratának tulajdonítják. Kérdezni lehetne, miért említjük meg ezeket a török beütéseket. Erre igen egyszerű a válasz. Ha felrajzoljuk a török dúlások útvonalát (5. kép) és felkutatjuk az összes Loretóval kapcsolatos helyet (kápolnát, kegyszobrot) (6. kép) nagy meglepetés áll elő. Ugyanis ha a két térképet egymásra helyezzük, a török pusztítás útja és a Loretó kegyhelye vonala pontosan fedik egymást. Mint ahogy a Gaal községben, úgy a felvonulási út mentén is sok helység, részben a lakosság, de gyakran főurak, a török veszéllyel kapcsolatos Loret-kápolnákat építettek. Ezen a területen a XVII. századi alapításoknál egyszer sem találjuk meg a 'szent ház' alaprajzát, a casa santa-t. Lényeges a fekete Mária. A meglevő kegyszobrok többségének arca a barokk ízlésnek megfelelő „szerecseny". Eléggé kerek, koromfekete arc és nagy, csillogó fehér szemek. Monika Wiegele 8 asszony doktori munkájának elkészítése során ezeket is feldolgozta és feltérképezte, ugyanakkor az alapítás megállapítható idejét is közölte. Míg az előző tájegység szent helyei spontánul alakultak ki, addig ezen a tájon belül más faktorok is jelentősek voltak. Ezek összefüggenek a dél-német területek történelmével és erős monarchikus, de még erősebb ellenreformációs háttere van. így nem véletlen, hogy Ausztria területén az első Loretó-kegyhelyet Bécsben és ott is a császári augusztinus templomban alapították. 9 Ez döntő hatással volt a további hasonló alapításokra. Kihatott az egész kelet-közép-európai területre, azaz Ausztria keleti felére és Magyarországra. 115