Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

I. rész A nyugat-magyarországi térség - Kolnhoffer Vince: Megtorlás a nyugat-dunántúli régióban

A megtorlás legbrutálisabb és legfélelmetesebb eszközei a sortüzek voltak. December 8-án Salgó­tarjánban, 10-én Miskolcon, 11-én Egerben lőttek a karhatalmisták a felvonuló tömegbe. A halálos áldozatok száma megközelítette a százat. 12 December 5-én feloszlatták az állami, gazdasági, kulturális területen működő forradalmi bizottsá­gokat. December 9-én letartóztatták a Központi Munkástanács vezetőit, betiltották az országos, a budapesti, a kerületi, a megyei, városi munkás­tanácsokat. Az üzemi munkástanácsok 1957. no­vember 17-ig működhettek, de összehangolt irá­nyítás nélkül nem tölthették be szerepüket. December 11-én betiltották a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsát, bevezették a rögtönítélő bíráskodást, amelynek keretében 1957. novem­ber 2-ig hoztak ítéleteket. 1957. április 6-án lét­rehozták a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Taná­Illegális iratterjesztésért is több hónapos börtönbüntetést szabtak ki (Vas Megyei Levéltár) A megtorlás másik fontos intézménye volt az in­ternálás. A jogszabály szerint közbiztonsági őri­zetbe vehető volt mindenki, akiről a hatalom úgy vélekedett, hogy alkalmas a társadalom rendjének, nyugalmának megzavarására. Az egy évvel meghosszabbítható internálás egyrészt he­lyettesítette az előzetes letartóztatást, mivel 1956 decemberétől a karhatalom olyan tömeg­ben vette őrizetbe az embereket, hogy az ügyé­szi szervezet képtelen volt ezzel lépést tartani. 11 A tanúnak alkalmas személyeket is internálni le­hetett, akiket ezzel is a „megfelelő" vallomásra lehetett kényszeríteni. Ez a későbbiekben a túl­terhelt bíróságok tehermentesítésére szolgált, azokat büntetve ebben a formában, akik a hata­lom szerint nem követtek el börtönbüntetést ér­demlő cselekményt, de célszerűnek látszott a meghurcolásuk. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom