Körmend mezőváros kézművesei a XVII-XIX. Században (Fontes Castriferriensis 2. Szombathely, 2004)

NAGY ZOLTÁN: KÖRMEND MEZŐVÁROS KÉZMŰVESEI A 17-19. SZÁZADBAN E bizonytalanságot figyelembe véve, a 17. századi források adatai szerint a molnár céhben helyben 1-2 fő, a csizmadia céhben 4-11 fő, a patinásabb varga céhben 8-18, a tímárok céhében a névanyag alapján meghatározhatatlan számú mester, a szabó céhben 6-28-36 (!) fő is tartozhatott, ámbár a Varga és Szabó családnevűek fele más foglalkozást takar. Erre vonatkozóan Tóth István György és Szentmihályi Imre is szolgáltatott adatokat. A gombkötők céhe kicsi lehetett, mert 1649-ig csak két személynév utal a mesterségre, a takács céhben 5-6 körmendi mester, de nyilván ennél is több „bejárómester" tartozhatott, ami általános gyakorlat az articuláris helyeken. A fazekasok (gerencsérek) céhe sem foglalkoztatott 1-2 helyben élő mesternél többet, de fél tucatnál többen semmiképpen sem lehettek, ezt jelzik a 18. századi konkrétabb adatok. A nyolc önálló céhhez elegendő létszám is kellett, különben igen drága lett volna a céhlevél megfizetése, ezért azt gondoljuk, hogy a fenti körmendi céheknek minimum 8-10 főt kellett magukba foglalniuk. Ezt támasztja alá az első vegyes céh összetétele is, hiszen az 1614-ben megalakult kovácslakatos-csiszár-szíjgyártó-szűcs céh létszáma a névanyag szerint ekkor így alakulhatott: kovács 7-10 fő (?), lakatos 3-6 fő, csiszár 1-4 fő, szíjgyártó 2-4 fő, szűcs 1-3 fő; összesen 14-27 mestert foglalhatott magába, mely létszáma alapján, a helyi viszonyok között népes testületnek számított. Minden bizonnyal a fentieken kívül még más iparosok is éltek itt Körmenden, mivel nehéz a várost mészárszék nélkül elképzelni, de tudjuk is, hogy évenként rendszeresen fél-fél mázsa faggyút fizetnek székbér fejében.

68 Arról is tudomásunk van, hogy ötvösök is tevékenykedtek falai között. Pintérről úgy szerzünk tudomást, hogy az elvégzendő munkákhoz éppen nem található

69 itt egy sem 1652-ben, mint ahogyan azt Nemsen István körmendi tiszttartó megírta urának. „Pintér nincsen az kivel tudnánk a hordókat megköttetni" — mégis lehettek itt többen is, hiszen a jobbágyoknak és magának az uradalomnak is számos boroshordója volt, ezeket időről időre a gúzsabroncsok meglazulását követően meg kellett igazítani, amihez pintérmester feltétlenül kellett. E foglalkozásokon kívül számos faragó is lakhatott Körmenden, mivel a jóval későbbi, 1737ből származó tüzrendészeti szabály őket külön felsorolja, Bognárnak 67 Tóth István György: Jobbágyok ... i.m. 38. p. 88. sz. jegyzet bő példákkal szolgál. Szentmihályi Imre: Körmend települése és népi építkezése a XVII. század derekán = Körmendi Füzetek, 1980. 14. p. 68

Iványi: Képek... 88. p. 69 Iványi: Képek... 88. p. 40