Körmend mezőváros kézművesei a XVII-XIX. Században (Fontes Castriferriensis 2. Szombathely, 2004)

NAGY ZOLTÁN: KÖRMEND MEZŐVÁROS KÉZMŰVESEI A 17-19. SZÁZADBAN Ha viszont az 1824. évi portiófelvetés adatait vizsgáljuk meg, akkor azt látjuk, hogy állami adó lévén a kézművesek mesterségük után külön-külön fizetnek. A mérték a hazátlan kézművesek adója lehet, mert náluk más jövedelem, mint az ipar gyakorlásából származó pénz, nem jöhet számításba. Szem előtt tartva az imént kifejtetteket láthatjuk, hogy az egyébként céh keretében dolgozó varga, szűcs, szabó, takács, esztergályos, ács, cserepező, kőműves és a céhen kívüli üveges egységesen 4 Ft 48 xr-t fizetnek, azaz a katonaadó kézműves mesterség után számított alapegysége ez. Aki több adót fizet ennél, annak más jövedelemforrása is van, melyhez a saját ház is hozzátartozik. Akinek önálló ingatlana van, az 10 Ft-nál nem fizet kevesebb adót. A kézművesek társadalmi presztízsének egyik záloga a céhbeálláshoz szükséges mestervizsga letétele, de a választási jog és a választhatóság jogának megszerzése, a polgárok közé jutás is a 18-19. század egyik fontos célkitűzései közé számított. Körmendre vonatkozóan sajnos csak töredékesen maradtak fenn a polgárság elnyerését bizonyító dokumentumok, ezért csak egy rövid, néhány éves időszak törekvéseit tudjuk górcső alá venni. A 18. század közepi adatok azt bizonyítják, hogy kinek-kinek anyagi lehetőségei szabják meg, mikor tudja a „városi purgerségbe adni magár. Néhány példától eltekintve azt tapasztaljuk, hogy ez az idő a megvizsgált, mindössze 18 életkort is tartalmazó adatot figyelembe véve, a 29, 34, 36 éves kor között történhet, ez az esetek csaknem fele; a többiek, így Sindler István üveges, Molnár István szabó, Csik György bognár, Gerencsér Csizmadia András, Molnár István szabó a 40-es éveikben járt, mikor az eskütétel után a 3-6 forintnyi taksát „az város cassájához befizette". A társadalmi hierarchiát befolyásolhatja a tanult mesterségbe fektetett írni-olvasni tudással megszerezhető magasabb rendű ismeretek és a kézműves kezén mobilizálható tőke nagysága is. Láttuk, hogy a vizek mentén a faragó molnárok céhe, a mezővárosokban a lábasjószágot is tartó, a mértékkel ügyesen bánó mészárosok tekintélyes emberek voltak. Jó hírük volt a finom, művészi munkát végző arany- és ezüstművesnek, a könyvnyomtatással és árusítással egyszerre foglakozó könyvkötőnek, az ügyes szerkezeteket, pénzt megőrző fémládákat készítő lakatos mesternek, rézművesnek, a toronypalást készítéssel is megbirkózó IV. t. 1755-1763. 124