Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. nevéhez fűződik, akinek nevét a múzeumba került pipatöredékek bepecsételései között is megtalálhatjuk. Ez a tény azt bizonyítja, hogy a Pápán föld alól előkerült agyagpipa töredékeket készítő mesterek a körmendi, vasvári műhelyekkel korban is közvetlen kapcsolatban állhattak, a Selmecbányái pipák hírnevének kihasználására a manufaktúra alapítók kettős helynév bepecsételése szolgál bizonyságul (JOS. TOCH PAPA, JOS. TOCH SEMNITZ, SLEZINGER, SLEZINGER SCHEMNITZ). A jelentős zsidó központban a XIX. század közepe óta folyamatosan űzött pipakészítő mesterséget Boscovitz Sámuel tette újra sikeressé a zólyomi Takács Vendel műhelyének felvásárlásával az 1910-es években. Az itt, majd Vársolődön készült selmeci mintájú pipák országosan közkedveltté váltak. A gyár termékeire nemcsak az volt a jellemző, hogy a Selmecbányái mintakollekciót felhasználva ontotta a pipákat - melyek között találunk XIX. századi bányászviseletben, bányászeszközök között látható selmeci bányászt ábrázoló pipákat is, GLÜCKAUF! felirattal -, hanem az is, hogy az M. HONIG márkajelzés helyett már a HONI IPAR BOSCOVITZ felirat szerepel, jelezve azt, hogy a préselöminta tulajdonosváltása rövid időn belül megtörtént. Két lelőhely egy városban - a körmendi agyagpipák „Madáchy Károlytól hallottam először 1980. Szeptemberében, Körmendre költözésem első hetében arról, hogy itt a múlt században pipagyár működött, miközben egy Napóleon fejet ábrázoló cseréppipát forgattam az ujjaim között az akkor még lebontásra ítélt egykori leányiskola raktárában, készülve a nagy feladatra, az első helyi állandó kiállítás megvalósítására. Madáchy Károly azt is elmondta, hogy ezt a szép darabot a mai zeneiskola padlásáról gyűjtötték tanítványai, melyről viszont illett tudnom, hogy hajdanán az zsidó felekezeti iskolaként működött. E talányos darabon kívül Csaba József által Csákánydoroszlón gyűjtött, a Rába hordalékából 1953-ban előkerült durvafalu „török" pipát is kézbe vehettem. Találtam a tucatáruk 1966-ban és 1970-ben beleltározott agyagpipákból még néhány darabot. így hát nem lepett meg az újabb lelőhely. Az év novemberében a Mozi parkolója mögött, a Rába Áruház előtti csatorna számára kiásott árkokból gyerekek és én versenyt szedegettük ki szebbnél szebb törött, mihaszna pipadarabokat. Az OTP melletti trafóház alapjait is akkor mélyítették, s nem kis csodálatomra onnét is kerültek elő szépen díszített példányaik. A legjobban mégiscsak akkor néztem nagyot, amikor Hullmann Sándor egy tömött táskányit borított ki asztalomra a Rákóczi út 55. sz. ház udvarának csatornázása nyomán lelt darabokból négy esztendővel ezután. A belvárosban talált régiségekre leltem magyarázatot, hisz tudtam, az egykori város árkát töltötték fel itt nagy területen folyamatosa, s a lelőhelyek is itt voltak megtalálhatók. De néhány kilométerrel odébbra kik hurcolják el a semmit érő törmeléket? 39