Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. hulladékdombból, melynek alján egy 1800-as veretű rézérmét is találtak. Ez utóbbi lelet el kell hogy gondolkoztasson bennünket, hiszen - a szakirodalom adatai szerint az 1810-es évektől működő theresienfeldi műhely eredeti, korai darabjai akár Körmenden is megtalálhatók. E feltevésre azonban csak egy hiteles összehasonlító vizsgálat tud majd választ adni. Az egri vár ásatásából származó magyar típusú agyagpipák A magyarországi, történetesen az egri vár ásatási anyagából származó, XVI-XVIII. századi pipaleleteket Kovács Béla rendszerezte (Kovács, 1963. 235-256.

p.). Itt ugyanis 1925 és 1934 között folyó ásatások alkalmával több száz cseréppipa került elő. Ennek a mintegy 700 darabot számláló gyűjteménynek a háború előtt elveszett a dokumentációja, így közlésük csupán tipológiai alapon volt lehetséges. A formai elemeket és az ornamentikát figyelembe véve a tanulmány szerzője négy nagy csoportot különített el, melyek közül számunkra a magyar típusú pipák érdekesek. „A magyar típusú pipákat formai sajátosságaik alapján a török típusú pipák második csoportjából származtatjuk, de díszítésük, a néprajzban található párhuzamok alapján bizonyossá teszi ennek a típusnak magyar voltát. A későbbi, híres debreceni pipák díszítésének előképei ezeken a pipákon már fellelhetők. A típus általános jellemző tulajdonságainak tarthatjuk, hogy szinte minden egyes darab vörös égetésű. Díszítésük plasztikus, bekarcolt, csővel nyomott és ritkábban fogaskerékkel kialakított díszítőelemekből áll. Pecsételővel nyomott díszítést ennél a csoportnál alig találhatunk. Bár anyagukban és díszítésükben egységesnek látszanak, formai sajátosságaik alapján három csoportba oszthatók. Az eltérés a fej alsó részének kiképzésében mutatkozik meg a legszembetűnőbben... A fej alsó, lapított félgömb alakú oldalát alakítják át ujjbenyomással vagy lemetszéssel négy-, ötszögletűre... A második csoportba tartozó darabok alja majdnem gömbbé válik, míg a harmadik csoportba tartozó pipák alja egyre jobban laposodik, és végül lapos tányérformát alkot." - írja Kovács, aki a díszítések alapján XVIII. századi magyar készítményeknek tartja e leleteket. Arra épít, hogy az 1960-ban végzett egri várásatásnál is ilyen típusok kerültek elő XVIII. századi kerámiával, s ugyanabban a rétegben Mária Terézia krajcáréval. Pontosabb időrendi meghatározást nem tudott ugyan adni, de figyelembe vette azt a tényt, hogy a várat 1783-ban Esterházy Károly püspök megvette a kincstártól, s ettől az időtől kezdve katonaság nem tartózkodott benne, akik a pipázásban - köztudomásúlag - élen jártak. Kovács Béla tanulmánya írásának idejében szinte csak Ecsedi István 1932-ben megjelent tanulmányára támaszkodhatott. így nem ismerhette az 1960-as 70-es évektől a dunántúli múzeumokba került XIX. századi, nagyobb leletegyütteseket, melyeknek vizsgálataink szerint csaknem 10 %-a az általa közölt XVIII. századi típusokkal hasonlatos, részben pedig azokkal teljes mértékben megegyező. 37