Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)
NAGY ZOLTÁN: DUNÁNTÚLI CSERÉPPIPA KÉSZÍTŐ MŰHELYEK ÉS TERMÉKEIK A XIX. SZÁZADBAN fellelt darabok közül, melyet Levárdy tanulmányozott. A gyűjtemény egésze közgyűjteménybe nem került, helyszíni tájékozódásomra adott válaszokból kiderült, hogy akkoriban a Selmecbányái múzeumba sem jutott, így igazi ritkaságnak számít a Nemzeti Múzeum számára eladott néhány példány. Közöttük egy „mészbetétes" fekete darab rusztikus, bepecsételt díszeivel a kutatás számára különösen érdekes lehet. „A feketére égetett agyagpipa kerek, hengerded alakú testét benyomott virágmintás és hosszas geometrikus dísz borítja. Nyakán oldalt benyomva: BENIAMIN ANNERT. Selmecbánya, XIX. sz." - áll fényképes leírókartonján. Bárczy Oszkártól vásárolták azt az 58.120.1 leltárszámot viselő agyagpipát, mely azért fontos számunkra, mert a földből előkerült példányokkal ellentétben teljesen ép, nikkel kupakkal, szaru szopókával felszerelt meggyfa szárral együtt került megvásárlásra. A barna, „gyökeret utánzó", agyagból készült kagylóból kinövő hasábos testű pipa oldalán M. HONIG, SCHEMNITZ bepecsételés, másik oldalán pedig bajuszos férfifej beütés látható. Ez a múzeumi darab azon kevesek közé tartozik, melyet használatban volt. Eredeti, XIX. század közepi alkotásnak ismerhetjük el. Délvidéki eredetre utal az a D. 1992.1 leltárszámot viselő kisméretű, tűzkosarának oldalán finoman komponált, idillikus jelenetet megörökítő nyáját erdőszélen legeltető, cifraszürt viselő, pipázó pásztort - ábrázoló pipa, melynek szárkorongja egy mohácsi múzeumban lévő példánnyal mutat teljes azonosságot (LXII. t. Bp. 4-5-6, Mo 7). A Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Osztályán -dolgozó Baják László történész-régész összegyűjtötte az elmúlt évtizedben az óbudai ásatások során előkerült XIX. századi selmeci típusú agyagpipa töredékeket, melyeken lévő bepecsetelesek névanyagát tipológiai rendbe foglalta. Kéziratos munkájának egy példányát (RHM-A. N 1672-2000) tanulmányozhattuk, egy különlegesen érdekes l:KAUTSITS OFEN bepecsételésű pipatöredéket pedig, melyen XVIII. századvégi viseletben ábrázolt ezredtulajdonos látható, le is rajzoltattuk (LX. t. BL.6). Az ő általa készített vázlatrajzok tanulmányozása nyomán ismertük fel azt, hogy a Körmend Rákóczi út 55. szám alatti lelőhelyünkről származó szalmafonatos pipatest valójában méhkaptárt ábrázol (CXXIII. t. 3). Rajzai között több olyan is akadt, melyek Körmenden a belvárosban is, a Monaco lelőhelyen több példányban is előkerültek, sőt a győri Xantus János Múzeum ásatási anyagából is ismeretesek (XC. t. K5-6, XCLII. t., RHM A Ht. 1747-2000. 18. p. rajz Győr 53.356.37-ről), mely azt is mutatja, hogy a körmendi agyagpipák kereskedelmi forgalomba kerülve hol találtak vevőkört maguknak. A Győrben talált példány az ásató régész megfigyelése szerint (Szőke B. M. 1974.) az 1820-as évekből származik. A pipát kézbevéve megállapítható, hogy a belül füstös, kormos töredék használat közben törött el. Tanulsággal bír, hogy a talajvíz járás sem tudta 150 év alatt kilúgozni a pipa tűzkosarának belsejére tapadt kátrányt. Tomka Péter régész nagy segítségemre volt 2001. februári látogatásom alkalmával azzal, hogy különböző években múzeumba került, számtalan dobozban tárolt több mint félszáz darabot számláló XIX. századból származó pipatöredékeket 28
