Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)
FONTES CASTRIFERRIENSIS№1 200t. A Hont vármegyei bányaváros műiparáról 1837-ben mindössze csak annyit ír, hogy „A selmeczi kapós pipákon a belliai cserépedényeken, csábrághi, dercsényi üveghután kívül semmi különöst nem lehet mondani". 1851-ben sem válik e forrás bőbeszédűbbé, amikor mindössze azt írja a szerző, hogy „Itt mindennemű, s jó mesteremberek találtatnak, kik közül különösen a pipacsinálók érdemelnek figyelmet, s a selmeczi cseréppipa valóban a legjobbnak találtatik hazánkban". Debrecen is hasonlóképp mostohán kezelt. 1839-ben annyit tudhatunk meg, hogy „különösen említést érdemelnek... a pipacsinálók kik 10 milliónál több veres és fekete pipát készítenek". 1851-ben pedig csupán a vásárosok felsorolásában találjuk meg őket, a csutorások, fésűsök, vargák és szíjártók között, „kik Magyarország nagy részét bejárják kézműveikkel". A debreceni „pipacsinálók" 10 milliós termelési adata már korábban Korabinsky 1786. évi tudósítását - „itt égetik a kitűnő pipákat, a pipások külön céheket képeznek" - követően felbukkan Schwartner (1798) idézet munkájában. Szó szerint ezt írja:"Különös figyelembe kell részesítenünk Debrecen bennszülött iparát, a híres pipaégetést. Itt ugyanis egy veres pipafajtából 138 mesterember, feleségük, gyermekeik, segédeik és inasaik segítségével pipafejet égetnek...Olyan szorgalommal dolgoznak, hogy évente 10 millió 960.000 darabot is túlhaladja gyártásuk". Fényes 1847-ben kiadott Magyarország leírása című müve II. kötetének 389. lapján csaknem ugyanazt az adatot használva „ A pipások 10 millió pipát csináltak „ - újabb adatokkal bővítette ki ismereteinket, mikor arról tudósít, hogy „ezek fekete pipák, füstöltek és vörösek, melyeket évente készítenek". Ecsedi István a debreceni pipakészítésről 1932-ben írt tanulmányában e két adatot a XIX. század közepére vonatkoztatta, holott mindkettő Fényes által 1847-ben is megismételt 1798-as állapotot tükrözte. Hogy valójában mennyi agyagpipát gyártottak a pipakészítéssel is foglalkozó fazekasok, azt Szalay Emőke Pipakészítő debreceni fazekasok a XVIII. század végén című tanulmányából ismerhetjük meg hitelesen. E fontos, pontos adatokra támaszkodó szakmunkából kitűnik, hogy 1785-ben a király utasítására összeírták a debreceni kézműveseket és az általuk készített termékeket. Két egykorú forrás összevetéséből kiderült, hogy a korábbi véleményekkel ellentétben 50 fazekast, 50 fazekas munkát és pipakészítést is végző fazekast, valamint 54 csak pipakészítéssel foglalkozó mestert tartanak nyílván, azaz 104-en készítenek rendszeresen pipákat. A családtagok segítségét is igénybevevő mesterek évi termelése 2.200.000 darab pipa volt, ami lényegesen elmarad Swartner sokat idézett 10 milliós adatától. E forrás pontosságához semmi kétség sem férhet, hiszen az egyes műhelyek által készített éves darabszámot maguk a mesterek adják meg tételesen. Ezekből a számsorokból tudjuk - még ha a bemondások mögött pontatlanságok is adódnak -, hogy átlagosan egy 4 tagú pipakészítő családi műhely sem termel 96.000 darabnál többet évente. Ez a teljesítmény - 24.000 darab/fő/év azaz 65 db/nap is a legjobbak között szerepel, ezért Swartner ismertetett adatsora erősen megkérdőjelezhető. Más források számadata is arra enged következtetni, hogy egy gyakorlott pipakészítő statisztikai átlagot 19
