Vig Károly: A nyugat-magyarországi peremvidék állatvilága kutatásának története (Szombathely, 2000)

GERINCESEK (VERTEBRATA) TÖRZSE A magyar ember ismert madárszeretetének bizonyítékaként idézünk egy korabeli, Sopronban készült feljegyzésből (GENSILI és SYDENHAM): „1713 április 18án ... megfagyott gólyákat és varjúkat találtak a földeken, egyesek etetni iparkodtak a megérkezett szárnyasokat. " CSAPODY ISTVÁN idézett egy érdekes beadványt (Soproni Levéltár, V. 9319.), amelyet LORENZ OFNER városi tanácsnok nyújtott be 1838. május 23-án, Sopron város tanácsához, a madárfogók {„Vogelfang") eltiltása ügyében (CSAPODY, 1956). A beadványt LŐBL tanácstag véleményezte, majd a kérést jogosnak találva azt javasolta a városi tanácsnak, hogy tiltsa meg az énekes madarak, elsősorban a tengelicnek, csíznek, a különféle cinegefajoknak, fülemüléknek és fürjeknek a keitekben, gyümölcsösökben, szabad mezőkön és a város erdőségeiben való összefogását és árusítását. A magisztrátus június 11-én kisebb módosításokkal elfogadta az előterjesztést és az énekesmadarak összefogását a legszigorúbban megtiltotta. Érdekesség, hogy a rendelkezést a városban működő iskolákban is minden évben kihirdették. A rendelet betartásának ellenőrzését a mező- és vadőrökre bízták. A magyar állatvédelem 1845 körül tette meg az első, bizonytalan lépéseket a kibontakozás irányába, azonban szervezettebb formában csak a századforduló tájékán alakultak állatvédő egyesületek. Sopronban viszonylag korán jelentkezett az állatvédelem komolyabb keretek közötti szerveződése. KRUMP MIKLÓS postafelügyelő 1898-ban madárvédelmi fiókcsoportot szervezett Sopronban.

295 A csoportosulás 1900-ban önálló egyesületté alakult, amelynek megalakulásakor 297 tagja volt. A tagok igen sokoldalú és hasznos tevékenységet fejtettek ki a természetvédelem gondolatának terjesztésében, az énekesmadarak védelme érdekében.

296 Az első világháború kettétörte az egyesület működését, amely a későbbiek során sem tudott újra talpraállni. 1920-ban a Városszépítő Egyesületbe olvadt és azon belül önálló szakosztályként működött tovább. Azonban BALASSA ISTVÁNNÉ 1934-től megkezdett munkálkodása, a régi időket idézve, újra rangot szerzett a szakosztálynak. A szakosztály gondozásában jelet meg 1937-től 1944-ig hazánk első ilyen irányú folyóirata, a Természet- és Állatvédelem?

91 A folyóiratban számos értékes, a természet- és madárvédelemmel foglalkozó cikk látott napvilágot.

298 Sopronban és annak környékén számos kiváló madarász működött. Tevékenységük és irodalmi munkásságuk összefogása szinte lehetetlen feladatot jelent, 295 THTRRING G. (1939): A régi "Soproni Állatvédő Egyesület" történetéből. — Természetes Állatvédelem, 3(3-6): 6. 296 MAYER Z. (1928): Sopron és a madárvédelem. — Soproni Hírlap, 14(471), 1928. február 26. 297 CSATKAI E. (1929): A Soproni Városszépítő Egyesület évkönyve (1869-1929). — Sopron. 298 BENEDEK V. (1939): Természeti kincsek bitangolása. — Természet- és Állatvédelem, 3(2): 2-3.; BREUER Gy. (1937): Ne bántsuk a baglyokat. — Természet- és Állatvédelem, 1(2): 4-5.; CSATKAY E. (1937): Állatvédelem a soproni és sopronkörnyéki céhekben. — Természetes Állatvédelem, 1(2): 7.; TASCH P. (1937): Kihalt madárvilág. — Természet- és Állatvédelem, 1(3): 1-2.; VARGA L. (1937): A természet és az ember. — Természet- és Állatvédelem, 1(1): 1-4. 181