Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Szelestey László: „Hírök, nevök fennmarad ...” (Vasi betyárok faragott tárgyakon)

van is némi alapja. Sajnos, a betyárokra vonatkozó írott források nagy része megsemmisült. Pontosabban ezek javát kiselejtezték (GÖNCZI 1939: 359. A kiselejtezésekről egyébként saját kutatásaink során is meggyőződtünk.) Ám a kevés megmaradt dokumentumban is érdekes megnyilatkozásokra lelhetünk, ha figyelmesen elolvassuk ezeket. Retse Márton, Sobriék „mesterlövésze" például a kihallgatása során büszkén mondja: „.. .azokat a pásztorokat pedig, kik csavargásom ideje alatt engemet meg szántak és könyörületességból és szánakodásból néha ennem és innom adtak, azért, hogy jó tettekért ide hurcoltassanak, bűntessenek és engem örökké méltán átkozzanak, meg nevezni soha nem fogom." (FÜLÖP István: Közbátorság Zalában a XIX. században. Zalai betyárvilág. Történelmi forrásanyag I. Zala megyei Levéltár. 487/1958. 263. Kézirat) Hasonlóképpen nyilatkozik egy másik betyár, Holits Gyuri is: „Egyenesen és minden tartózkodás nélkül kifejezem, hogy azon pásztorok, kiknek szívességéből élelmeztettem - bárminő kínzások súlya érjen is, egy szót is vallani nem fogok." (FÜLÖP I. idézett kéziratában: 215) S nem éppen zsiványhoz illőek a megsarcolt Szilágyi Márton házanépéhez szóló Milfait Ferkó szavai sem: „... megnézzetek bennünket jól, hogy utóbb ártatlan helyettünk ne szenvedjen." (Gy-SmL 2. Svti. Fenyítőperek 81/1837.) Ám ennél is elgondolkodtatóbbak az alábbi sorok, a veszprémi születésű Milfait-betyár, Király Jancsi vallomásából, amiből úgy tűnik, hogy a vidéki arisztokrácia egyes képviselői, ha nem is támogatták a járkálókat, de ellenségesek sem voltak velük szemben: „... - innét a Csűri erdőbe mentünk, hol tüzet rakván meg napoltunk, ez napdél tájban a' Csűri kerülő hozzánk verődvén egy csutora bort hozott számunkra, dél után egy óra tájban Gróf Erdődy Kajetán Úr vadászva harmad magával felénk jővén, Milfait Ferkó, Lakat Miska és Mogor vagy Nagy Jantsi hozzá közelítvén, annak kezet csókultak, ki meg ígérvén, hogy csak soká itt ne késsenek, küldeni fog enni valót, a minthogy mindjárt küldött is egy lövött nyulat, későbben mintegy 2 óra tájban hozzánk jött a nevezett Uraság Számtartója, ki Milfait Ferkót megismervén, azt ezen csavargó életnek elhagyására fel szóllította, együtt a tűztől el távozván, továbbra mit beszéltének nem tudom, ezen nap estennen a Kerülőt a Gróf Úr által ígért eledelért bé küldvén, az kevés vártatva egy kotsin számunkra sült Disznó és Nyúl húst, kenyeret, és elegendő bort hozott ki, mellyet mi megevén, még azon éjjel el mentünk a Döbröntei fenyvesbe..." [Veszprém megyei Levéltár XV. 2/d. Vegyes, történelmi értékű iratok (Vtéi) XVI-XX. szd. 18. sz.j De úgy tetszik, hogy Sobriék idejében még a pandúrok és betyárok ellentéte sem volt olyan vérre menő, mint gondolnánk. Az árnyaltabb ítélkezéshez Milfait Ferkó vallomásában érdekes adalékra lelhetünk: „.. .Strázsa mester Úr legényei után elindulván, noha bánthattuk volna tőlünk sértetlenül eltávozott - ezen lövöldözés közben tör342 654. Betyárok találkozása. Tükrös részlete. Murarátka, Zala m. Németh Mihály munkája. NM 134296