Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Szelestey László: „Hírök, nevök fennmarad ...” (Vasi betyárok faragott tárgyakon)

tént, hogy Majoros Pandúr a véle átellenben álló Tornai Desertort, ez viszont amazt hívogatták egymáshoz, megszűnvén pedig az ellenségeskedés, tsakugyan odaisment... ki ötét tsutorájukból megiskinálta..." (VaML Büntetőperek 74/1836.) S mint is szól a nóta? Ha pandúrok keresik, '. . ' / Azokat csak nevetik. , ; Ha a pandúrt meglátják, Csutorával kínálják. [ORTUTAY-KATONA 1975: II. (Nyitra és Vas) 446] Úgy tűnik, a valós mozzanat, történet nemegyszer „beemeltetik" a mitikus séma keretei közé, hogy azt sajátos színekkel gazdagítsa. Sobrinak és legényeinek idővel mindjobban sikerült is a „rájuk mért" szerepnek megfelelni. Nem csoda, hogy a kitűnően táncoló, furulyázó és daloló legényt - miként erről Vahot Imre is beszámol egyik tudósításában (VAHOT 1846: 15) - mindenütt megkülönböztetett figyelem övezte. A legendás hőst bizonyára személyesen is jól ismerő faragópásztor. Kosa Józsi „átköltésében" gyalogos betyárként láthatjuk, pompázatos kanászviseletében, kezében puskával és pisztollyal. A nép képzelete azonban Sobrit lóra is ültette. Ugyanis, mint tudjuk: „A ló a lovasbetyárt is megnemesíti. A gyalogbetyár az a »kapcabetyár«, s a lovasbetyár világában megvetés tárgya, holott a lovasbetyár a nép felfogásában előkelőséget ölt s az ő cselekedetei csak a bűntető Codex értelmében bűnök, ellenben a nép felfogása szerint virtus számba mennek..." (HERMAN 1980: 368). Ma azonban már bizonyosra vehetjük, Sobri Jóska sohasem járt lóháton. Egyáltalán, miként is boldogult volna a négylábúval a Bakony sűrű rengetegeiben? Miként követték volna őt gyalogos társai? Ám, hogy a falvak lakói hajdan mennyire tényként vették ezt, arra jó példa, hogy Kisfaludon, a mai Mihályiban még 1982-ben is élt ez a legenda. Egy idős ember, a kilencvenen is túljárt Király Zsigmond, ha kezdetben szabódva is, majd annál nagyobb büszkeséggel újságolta, valaha náluk is megfordult Sobri Jóska. S nem is akárhogyan, állította meggyőződéssel. Az ősei tanúi voltak annak, hogy mielőtt beengedhették volna, ő könnyedén átugratta a lovával a kaput. Különös, hogy ez a történet éppen a kiváló faragópásztor, a betyárokkal is cimboráló Király Zsiga szülőfalujában őrződött meg szinte napjainkig. De felettébb érdekes az is, hogy minderről a jeles előddel azonos nevű ember lepett meg. Joggal kérdezhetjük, miért éppen Sobri ül a pásztorfaragások némelyikén lóháton? Más nem lett volna alkalmas tán erre a szerepre? Úgy tűnik, nem. Őt viszont nemcsak a megjelenése, de cselekedetei, sőt, még gáláns kalandjai is alkalmassá tették erre. Ellentétben a hirtelen haragú és bosszúálló természetű Savanyú Józsival, a Balaton-felvidéken őt követő másik ismert, hírnevet 343