Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)
Szelestey László: „Hírök, nevök fennmarad ...” (Vasi betyárok faragott tárgyakon)
szerzett betyárral, az o kezéhez nem tapadt vér. Embereivel és a hozzá közel állókkal egyaránt emberségesen bánt. Gönczi Ferenc, a somogyi betyárokról sok mindent lejegyző és mindezt egy külön kötetben publikáló néprajzkutató azonban nem érti, miért övezte a legenda, a megkülönböztetett figyelem éppen Sobrit. Mint írja: „Nagy hírét, népszerűségét nem találom arányban állónak elkövetett tetteinek számával és nagyságával." (GÖNCZI 1944: 261) Csakhogy a mitikus történelem hőseit nem eszerint „osztályozzák", ennélfogva az elfogadott történelemszemlélet keretei közül ők minduntalan kibújnak. A Sobri-értelmezések is azért mondanak sorra csődöt, mivel az adott keretek közé semmiképpen nem illeszthető, alakja az adott eszközökkel nem megközelíthető. Mint majd láthatjuk, életének, vélt vagy valós cselekedeteinek több mozzanata is csak úgy magyarázható, ha mitikus történelmünk egyik jeles s talán éppen az utolsó alakjaként közelítünk hozzá. Tény ugyanis, hogy a neki tulajdonított rajtaütések nagy részében ő személyesen nem is vett részt. így például a legjelentősebb akcióban, a szolgagyőri Hunkár Antal táblabíró megsarcolásában sem. (VmL XV. 2/d. Vtéi. XVI-XX. szd. 18. sz. Király Jantsi vallomása.) A gyéren ránkmaradt periratokból pedig az is kiderül, hogy többen és több helyütt is az ő nevében „léptek fel", nemegyszer már Sobri halálát követően. Egy Soós Jancsi nevű csavargó például a nagyobb hatás kedvéért, még 1841-ben, tehát négy évvel a betyárvezér elhalálozása után, mint Sobri Józsi vendégeitette meg magát a gyenesi (gyenesdiási) kocsmában. (Zala megyei Levéltár. Fenyítőperek 1840. 62. 174.) S írott dokumentum tanúskodik arról is, hogy a nem éppen példás életű káldi születésű juhászbojtár, a kiválóan faragó Jáger, igazi nevén Horváth József és társai ugyancsak a betyárvezér nevében törtek rá a csáfordi, Zala vármegyei Szekeres Ferenc házára. (VaML Büntetőperek 78/1840.) Ennek a szombathelyi fegyházban raboskodó és a mellette felépült dologházban tevékenykedő faragónak volt az egyik alkotótársa a dunántúli pásztorművészet egyik legeredetibb egyénisége, Németh Mihály, akinek két remekmívű alkotásán is feltűnik Sobri lovas alakja. Neki a négylábúak iránti vonzalmát minden bizonnyal az is magyarázza, hogy ő kocsisként szolgált a tárnoki (zalatárnoki) Deák György táblabírónál. Mindezen túl azonban a képírás értő alkalmazásáról, a jelhasználat meggyőző voltáról is vall két faragvány a. Nagyvonalúan kialakított tükröse a Zselicségből származik. Ennek a gyermekrajzokra emlékeztető, csaknem az egész felületet kitöltő lovas figurája a csillagok között „poroszkál". A keleti típusú ábrázolásoknak, illetve írásoknak megfelelően jobbról balra tart. Az egyik csillag a ló előtt csóvát húzva lefelé tart. Azt pedig tudjuk, ha valaki meghal, annak a csillaga is lehull a népi hiedelem szerint. Ez a tárgy tehát feltehetően közvetlenül Sobri Jóska halála után születhetett. Ennek fényében pedig már az is érthető, miért fegyvertelen itt a betyárvezér. Tudniillik, miként az 598. ké344
