Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Horváth Sándor: Népszokások, vallásos élet

Búcsús emlékként több évszázada ezrével terjesztik a leginkább sokszorosított, de néha kézzel festett kis szentképeket. Ezeket az imakönyvekben, a fali szentképek, tükrök keretébe tűzve vagy a festett láda, illetve szekrény belsejébe (fedelére és ajtajára) ragasztják, hogy szem előtt legyenek. A korai darabok ritkán szövegesek, azokon elsősorban a kép dominál. A szombathelyi Savaria Múzeumban néhány temperával, gouache-technikával pergamenre festett kis szentképet őriznek. Közülük három fekete és arany csíkokkal szegélyezett, akár délnémet, bajor társaiké. A többi barokk, illetve rokokó ízű ábrázolás. A mariazelli kegyszobrot ábrázoló hátoldalán egyes szám első személyben megfogalmazott német nyelvű fohász olvasható: kérés a minden szükségben segítő Szűzhöz, hogy „védjen meg halálom óráján". A másik - egy Szt. Joachimot ábrázoló - két kartusában vélhetően az alkotó szignója és a készítés éve is látható: „W. Busch 1826". (E szentkép hátoldalán szereplő dátum régebbi („1765"): talán tulajdonosa születési dátumát vagy jezsuita szerzetessé válásának időpontját jelzi.) A falra is akasztható régi szentképek zöme üvegkép volt. Emellett számos „apácamunkáról" is tudunk. E polion-munkák elterjedéséről, és így arról, hogy a jobbágyság-parasztság körében milyen mértékben jelentek meg, csak a későbbiekben alkothatunk pontos képet. Mivel azonban számos darabot ismerünk, s a tőlünk nyugatra fekvő területeken is közismertek, s kidolgozásuknál a népművészet formanyelve is visszaköszön, meg kell ezekről is emlékeznünk. Egy burgenlandi apácamunkákat, kolostormunkákat vizsgáló tanulmány szerint a múlt század végén Vas vármegyében a pinkafői (ma: Pinkafeld), a rohonci (ma: Rechnitz), sőt a közeli - Sopron megyei - kőhalmi (ma: Steinberg) apácazárdák jöhetnek számításba készítési központokként (WASSITZKY 1982: 425). A magyar apácamunkákról Szilárdfy Zoltán munkájára kell utalnunk (SZILÁRDFY 1984: 16-18). Viszont amint a levéltári források is bizonyítják - az apácamunkák már a XVIII. században nagymértékben elterjedtek. Az idézett kőszegi inventáriumban is volt ilyen. Többnyire oltalmazó, védő tárgyakként használták őket, mivel az apró aranyozott fémszálak közé szentek ereklyedarabjait is befonták. A phylaktériák, a védelmező tárgyak nagy becsben voltak a barokk idején: ehhez köthető a polionmunkák elterjedése (ROTHEMUND 1982: 28). Közepükön hol temperával festett kis szentképek, hol pedig viaszból öntött - leginkább ovális formájú - reliefek találhatók. E képeket fémszálakból font, művirágokkal, gyöngyökkel teletűzdelt kerettel övezik. A kőszegi szekrénybe állított viasztestű salzburgi Kisjézus ruhája is apácamunka. A szekrényke formájával a barokk kori pompa baldachinjaira utal, melyeket szinte minden Máriakegyképnél és -szobornál láthatunk. A Kisjézus fején a korona, bal kezében a virágos kereszt is polion-munka. A celldömölki kegytemplom tárházában egy életnagyságú, viasztestű, fáslizott pólyájú Kisjézust, valamint a tárolására készített, három oldalról üvegezett szekrényke belsejét is polion-munkával zsúfolták tele. 286