Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Jómagam is ebben a városban élek. A Bécsi Tudományegyetemen keresztül ideköt munkám, amelyhez nemcsak az osztrák, hanem az egyetemes európai néprajz kutatás is hozzátartozik. Itt végzem el feladatomat, kötelességem teljesítésére alkalmas alapot viszont nagyrészt Magyarországon kaptam meg. Módszeremet abból kiindulva, de az ausztriai társadalmi alakulásra építve fejlesztettem tovább. A megváltozott életforma nemcsak a társadalomra hat, hanem a kutatóra is. Minden átélt változásnál megmarad a korábbiból az, ami az újba beleillik és ez nálam az, amit a magyar szakmai kiképzésből kaptam. Nincsen megszilárdult kultúra. A társadalom örökké alakul és ez kihat a kultúrára éppenúgy, mint annak kutatójára. Rám is. Még a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia történetével függ össze, hogy a birodalom magyar oldalától eltérően az ausztriai oldalon nem alakult ki rendszeres, következetes mese-, illetve elbeszéléskutatás. Szakmánk ezen területén belül Ausztria Karl Haiding kutatásáig fehér folt maradt Európában. Haiding volt az, aki szerintem, az osztrák mesekutatást európai színvonalra emelte, aki elszakadt a 19. századtól és már a 20. század szemlélete szerint dolgozott. Szóbeli közlése szerint munkája kezdetén sokat kapott a magyar néprajztól is. Korabeli kutatótársaival szemben hangoztatta, hogy a társadalmi változások ellenére is, lehetséges még az élő mese kutatása és ehhez megadta módszerét is. Az „Ethnographia Pannonica" első Szimpóziumán tartott „Die Volksmärchenforschung in Osterreich" című előadásában a következőket mondta: „Az első feladat az, hogy a nép szájából hallott történeteket feljegyzzük, ami a kutató munkamódjától és ez a lehetőségektől függően lehet felületes vagy pontos (azaz szószerinti). Fontos lenne egyidejűleg a mese életének megfigyelése és felkutatása is: a hagyomány hordozója, a hely és alkalom, a mesehallgatók állásfoglalása. Csak a folyóiratokban vagy könyvekben történő közlés során jönnek elő a kutatók gyakran véletlenségből történt feljegyzései, amelyek további tudományos kiértékelést tesznek lehetővé." Ugyancsak ebben az előadásban mondta: „Nagy időbeli megszakításokkal három évtizeden keresztül kutattam az eltűnő hagyományokat úgy, ahogy ezt napi munkabeli gondjaim megengedték. Ha lassan is, de sikerült, az 1953 előtti, az Ausztriából ismertté vált meseanyagot négyötödével megnövelnem és amellett még a korábbi időkből meglévőkről adatokat találnom." Kutatási fő területe Burgenland volt. Ez a tartomány 1921 után nem került be az akkori Ausztria általános fejlődésébe, de ugyanakkor a magyarországiból is kimaradt, mondhatnánk, szellemi kultúrájában is megrekedt. Számunkra ez azt jelenti, hogy a kényszerkonzervativizmusban élő kis- és törpeparaszti társadalom tagjai éltek a mesével, ez szervesen hozzátartozott kultúrájukhoz. Az itt élő három nyelvcsoportból (német-horvát-magyar), Haiding a németet választotta ki kutatásai céljára. Ebben belső, személyes világnézete mellett az is szerepet játszott, hogy a többiek nyelvét nem ismerte. A német nyelvcsoport tagjai nem kerültek 1921 után nemzetiségi konfliktusba. Lényegében nem változott meg az Ő anyagi helyzetük sem, de a különböző „germán" akciók eredményeként, a polgárosodás őket hamarabb és erősebben érte el, mint a táj más nyelvű lakóit. Ebben az időben még meg voltak a nemzetiségi iskolák is, amelyeket 1938 után megszüntettek. A horvát és magyar anyanyelvű falvakban a mesemondás megmaradt, a német nyelvúekben viszont a 8