Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

CSULAK RÓZA, BÁBA RÓZA Az anyakönyvbe nem evvel a névvel vezették be annak idején 1902-ben, amikor Alsóőrön meglátta a napvilágot, hanem Francsicsként. így aztán néhányan haláláig Francsics Rózának nevezték akkor is, ha házasságkötése során Csulaknévá vált. Az egyik így említette, a másik úgy, a falu számára azonban mindig csak Bába Róza maradt. S ennek megvan a maga története, ami az ő ködbe foszlott élete története is. Mint ahogy minden történelem a múltból indul el, és a jelen csak egy mozzanat, az ő történelme is elég messze nyúlik vissza. Kezdjük először avval, miért lett ő Bába Róza. Ez a „háznév" anyjáról ragadt rá, és annak foglalkozásával függ össze. Ő volt a falu első hivatalos, azaz hatósági bábaasszonya. Annak idején, 1900 körül, „Magyarországról" szakadt ide. Magyarországot azért hangsúlyozom, mert - annak ellenére, hogy akkor még a későbbi Burgenland is Magyarország szerves része volt -, a pinkavölgyi magyarok nyelvszigetet képeztek, s aki nem köztük született, azt idegennek tekintették. Ez volt a sorsa a máshonnan idetelepült magyarnak is. Nem az ország, amelynek határain belül éltek, hanem a falu volt számukra a haza. Alsóőrinek vallották magukat annak idején is, és ma sem osztrákok, hanem alsóőriek. 1921 óta már jónéhány év eltelt, de itt még mindig úgy mondják „osztrákban élünk". A szóhasználat szerint még ma is „kimenünk Bécsbe" vagy Ausztriába, és „bemenünk Magyarországra". A hajdani parasztnemesekből 1848 után törpeparaszt lett és ebben a faluban megállt a világ kereke. Ebbe a múltból fakadó kényszerkonzervativizmusba esett bele anyja, az a fiatal bábaasszony, akire ugyan minden asszonynak szüksége volt, de mégis mindenki ferde szemmel nézett rá. A falu belső rendje szerint erre meg is volt az okuk. „Magyar-asszony" volt, férj nélkül jött ide és bába volt. Ebből a háromból, már egy is elegendő lett volna arra, hogy ne fogadják be. Az itteni íratlan törvények szerint, ha egy nőszemély a falut hajadon fejjel hagyja el, nem teszi saját jószántából, hanem mennie kell. A háttérben erkölcsi okok rejlenek. Arra is ez a törvény állt, aki hajadonként jött ide. Látszólagos ellentmondásként e falu patriarchális belső rendjében nem a férfiak, hanem az asszonyközösség tagjainak egymással szembeni könyörtelen ítélete döntő. Nem számított bizony semmit sem, hogy az ideszakadt asszony szorgalmas, tiszta, rendszeres keresete van, és hatósági személy is, az asszonyok döntöttek jövőjéről. S mivel a földi házasságot is nem a mennyben, hanem az asszonyok szabják meg, „az idegen asszonyt" egyetlen férfi sem merte feleségül venni. Legalábbis olyan nem, aki itt valakinek tartotta magát. Végül is csak férjre talált. A vörösvári Erdődy grófok egyik erdőkerülője vette feleségül, akit Francsicsnak hívtak. Ebből aztán további bonyodalom született. Mint ahogy már mondtam, a falu lakói parasztnemesek voltak. Ez volt a Francsics nemzetség is, de ... És ebből a „de"-ből fakadtak azok a problémák, melyeket történészeink még nem ismertek fel. Eredetileg a falu nemzetségei kaptak nemesi jogot. A közös kutyabőrön ott állt minden família neve és ne-