Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

vük elé odaírták „alsóőri nemes". A nemes Francsicsokat nem találjuk ezen az oklevélen, mert ők nem alsóőri nemesek voltak, hanem nemesként is csak amolyan jöttmentek. Elődeik még a török elől menekülve, nincstelenül, a Batthyányak seregében lettek tisztek és osztották a végvárak katonáinak sorsát. Családjuk Városszalonakon (Stadtschlaining) élt. Amikor a törököket visszaszorították, nem volt szükség a főúri katonaságra sem. Megszűnt a jövedelem. A szélnek eresztett, nincstelen végvári nemesek igyekeztek olyan faluba betelepülni, ahol legalább nemesek maradhattak, így jöttek ide, Felsőőrre, Szigetre, de a környék kiváltságos horvát községeibe is és mentették meg címüket, amire joguk volt, de idegenekké váltak az egyenjogúak között. Az alsóőri nemeseknek közös vagyonuk volt, ahogy az írásban áll, „a nemesi communitás", volt a tulajdonos. (Erről a belső rendről egy külön munkában szándékozom írni, ha telik még az időből.) A Francsicsok ebből csak úgy részesedhettek, hogy egy alsóőri családból vettek asszonyt, aki a lányrészt magával hozta, ami viszont ugyancsak kicsi volt. Amikor a múlt század második felében a nemesi közösség vagyonát felosztották, a Francsicsok ebből is csak az alsóőri ősanyára eső részt kapták meg, azaz a falu szegényeivé váltak. Nemzedékeken át ők voltak a falu éjjeliőrei, a bakterok. Szegény volt más is a faluban, de a bakterság az valami mást is jelentett, „baszorkánságot". Hívő ember józan fejjel itt még ma sem jár éjjel a szabadban. Aki ezt teszi, az az ördöggel cimborál, a boszorkányokkal mulat, az „tud valamit". így aztán, nemes ide, nemes oda, a Francsicsok sem tartoztak a faluközösséghez. Róza néni apja is boszorkányos hírben állt, és ráadásul egy bábát vett feleségül. A két ok közül már egy is elégséges lett volna a kitaszításra, de a bábaság volt mégis a súlyosabb. Az „baszorkán" volt! (A bába személyével bővebben foglalkozom a hiedelemmondák csoportosításánál). A bábának az asszonyok életében ugyan nagy volt a jelentősége, de csak akkor, amikor szükségük volt rá. Az íratlan törvényekhez tartozott, hogy a bába hívatlanul egyetlen házba sem ment be, azaz csak akkor, ha szüléshez hívták. Ha valakinek valami baja esett, gyógyításra, kenésre volt szüksége, az ment el a bábaasszonyhoz, mert az volt a javasasszony is. Egyetlen barátnőre sem akadt. így aztán Francsicsné, az idegenből ideszakadt asszony, otthonülő maradt, aki legfeljebb csak az erdőt, mezőt járta, füveket gyűjtött, hogy gyógyíthasson, meg a falu hite szerint harmatot is, hogy ronthasson. Elég ideje maradt írásra, olvasásra, amit - szintén csak a falu belső íratlan törvényei alapján -, egy dolgos parasztasszony soha sem tesz. Hat gyereket, négy fiút és két lányt nevelt fel. Mind a hat a falu határán belül, de nem a falu társadalmában nőtt fel. Mind a hat csak a kerítésen át szemlélte a falu életét. Megláttak, megismertek mindent, ami a falu, de nem az ő életükhöz tartozott. Anyjuknak elég ideje lévén, az olvasásra is ránevelődtek, de nem nőttek bele a paraszti munkába. A gyerekközösség sem fogadhatta be őket. Ott is az anyák ítélkeztek. Azok is „bábák" lettek. A hat Francsics gyerek közül egy sem talált a faluból élettársat. A négy fiú kivándorolt, az egyik lány úgy ment férjhez egy felsőőrihez, hogy Bécsbe települtek át. Róza, akkor még Rózsika, volt hátuk közül anyja kedvence és a legtehetségesebb. Már majdnem vénlányságba jutott, amikor egy Magyarországról idekerült villanyszerelő, egy „magyar ember", feleségül vette. Csulakne lett, de továbbra is Bába Róza maradt. A házasság 50