Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

225. AZ ELSZANTOTT MESGYE Hogy visszajár a lélek. Mesétek arrú is. A régiek sokat a megyékrü. Hogy ellopták, hogy az egyik eszántotta a másiknak a megyéjit. És akkor azoknak a szellemeji, nem tudom én, visszajöttek. És annak addig nem volt nyugta, míg meg nem szólították, nem tudom, mit keres. És annak mennyi követ köllött hordani és azon a megyén összevissza járni. S ha valaki megszólította azokat, többet nem jelent meg. Észtet így hallottam. 226. NYÍRFA Ugye hát nagypénteken. Összegyöttek. Nagypénteke, huzsvétkor, az vót nekik a legnagyobbik ceremóniájok. Összejöttek, mulattak. De, mongyuk, mink odakerűtünk volna, minálunk egész másként lett volna. Vagy szétszabtak vóna, vagy pedig, nem tudom, mi történt vóna ottan. Szentgyörgykor, akkor is mennek. Mer azér tűznek ki ollan tüskét, ollan szentgyörgyágot, minden kapura, hogy ne birgyon bejönni. Nemcsak nyírfa, hanem kökény is. Asztat is szokás. Kitüszték minden házná. A kapura tettek egyet. 227. TÜZESEMBER Ászt én is láttam. Ollanformán, hogy pénz van oda elásva. Hallottam, hogy egy izé, pipájára tett abbú a tüzbű. Hogy asztán reggére abbú valami pénz vót benn a pipájábó. Láttam eccer a szomszéd erdőn, kornabekon, izétünk, na vettünk egy asszonnyá. Asztán ahogy legyüttünk itt hegynek mingyá ezen a felin, három helen az öreg fákná eccecsak föllobbant egy nagy, mintha valaki egy nagy kornabek bokrot gyűtte. Ja, elmúl lőtt, akkor a réti fődé ken, ott is lett egy nagy. Akkor azután meg lenek. Három helen láttuk asztot akkor. Ollan nagyon. Aszonták, földgáz. Nem mentünk el azér megnézni. 228. SZEMMELVERÉS Hogy a szem megártott. Akkor mindig monták, hogy mekkő nyani a homlokát. Az énrajtam is megtörtént. A férjem nem hitte e, hogy az nem létezik, hogy a szem megárt. És pedig megárt. Anyám tutta, hogy ahogyan mosódik az ember, awe a vizje összeszedett három pár eccejgot. Vagy az egészet? Nem is tudom. Eccejgot. Asztán avva a vizje leönötöttö. Avve. Asztán szennyet dobtak bele. Ha a szenny lement abba a mozsdóvizbe, vagy amit ekészitett, az eccájgot vele leöntötte. Asztán akkor az ajtósarkába, három ajtósarkába öntötte bele. A gyereket, ászt is lemozsdatta vele. De az megtörtént. Ászt tudom. Az énrajtam is megtörtént, hogy volt itt ollan ember, ment át ott. A szomszédomba ollan egy asszony. Mindig ehivott babotszennyi hozzá. Asztán szettem a babot egész délig. Akkor Jemenek haza débe. Aszongya édesanyám: „Na, csak gyere ennyi. Má az asztalon van."