Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

„Édes lányom, megbolondútá? Mi van veled?" „Hát," aszongya, „tuggya meg, elválok. Nekem többet nem kő." Aszongya: „Hát várgy, várgy, szólok inkább neki. Nem kell mingyá nekiugrani, hogy elvállani." Hát persze az annya szót. „Há," aszongya, „tulajdonképpen mér nősüté meg?" Na, ja. Hát aszongya, más is megnősül, így tovább. Hát. „No, de éresd meg, a feleséged panaszkodik rád, ahogyan lefeküsztök, úgy fölkeltek." „Na, ja, lássa mama, aszmongya, se cigaretta, se szivar. Nincs hatáso." Na, gondúkodik a mama. Mongya ám négyszemköszt a lányának: „Tudod itt, aszongya, mi a baj ? No fiam, mer nem dohánzik. Szivar, cigaretta!" „Na, várjon mama," aszongya, „hozok én neki." Na, hiszen mire hazagyütt a férje ugye a munkábú, az asztalra tett uj pipát, szivart, cigarettát, mindent, nahát az asszony. Na, már örűt neki. „Egyé csak kedves uram. Asztán gyújcs rá mingyá." Rágyújtott. Jóizüen fogyasztotta. Örűt szegény asszony. „Na, fiam, izlik?" „Hogyne izlene." Alig várta az asszony, hogy este legyen. Lefeküttek. De micsoda hatása volt a szivarnak, meg a cigarettának! Reggé megébred az asszony. „Ejj, hí jijj!" Mingyá énekőni kezdett örömibe. „No, édes lányom, aszongya neki az édesannya, mi van?" „Ej mama, aszongya, ha tudná, micsoda hatása van a szivar, meg a cigarettának." „Na, akkor, aszongya, a nagyapának is vegyünk." 118. VERBŐCI SUSZTER ÉS A ZSIDÓK MESSIÁSA Volt egy Verbőci nevezetű suszter. Az igen sokkal tartozott egy zsidónak. Gondolkozott a suszter, hogyan tudna ő megszabadulni ettől a nagy adósságtól. Osztán a zsidónál valamijjenképpen bebujott a kéménbe. Onnan lekijátott. Aszongya a Verbőci suszter: „Rebeka lejányodnak Verbőci suszterül meg fog születni a Messiás." Gondúkodik a zsidó: „Ejnye! Hallottad, Rebeka leányom?" „Hallottam édesapám." „Na," aszongya, „emegyünk a suszterhó." Fogták magukat, ketten ementek a suszterhó. Aszmongya: „Verbőci suszter, nálam, aszongya, megjelent, egy jelenség vót, hogy tetüled fog születni Rebeka leányomnak a Messiás." „Ja, szongya a suszter, ingyen nem csinálom meg. Ha elengeded az adósságomat, akkor megcsinálom." A zsidó aszongya: „Szívesen elengedem, meg adok is, hogy Messiás legyen." No, természetes dolog, ott volt divány, osztán mingyá készüt a Messiás. Asztán az öreg zsidó háturrú meg a susztert mindig taszigáta. Aszmongya: „Ne taszigájjon hátú, mer likat verek rá!" Ja, de csak taszigáta. Aszongya: „Mondom, ne taszigájjon, mert likat verek rá." „Hát, aszongya, csak jó megcsinájja, csak jó megcsinájja a Messiást." Na, jó. Hát együtt az idő, hogy megszületett. Kislány volt. Tyüh! A zsidó mérges volt. Aszmongya: „Hát mit gondul, azér engettem el az adósságomat?" „Ja," aszongya, „lássa. Hánszor montam, háturrú ne taszigájjon, mer lukat verek rá, aszongya. Maga a hibás." Aszongya: „Jaj Istenem, csak az Isten verte vóna le a kezemet, mikor", aszongya, „én odanyútam." No, hát akkor a suszter, nem a zsidó gondúta magába; most miccsinájjanak, mert kislány. Még sincs Messiás.