Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

83. A SUSZTERLEGENY ES A MACSKA Itt varia Farkasnénak a swigerfaterja, az apósa. Az suszternak tanút. Ugye? És nem tudom, most itt Alsóőrbe történt vagy hol, talán Pinkafőn. És üneki az ágyo egy ollan helen vót, hova a suszter berakott ugye szerszámot, villát, gráblát, mindenféli szerszámot. Nem? Mer előbb nem attak egy segédnek egy szobát, vagy nem tudom, mit. Hát, ahol tuttak egy ágyat föállitani, ott kellett neki fekünnyi. S az öreg, ahogy lefekszik, ecce csak hallá, hogy egy macska sir benn. Nem? Jajgat a macska. És főkel. Összekeresi az egísz kamrát, De ü nem talajjá a macskát és nem talál macskát. Lefekszik nyugottan. Hát vége vót, nem hallott semmit. A következő este megin megszólal. Na, akkor megin főkel az öreg. Megin összekeres mindent. Ja, hát nincs macska és nincs macska. Utóbb má az ajtót be is szegeszte. Úgy becsinyáta ugye, hogy ne tuggyon a valami bemennyi. Harmadik este, akkó megin a macska megjelent. Megincsak nyávogott, jajgatott a macska. Akkó monta magába, most megnézi. Akárhol van ez a macska. Az ajtó be van csinyáve. Itt kümenni nem tudott. Ennek csak baszorkánnak kö lenni, vagy nem tudom, minek. Hogy ez az ablak be vót csinyáva, az ajtót beszögezte. És vót benn egy kád is, ahová suszter a búzát tartotta. És a kád üres vót és mindenféli ruhadarabok ugye, bele vót vén ruhák dobva. Most kezdi a ruhákot kiszennyi. Ott van benn a fekete macska. Mast az öreg ugye, szóvá akkó még legény vót, fogta a vazsvillát, beleszúrta a macskába. És küemete a kádbú. Most lebökte a macskát. Mer még nem fábul, vagy cement annak a kamrának az alla. Csak főd vót. És a vazsvillát jó belebökte a macskáve együtt a fődbe, hogy a macska ne tuggyon eszökni. Lefekütt nyugottan. És reggé, mikor tököl, a vazsvilla benn a földbe állott, amillen mélre belebökte, de a macska nem vót. Hát most mi lehet ez? Ü átdöfte a macskának mind a két lábát ugye. És bele a földbe. Mast ez hogyan tudott kiszabadúnyi? Hogyan tudott ez emennyi? És reggé a mesternek emeséte, hogy mi történt üvele. A mester aszongya: „Jézus, Mária! Pista, te rosszat csinyátá. Te rosszat csinyátá. Ez a szomszédasszonyunk lesz. Látod, - aszongya, - mér járta a lányáhó ?" Mer a szomszédasszonnak vót egy lánya és az öreg Istók bácsi legénykorába a lányhó hozzájárt és a lant otthatta. Meg többet nem járt. Szóvá a lánnak az annya megakarta bosszúnyi. De most az Istók bácsi is ugye fét, mi lesz üvele. Ott akarta a mestergyit hanni. És a mester aszmonta neki: „Ne!" Csak dógozz te tovább. Többet nem fogsz a kamrába begyünni. Begyüssz mihozzánk a szobába. Ott fogsz hányi. És ez többet nem fog veled megtörténni, mer én ennek tudok orvosságát, ellenit." És észt az Istók bácsi meséli, hogy üvele történt meg. S aszmongya, egy reggé rá, vagy rá két napra, vagy három napra az öreg kümegy. És a szomszíd kerítés úgy deszkábú, ollan ritkán evót kerítve. Az öregnek ki kel lett mennyi pössenteni. Hátramegy az udvarba. Akkor lássa, hogy a szomszédaszszony benn a pajtába, ott is csak ollan ritkán vótak a deszkák így a pajtaodalon. Ott benéz. Az öregasszony föhuzza a lábát. A szoknyáját. Es valami kenőccsé keni mind a két combgyát, ahol ü a vazsvelláve átszúrta. Az öregasszon vót macska képibe ott a kamrába, Többet nem tudott neki semmit csinyáni. Ojjan formába, ahogy az öreg Istók bácsi meséte, hogy a suszter, a mester, az tudott valami illesmit. Ezeknek a titkát. És az szóvá az asszonnak megmonta, hogy haggyon fö evve a dologge, hogy többet észtet ne csinájja. És így asztán szóvá többet a macska nem bántotta ütet. 84. KI NYOMTA MEG? Velem történt meg. Mink fönt feküdtünk a palláson. A Miska is, a bátyám. A Ferkó meg mindig azt mondta, hogy ütet valaki megnyomja. Nem? valaki megnyomja. Hát mi soha nem hittünk neki. S eccer meg mondja, hogy