Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

matrózok, akik vótak, hát azok mindig a tengeren vótak, azok ismerték, ahogyan a halak húznak. Az időszaktyok megvan, mikor a halak vándunnak, hol ide, hol oda. De, hát semmi. Még hálójuk is vót. Hát eccecsak egy hajós, egy matróz kijelenti: „Gyorsan hálót jönnek a halak!" Hát kifeszítették hama a hálót. Sikerűt is sok halat fogniok. Hogy mekkorák, ászt nem tudom, valami kisebbfajta halat kaptak. De örűtek neki. És ha a kapitány nincs velők, az egész elpusztul. Mer azok a legmérgesebb halak vótak, ami létezik. Az ott annyit ér, hogyha egy ember belekerül a vízbe, ahon az a halak, egy-két perc, ott más nincs, mint csont. Azok ollan gyorsan leizelik az embert, mer azok milijószám mennek. Nem kicsibe. Hát akkor kitört a mánija vagy pánik, ahogy mongyuk. Még verekettek is. Nagynehezen tutták ükét lefékezni, mer az ésség már igen nagy volt. Nahát osztán a kapitány kijelentette. Partraszátak. Akiné fegyver vót, ki hát talán sikerül valami. Hát egy öreg matróz, mint maszkát, ollan magányossan maszkát, valami üresedést vett észre, hogy az erdő megszűnik. Hát húzódik ki. Hát mit lát? Hogy miilen az a búza, ászt nem ismerem, de valami buzafélle, amit hát azon a tájon ezek a galambok, tengerigalambok és tőrök voltak kirakva a búzára. Ott lógtak több galamb. Hát az a matróz körünéz. „Hála Isten, csakhogy van itt valami. Má ekkis harapnivalónk lesz." Szerette hát a galambokat, hát jósereget összeszedett. Asztán visszafelé akart menni, evétette az utat, az irányt. О vissza akart menni, de másiránybament, avva, hogy ű valahová hun ideugrott, hon oda, levesz galambokat. Hát eccercsak mit lát ? Hogy ott egy bennszülött fekszik. Galambokat letette, fogta a fegyverit, rászót, hogy „ki vagy?" Annem szót, hanem ekeszte a cigánykerekeket izeni. Azoknak az az örömök. Annyit jelent, hogyhát ü megaggya magát. Azokná ollan szokás van. De a matróz nem tutta. Hát, osztán fele lépett. Az annájobban táncut, meg ugrat előtte. Hát valamit a nyelvükön tudott a matróz. Hát rászót: „Mér csinálla ezeket az ézéket?" Hát osztán megmagyarászta neki, hát megértette. Aszongya: „Gyere velem." Aszongya: „Nem szabad, mert itt még az öcsém is itt lesz." Hát osztán vártak. Megérkezett az öccse is a bennszülöttnek. Hát ezek örömmé osztán mentek is a matrózzá. Lementek hát a tengerpartra. Már akkor sűtt nyárson a hus. Az a leány, aki hát vót. Hát ott sűt, ászt tengeri szörnyetegnek hívták. És annak ollan igen kitűnő húsa van neki. Hát abbú falatosztak. Az a két bennszülött. De az előkapta ükét, oszt elmonták, hogy hogyan kerűtek ük ide. Hogy ük abbú a törzsbű valók vótak, ahon a leánnak, meg a fijunak az aptya tönkrement. Hogyhát a törzsfőjök tartozott ennek, meg ennek a törzsnek valamivé és őket küttö avva az összeg pénzzé, hát ami vagy kinccsel oda a törzshöz. És egy másik törzs ecsipte ükét, és elvették tőlük a kincseket. Ők meg hát idekeverettek. És ők hát a galambokbu édegétek. Hát osztán így szóru szórakerűt, hát osztán ü megmonta, hogy ü ismeri észt a helet. Van tudomása. Az üdőssebbik. Hát osztán főkapták magukat: „Akkor velünk jössz!" Kaptak fegyvert úgy mint őnekik vót. Ha valami van, hogy tuggyák védeni magukat. Örűt a két bennszülött, hogy micsoda fegyver kerűt az ü kezükbe. Hát osztán mentek a tutajon. Valami vihar keletkezett. De csak mindig a tengerpart körű, mer avva nem mehetett be a tenger méllibe a tutajává. Megin kikötöttek. Kimentek, tüzetraktak. Megin ott hát valamit készítettek maguknak. De se sójuk, se ez, semmi nincs. Csak hát a nyársonsűtt húst ették. Ez az öreg matróz, meg az az öreg bennszülött együtt ementek vadászni. Hogy kimennek valamit lűnni. Eccercsak a bennszülött megfogta a matrószt. Aszongya: „Te, én valamit látok." „Mit?" aszongya. „Gyerejde, csak nézd meg." Hát kivót kötve egy hajó. Az a tolvaj kapitánynak a hajója vót. Mer ott vótak ollan mocsarak, ahol a hajókká beletúrtak úszni, hogy ászt a tengerrű nem lehetett látni. Tuggya Isten, mivé vót benőve, mindenfille gazzá. „Ej," aszongya a matróz, „észt jóvóna megnézni. Tucc úszni?" Aszongya a bennszülött: „Tudok." „Na," aszongya, készüllünk fö," aszongya, „emegyünk, a hajót megvizsgáltuk." Hát el is mentek. A hajót elérték. Nem tunnak főmászni. Most hát zörgettek. Hát kigyütt egy a hajórú. Hát az kötelességek, ha valaki menedékér dolgozik, ászt fököllik venni. „Hát, hogy ük hajótöröttek, hogy vegyék fö ükét." Hát fö is vette ükét. 298