Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

„Akinek kilenc kövér disznója van," aszongya, „annak van mindennye a házná." „Van, a hasad Istenit, mer attam!" Ugy felet az ördög. Avva el is ment. Nem vitte el a gyereket se. 2. RABLÓK A HULLAHÁZBAN Hát valamikor vót egy szegény suszter. Pénze sose volt. Ement a zsidóhó, egy pakli dohant kért. De hitelbe. Akkoriba három krajcár vót egy pakli dohány. Aszongya neki a zsidó: „Nem adok." De, hát könyörgött: „Aggyá," aszongya. „Hónap estére ejössz velem, mekkapod a pénzedet," aszongya, „meg azonföllű jó pénszt keresünk." „Hová megyünk?" Aszongya: „Hónap kimegyünk a temetőbe. Este," aszongya, ,Jönnek a zsiványok, asztán maj megugrasszuk, mikor a pénzen osztozkonnak. A pénz ottmarad." „Hát hogy, hogy?" Hát mint minden kápolnába meg van a szokás, az oltárná van az a dobogó, amire térdepűnek igye. Hát a zsidót aláfektette. Ű meg kint lefekütt. Aszongya: „Majd ha én kijabálok: Halottak segiccsetek, akkor te rompujj jó benn. Oszt," aszongya, „akkor efutnak a zsiványok." Hát úgyis lett. Ű tette magát, mintha ű halott vóna. Egy fijatal fickó vót kosztok. Aszongya: „Én még emberszivet nem láttam, ezéjét megnézem," aszongya. Fogta a bicskát, keszte gombónyi a ruháját, hogy főmecci. Avva ekijátotta magát a suszter, aszongya: „Halottak segiccsetek!" A zsidó ekezdett rompónyi. De akkor a pénz az oltáron vót. Otthatták a pénszt, meg efutottak. Hát a zsidó kibujt. De egy volt, egy bátor a zsiványok között, az futtába megát, meg hallgatózott. A zsidónak az volt az izéje, először aszongya: „Add meg a három krajcárt." „Hó," aszongya a zsivány, „meneküljetek. Mer ezek annyan vannak, hogy csak három krajcár kerül egynek." Megszöktek. 3. KRISZTUS ÉS PÉTER VÁNDORÚTON a) Hát az régen volt, talán igaz sem volt, asztmongyuk. Mikor Jézus Krisztus a földön járt, szent Péterre mentek. Eccercsak találkoznak hát egy szabaccságos huszárra. A huszár jónapot köszönt. „Uraim," aszongya. Jennejek szívesek, egy kis alamizsnát." Jézus felete raja, aszongya: „Fijam, sajnálom, de nincs. Jere velünk, majd a faluba kapunk." Hát mind a hárman hát elmentek be a faluba. Kerestek maguknak hát lakást. Megvót. A Pétert a Jézus ekütte. Aszongya: „Ereggy, végy valahun egy disznót." Hát a Péter hozott is disznót. Aszongya huszárnak a Jézus: „Itt mast öld meg. Süss, főzz. Ehecc, amennyi kedvedreteccik, de a szivit," aszongya, „ászt hadd meg." Ők meg elmentek. A Péter meg a Jézus mikor visszaérnek, minden vót öleg, csakhát a sziv nem -vót meg. Jézus aszongya: „Hol a szive ?" Ászt felete: „Uram, ennek nem vót." Hát többet nem szót ászt a Jézus. Másnap továbbmentek. A huszár velük. Igen. Elértek megin egy kösségbe. Ott vettek egy kecskét. Hát oszt akkor is kiatta a parancsot: „No, hát mindenbű ehecc, csak a szivit hadd meg." Ott is megette a huszár a szivit. Kérdi a Jézus: „Hun a szive?" 220