Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

parancsolt, hogy dobja el, ami a kezében van. Szerencséjére, ő ezt nem tette meg, így aztán megmenekült. A kecskében levő ördög utána szólt: Köszönd, hogy nem dobtad el! („Kisködmön" 210. sz.) Az éjszakai kijárási tilalom nemcsak a magyar nyelvű falvakban volt ismert. Rotenturmon (Vörösvár) következőket mondták: „Hát egy asszony maga mesélte. Tollfosztóban volt. Na, és egy kutya mindig csak utána, utána. Amikor ment a fosztóból hazafelé. Na, de ez már mintegy ötven éve. Hát, az egy boszorkány volt, az követte, kerülgette. És ott bent abban a házban, ott lakott a boszorkány. És amikor a tollfosztóból ment hazafelé, hát térdigérő vízben kellett neki menni. Hát ott ömlött a víz. A boszorkányok engedték ki a kapun keresztül. És mindaz, aki ott elment, annak a vízben kellett menni." (1965.) Az állkapocs nélküli lóval más helyen már találkoztunk. Kálmán Mária néni fiatal leányka korában, amikor éjjel útnak indították, két fekete lóval találkozott, azok állták útját. Mivel ő elhárítás céljából, mindig egy kicsi kenyeret hordott a zsebében, most is ehhez nyúlt és így megszabadult. A két ló tüzes seprű formájában repült el. Még hozzátette, hogy rózsafüzér is jó lett volna ellenük. (224. sz.) Az öngyilkos boszorkány halálának egyik oka az volt, hogy este feketében járt kint. Rendes asszony ilyesmit nem csinál, hanem otthon marad. A feketében felöltözött asszonytól éjjel még ma is félnek sokan. Ez volt egy másik történetben elmondott ijedelem oka is. A kint járókelő, feketében öltözött asszonnyal találkozott. Fekete fátyol volt az arca előtt. Pesti Ernő nem ijedt meg, hanem kezét háta mögé dugva csipiszt mutatott. A csipisz véd. („Kisködmön" 62. sz.) Az is Pestivel kapcsolatos, amit az alsóőriek boszorkányossága bizonyítására elmondtak. (Ezt Pesti megintcsak másról mesélte el úgy, hogy a legények őt hívták segítségül, amikor megijedtek.) A csoportban kint járó legények látják, hogy éjjel az egyik házban feketébe öltözött férfi, fekete kalap a fején, eltorzult arccal meszel. Az éjszakai meszelés már önmagában boszorkányságnak számít és még rémesebb akkor, ha a meszelő személy feketébe van felöltözve. Alsóőrön is hiszik, hogy a malom, különösen karácsony éjjel veszélyes hely. „Na, hát ügyi, karácsony éccakáján szokott előbb lennyi. Nem? Oszt ezek a baszorkányok szoktak mosnyi. Pacskótak bent a vizbe, a mosófáve verték a ruhát benn. Ha arrament valaki, nem láttak senkit se. Ez így van! A régi öregek azok biztosan nem vótak buták. Ők bisztos többet tapasztatak, mint mi." (Phon. Arch. Nr. В 6423/7.) Ugyanígy említette ezt Leitner asszony Vörösváron. „A boszorkányokon nem fogott semmiféle hatalom sem. Azokat nem lehetett lelőni. A golyó nem fogta őket. És a patakra mentek a boszorkányok és ottan mostak, meg öblögettek és senki sem mert odamenni." (1965.) Személyes élményként mesélte el Kálmán Mari néni, mit élt át lány korában. Egy legény kísérte haza éjjel és mind a ketten hallották, hogy a patakban mostak és mostak. Anyját is kihívta. Másnap reggel megnézték a helyet, de nem láttak semmit sem. (206. sz.) Hasonlót találtam a horvát nyelvű községekben is, de ott is, mint a másik két nyelvcsoportnál, csak annyi jött elő, hogy éjjel mostak a patakban, és azt a gonosz csinálta, az valami „boszorkányosság" volt. Munkám egyik fejezetében megemlítettem már más összefüggésekben az éjszakai temetőt. Napjainkban általános szokássá vált, hogy szombat és vasárnap 200