Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

este, függetlenül a halottak napjától, gyertyát gyújtanak. Ezt még ma is az esti harangszó előtt teszik úgy, hogy késő éjszakáig világítson. Később senki sem menne ki. Amikor alsóőri tartózkodásom idején néhányszor este kimentem a temetőbe és ott üldögéltem, Bába Róza néni hamarosan figyelmeztetett, hogy már beszélnek róla a faluban és ne tegyem ezt. Katonaköteles legények, akik a temető mellett laktak, inkább a hosszabb úton mentek éjjel haza, csakhogy a temetőt elkerülhessék, így érthető, hogy éppen legénykörökben mind a három nyelvcsoportnál elterjedt az a történet, amelyben egy legény fogadásból kimegy a temetőbe, hogy onnan éjjel egy keresztet hozzon. Itt a gazdaságban dolgozó férfiak, „előkötőt", kék kötényt hordanak. Legényünk beleszúrta a keresztet kötényébe, és ijedtében meghalt. (237. sz.) Ez a történet is hiedelemalapon csak a parasztfalvakból ismert éppen úgy, mint az éjszakai mosás. A majorokban nem hallottam. A temető főleg karácsony éjszakáján veszélyes. Egyesek szerint akkor lehet a megholtakkal beszélni. De aki ezt megteszi, az maga is ördöngös boszorkányos. Wolfauból megemlítettem a férjével beszélő özvegyet. Alsóőrön az utolsó éjjeliőr, Francsics, terjesztette el a hírt, hogy karácsony éjjel egy feketébe öltözött öregasszonyt látott, aki éjjel bement a temetőbe és ottan egy sírban eltűnt. (79. sz.) A szezonmunka idejéből származik az a történet, amit az egyik alsóőri aszszony hozott magával. Magyarországon dolgoztak az asszonyok és munkahelyük mellett mindennap este hatkor nagy zaj, robaj támadt. Már féltek odamenni. Megtudták, hogy hajdanában egy csárda állt azon a helyen, ahol sok embert megöltek. Azután sohasem dolgoztak többé ott. (106. sz.) Ezt a mondát csak ebből az egy faluból hallottam és ott is csak az idősebbektől. Utolsó, itt megemlített történetünk ugyan hiedelemmonda, de inkább az év jeles mapjaihoz tartozik. Nincs köze a boszorkánysághoz, de mégis szerves része a hiedelemvilágnak. Mivel elbeszélés formájában él, itt említem meg akkor is, ha a későbbiekben a bizonyos napokhoz és ünnepekhez tartozó szokásokat, hiedelmeket stb. külön munkában szándékozok összefoglalni. Általános az a hiedelem, hogy karácsony éjjel beszél a tűz. Aki ezt a nyelvet megérti, megtudja, mit mond. Ilyenkor sót vagy kenyeret kell a tűznek adni. Az egyik tűz mondja, hogy ő ehelyett bolhát kapott. A másik azt tanácsolja neki, hogy bosszúból gyújtsa fel a házat. Amit az meg is tesz. (115. sz.) 201