Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Gyűjtésünk idején már megoszlott a vélemény. Egyesek szerint még voltak boszorkányok, mások szerint már kihaltak. „Előbb valamikor volt, de mast má nem. Má Könyves Kálmán kimonta, hogy nincsennek boszorkányok. No, de előbb, az én időmbe még vótak. Azelőtt vótak. Hittek itt is." (Phon. Arch. Nr. В 6775/2.) Szigeten megmondták: „Ászt a baszorkányokat a Könyves Kálmán megégette. Nem vót többé baszorkán. (Phon. Arch. Nr. В 6789/1.). Alsóőrön a boszorkány a „söprün űt, aszmongyák, és azon röpűtek is. És csúnya kendő vót nekik a fejin. Mer itt valamikor létesztek a baszorkanyok. És a római pápa türűte e a baszorkánságot nálunk." (1965.) „Máma, máma az ki van zárva. Máma má nincs hatalmuk. Mi az oka? Hát má a püspök evetté nekik az erejit. Hijába van ! És máma minden ügyes ember, aki ekkis ésszé van, má ügyesen gondul is, meghat mindenkinek, aki ekkicsit is, van valami jele rajta. Ha nem is láttya senki. Vagy egy szentőt keresztet visel benn vagy valami. Valami van nála, ami meg van szentűve. Abba a pillanatba nincs neki hatalma." (Phon. Arch. Nr. В 6800.) 167