Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

15. MEGNYOMÁS A boszorkány jelző számomra gyűjtőfogalom, amelyben minden bent van, amit ugyan tartalom szerint megkülönböztetnek, de ami „amolyan boszorkányság", azaz nem megfogható. Ilyen boszorkányság a megnyomás is, ami egyfajta boszor­kánnyal függ össze, amelyik azonban nem azonos a megrontó, az emberből alak­ját változtatni tudó személlyel. Az általánosan hitt boszorkányt meg lehet „idéz­ni", és így ártalmatlanná tudják tenni, ami viszont a megnyomónál nem lehetsé­ges. A nyomó láthatatlan és megidézhetetlen démon. R. Beitl néprajzi szótárában a Trud címszó alatt írja: „Bezeichnung des dämonischen nächtlichen Drückens." Künzig sem tekinti a megnyomót boszorkánynak és így a „Hexensagen" kataló­gusába föl sem vette. Dömötör Tekla is külön címszó alatt tárgyalja könyvében. A burgenlandi lakosság, elsősorban az asszonyok, mert a megnyomás kizárólago­san az asszonyok hiedelemvilágához tartozik, külön alaknak tekintik akkor is, ha boszorkánynak nevezik, ám e szó helyett magyar nyelven is sokszor a trúd szót használják. Frau Anna Schmied, gyógyítóasszony szerint: „Na és a drúd, az olyan bo­szorkányforma volt. És ha a kisgyerekek a bölcsőben feküdtek, a mellükre ült. A gyerekeknek olyan nagy mellük lett. Mindegy, hogy fiú volt-e vagy lány. Ott, ahol a mellük van, ottan húzták és olyan nagy mellük lett. A gyerekeknek termé­szetesen fájt, hogy doktor köllött. De az sem segített. Na, aztán egy olyan öreg­asszony füveket keresett és azokat valami zsírral dinsztelte és pirította. Ebből raktak a gyerekre és akkor megint visszament. És az ajtó elé zsidókeresztet (Dru­denhax'n) csináltak. ( ф zsidókereszt, ill. Drudenhaxen fogalma alatt a Dávid­csillagot értik.) Akkor aztán többé nem jött. Azt rajzolták föl az ajtóra és az ak­kor nem jött többé. Azt a zsidókeresztet rakták oda az ajtófélfára. Es az anya né­ha egész éjjel nem kapott levegőt. Csak azt érezte, mintha valaki kezével nyom­ná, mintha olyan nehéz valami lenne. Nem? De csak éjjel, éjfél körül. Tizenket­tőtől egyig. Az éjféli óra. Alvás közben. Ha be is csukta az ajtót, az akkor is be­jött. A trúdot nem tudták a szobában megfogni. Az olyan volt, mint egy szellem. Azt nem lehetett látni. A boszorkányt azt látták, állat, vagy más, mint asszony. Azok olyan emberek voltak, mint a bácsikám vagy a néném, vagy a nagyanyám, olyan, mint valaki a rokonságból, az anyósom. Nem? Mindegy, hogy ki volt. A trúdot azt nem. Azt csak éjjel érezték, hogy valami nehéz volt, hogy az nyomta. A jószágnak nem ártott, csak az embereknek." (Phon. Arch. Nr. В 9782.) Leitnerné Vörösváron (Rotenturm/R): „A drúdtól féltek. A trúd ráült a mel­lére és akkor olyan puha mellük lett. És akkor a tejet is kiszopta. Akkor zsidó­keresztet rajzoltak az ajtóra és a drúd nem jött be a házba. Krétával húzták oda. A trúdot nem látták, az éjjel jött, akkor az embereket nyomta, vagy valami." Már ez a két adat rámutat arra, hogy nemcsak az anyát, hanem a gyerekét is megnyomták. Néha azonban csak az anyát, vagy a gyerekét külön is. Mária Kiri­sits Stinatzról : „Itt korábban mindig mondták, a gyerekem egész éjjel sírt, meg­154

Next

/
Oldalképek
Tartalom