Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

költészetbe vezetnek át. Ilyen például a „Kire marad a kisködmön?" с munkám 181. számú elbeszélése, amely Székely Margit nénitől származik. „Asztán aszongya (édesanyám), egy ember aszonta, hogy ü meglesi, hogy há vüszik a gyereket. Hát, aszongya, evütték a gyereket asztán. Nem is ippenhogy ászt akarta volna meglesnyi, hanem a temetőárokba ü alutt, asztán eccercsak neszt hallott. Fújt a szél igenigen, meg dörgött, villámlott. Oszt erre főket. Asztán még hallott valami kis neszt. Asztán vót ott egy ollan romlott ház, hogy nem vót neki teteje. Le vót rombóva, csak a kövek vótak. Asztán, aszongya, bevittek oda egy gyereket, aszongya, négyen. Asztán egyik sarokba is át, meg a másikba is. Asztán innét a sarokbul odadobátak, arra a sarokra, meg arra a sarokra is. Ammeg mindig vissza a gyereket. Idedobáták, meg oda. Akkor valamit mindig montak, hogy hogyan legyen. így legyen, meg úgy legyen. Akkor valamit mindig montak. Asztán, aszongya, ippen mire az ember hazament, hát a gyereket reggere hazavütték. De az anya észrevette, hogy a gyerek más, mint előbb vót. Asztán monta az ember nekijök, hogy ü látta, mikor a gyereket ott a boszorkányok egyik sarokbú a másikba dobáták. Iccseréték ki a gyereket. Hogy igaz-e ez, nem-e? Ászt nem tudom. De én észtet hallottam édesanyámtúl." (Phon. Arch. Nr. В 27298/5.) A stinatzi bábaasszony mondott el egy váltott gyerekkel kapcsolatos legendaszerű hiedelemmondát. „Hát azt is mesélték, hallottam róla beszélni. Voltak parasztok és kisgyerekük volt. Fiatalok voltak. Hát a bölcsőből egyszer csak eltűnt a gyerek és egy másik gyerek volt benne, egész korcs növésű és igen szőrös volt. Az a gyerek éjjel-nappal sírt. Egész nap, egész éjjel sírt az a gyerek. De ők tudták, hogy az nem az ő gyerekük. Az a gyerek olyan sokat evett, és amit csak adtak neki, azt az a gyerek mind megette és mindent összepiszkított. Az egész szobában összevissza szaladt az a gyerek. Azok kimentek a földre, aztán amikor hazajöttek, minden borzalmasan nézett ki. Most aztán elmentek a paphoz és kérdezték a papot, mit csináljanak, mert ez nem az ő gyerekük, ezt elcserélték. Biztosan a boszorkányok csinálták azt. Hát a plébános azt mondta; Verjétek a gyereket, ahogy csak lehet és kergessétek el a háztól. Na, most ezek az emberek ezt valóban megcsinálták. Pár napig a gyereket ütötték, verték. Amikor kint voltak a földön és hazajöttek, a gyerek már az ágy alatt volt, már elbújt. Jó sokáig verték, amíg a házból végre kikergették. Na, és amikor az eltűnt a házból, az a gyerek, egyszercsak arról beszéltek a népek, hogy az a paraszt valakit megölt volna. Semmi sem segített, halálra ítélték. Na, és a boszorkányok éppen a levegőben repültek a gyerekkel, akit elvittek, és a szent Antal meg a kolostorban volt, bent a kertben. És az a gyerek egyet tüsszentett. És az Antal mondta: Isten éltessen! Ekkor aztán a gyerek leesett. Na, most a szülők igazi gyereke itt volt. De az még hosszú ideig tartott, amíg az apa a börtönben maradt. És amikor a fiú már nagy lett, mondták, hogy a férfit most kivégzik. Na, a gyerek kitudakolta és elment a bírósághoz és elmondta, hogy az senkit sem ölt meg. A fiú elmondta, mert ő tudta, hogy ki ölte meg azt az embert. És akkor az apa kiszabadult. Ezt nekem mesélték el!" (Phon. Arch. Nr. В 9652/3.) 153