Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

14. VÁLTOTT GYEREK Az egyik délburgenlandi magyar faluban találkoztam életemben először a váltott gyerekkel. Mintegy tizenkét éves volt, bőrszíne feltűnően sötét, a szokásosnál erősebb haja és testszőre volt. Száját mindig leejtette, nem tudott beszélni. Egész nap az éjjeliedényen ült, s ha nem vették észre, székletét szétkente, arcát és száját sem kímélte. Szülei a legnagyobb gonddal ápolták és testvérei is, akik teljes egészségben voltak, igen nagy szeretettel foglalkoztak vele. Anyja, de minden más asszony is, azt mondta, hogy „kicserélték", „váltott gyerek". Ez volt a hiedelem, és így aztán szegény, a szüléskor megsérült gyerek, haláláig az is maradt. Szükségesnek tartom az eset alapján azt is leírni, hogy „ez a váltott gyerek" milyen formában hatott a család életére. Kisparaszti család volt, öt gyermekkel és egy eltartott nagyszülővel. Mindnyájan egy kiöregedett, szinte összedőlőfélben levő ház egyetlen szobájában laktak. Az idős nagyanya már munkaképtelen volt. Az anya csak akkor tudta házát elhagyni, amikor a gyerekek az iskolából hazajöttek. Ilyenkor azok vették át helyét és vigyáztak a beteg testvérükre. Az apa kénytelen volt segédmunkásként a falutól távol dolgozni. A sok darabban fekvő négy holdat az anya nem tudta megművelni és így a család a gyerek születése óta egyre nehezebb anyagi helyzetbe került. Az állandó ápolás miatt az anyának nem volt ideje a falu többi asszonyával kommunikációs kapcsolatot tartani, de azok meg nem is kívántak vele találkozni, mert... A gyerekek az iskolába egyedül mentek, onnan egyedül jöttek haza, mert... Csak egymással játszhattak, egyetlen szomszéd gyerekkel sem tudtak összebarátkozni, mert... Az apa, ha el is ment a kocsmába, ott alig talált beszélgetőtársra, mert... Bárki a családból bármit kísérelt meg, mindig egy „mert"-be ütközött és ez a „mert" a falu egységes előítélete volt. A szülők testvérei, rokonai teljesen bent éltek a falu közösségében, de ők maguk csak a közösség szélén, megtűrve, kitaszítva tengődtek. Bármennyire is patriarchális a falu külső élete, a belül az asszonyok egymás közötti kapcsolata, véleménye szabja meg az élet rendjét. S ezt a családot ez a „rend" nem tűrte meg. Mindenki kitért előlük, mert egy „váltott gyerekük" volt. „Isten verése!" Valamelyik szülő valamit vétett, azért jött rájuk ez a büntetés. így aztán mindnyájan együtt, egy igen csöndes, emberkerülő család lettek. (Időközben a beteg gyermek meghalt, testvérei egészségesen felnőttek, de egy sem tudott a faluból élettársat találni, mind kiházasodtak oda, ahova nem követte őket a „váltottgyerek-testvér" előítélete.) Az anyakönyvi bejegyzések, de az asszonyok közlései is bizonyítják, hogy emberemlékezet óta szokás volt az újszülött gyerek testi épségének megvizsgálása. Ezt már a bába elintézte. Ha a gyerek testi nyomorékként jött a világra, általában két héten belül tüdőgyulladásban halt meg. A szellemi hibát csak később, az első életév vége felé vették észre és akkor már az anya vagy nagyanya nehezebb elhatározással segédkeztek a tüdőgyulladásnál. Itt sem volt erejük hozzá és a de150