Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

13. KERESZTELŐ, EGYHÁZKELŐ Az asszonyok életének, az asszonyközösség elbeszélésanyagának egyik központi személyisége a bábaasszony volt, vagyis az az asszony, aki a szülés előtt, szülés közben és azután is fizikai és psychikai úton segítséget nyújtott. A kórházi szülés általánossá válásáig a bábaasszony, függetlenül attól, hogy hivatásos bába volt-e vagy csak „tudós asszony", az asszonyok életében a hiedelemvilág egyik legjellegzetesebb forrása volt. Egyetlen esetet sem találtam, amely igazolta volna, hogy a bábaaaszonyt ne tekintették volna bizonyos formában mágikus erővel felruházott személynek. Mesterségének eltanulásával, akarva-akaratlan, rászállt faluközösségének ilyen irányú felfogása. A 19. század második fele óta egyre nagyobb lett a kiképzett, hivatásos bábák száma és ezzel párhuzamosan kisebb a szülést levezető tudós asszonyoké, de az asszonyok között élő hiedelem lényegében csak a második világháború után változott meg. A bába, szülésznő, gyógyítóasszony addig a női betegségek gyógyításának tanácsadója, az asszonyi élet gondjainak örökké titoktartó meghallgatója maradt. Ezt az állami rendelkezések sem tudták megváltoztatni. 1875-ben már Budapesten, Nagyváradon, Pozsonyban és Nagyszebenben működtek féléves bábaképző intézetek. (Vallás és közoktatási miniszter 1875. évi 27 912. sz. rendelete.) Az itt végzett bábák kötelesek voltak letelepedésük alkalmával az elöljáróságnál jelentkezni, oklevelüket és táskájukat az orvosnak bemutatni, lakásukat táblával megjelölni, arról intézkedni, hogy gyorsan megtalálják őket. (Belügyminiszter 1902. évi 95 000. sz. rendelete.) Ugyanekkor kiadásra került a „Magyar bábakönyv", amelyet a bábák között szétosztottak. Ebből kitűnik, hogy többek között a halottkémlés, a halottak mosása és felöltöztetése ekkor még a bábák hagyományos feladatköréhez tartozott. Éppen ezért tiltották olyan keményen. Az ebben a könyvben felsorolt tilalmak adnak áttekintő képet arról, hogy a falun belül mit vártak el egy bábától. Az 1894-ben, 1895-ben és a már említett 1902-ben hozott rendeletek írták elő, hogy a bába hívásra éjjel vagy nappal köteles a szülő nőhöz elmenni, a szülést kivárni és legalább három óra hosszáig a gyerekágyas asszonynál maradni, utána pedig tanácsokkal ellátni és 9-10 napig rendszeresen látogatni. A bába hivatásából eredően otthonülő asszony volt, aki ugyan minden aszszonnyal kapcsolatot tartott, de - a szülést kivéve, - nem ő járt látogatóba, hanem hozzá jártak azok, akik valamit akartak tőle. A rendszeresített bábaképzés következtében nagyobb lett a hivatalos, a hatósági bábák száma, de a lakosság anyagi helyzetéből fakadóan nem nőtt ilyen arányban a falusi orvosoké. A gyógyítás, a betegápolás, a családon belül az asszony, az anya feladata maradt, aki tanácstalanságában mindig a bábaasszonyhoz fordult tanácsért és segítségért. A vajúdás ideje alatt jelen volt általában a szülő asszony anyja és gyakran egy idősebb szomszédasszony is. A szülő nő fájdalma, a közös aggódás megnyitotta szívüket és szájukat, az örök anyák elmondták egymásnak azt, ami a belső 146