Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

SZILÁGYI Miklós: Egy kisvárosi kovács kapcsolatrendszere (a 20. század első felében)

NAGY Zoltán - SZULOVSZKY János szerk.: A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Szombathely, 2009. Egy kisvárosi kovács kapcsolatrendszere (a 20. század első felében) SZILÁGYI Miklós Az illendőség megkívánja, hogy bevezetésként azonnal közöljem: a vizsgálódásom terepéül választott kisváros a szülőhelyem: Tiszafüred. Következésképpen: ha akarnám sem tudnám elkerülni a szubjektív hangvételt: a hely és a téma iránti személyes elfogultságot. Ám aki „adatközlői korba" ér, talán megengedheti magának, hogy együtt vállalja az „adatközlő" és az „adatelemző" szerepét. Akik ismerik a Magyar Alföld települési struktúrájának 20. századi állapotát és alakulás-történetét megkérdezhetik persze: milyen jogon kisváros? Indoklásul legyen elég annyi, hogy ez a fazekassága és nyergesmestersége

1 okán a magyar etnográfiában méltán elhíresült település,

2 mezővárosi múltja ellenére, a 20. század első felében a hivatalos település-hierarchia szerint már és még nem volt, csak a szocialista korszakban lett város,

3 mivel azonban magának a településnek és „vonzáskörzetének" a lakói szerették városnak tekinteni, mégis csak van indokoltsága az ilyen megjelölésnek. Hisz nem volt minden alapot nélkülöző e nagyralátó vélekedés! Noha az odalátogató idegen alig-alig fedezhette fel (a régi lakókörzetekben manapság sem fedezheti fel) „a város" külsődleges jellemzőit, kisipara és kiskereskedelmi forgalma (nomeg járási székhely volta) mégiscsak városi funkciót kölcsönzött neki.

4 És még egy megjegyzés a várossá minősítés indokául: bár ebben az előadásban nem „városi funkciókat" vizsgálok, egy, döntően a mezőgazdasági termelőket szolgáló kisiparos társadalmi kapcsolatainak bemutatásaelemzése feltételezi annak előzetes eldöntését, hogy milyen, vajon falusias avagy mezővárosias szervezetű helyi társadalomban

5 építette ki a maga kapcsolatait az a bizonyos kovács. 1 A tiszafüredi fazekasságról 1. Viski Károly 1932; Füvessy Anikó 1993; a nyerges mesterségről: László Gyula 1943; Füvessy Anikó 1996, 2002 2 Tiszafüred etnográfiai kutatottságáról: Szilágyi Miklós 2002 3 A településtörténet főbb jellemzőiről 1. Nemes Lajos 1986; Bagi Gábor - Nemes Lajos - Soós Imre 1989; Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós (szerk.) 1986; Füvessy Anikó (szerk.) 2000. 4 Tiszafüred város-funkciójáról településföldrajzi megközelítésben: Beluszky Pál 1959; Vadász István 1993 5 Tiszafüred „kismezőváros", majd „kisváros" társadalomtörténeti és társadalomnéprajzi jellemzőiről összefoglaló igénnyel: Szilágyi Miklós 2000 Aki - ezt is illendő előre bocsájtanom - anyai nagyapám: Fodor Miklós. Mert 1955-ben, 16 éves koromban halt meg (1879-ben született), természetesen jól ismertem: forgolódtam-nézelődtem a műhelyében - amikor nagyobbacska lettem, már csekély hasznomat is vehette a fújtatásnál és a ráfhúzásnál. Legalább is az „egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács" szentencia

6 értelmében azt képzeltem, hogy annak a bizonyos „harmadiknak" talán elfogadtathatom magamat. Ha azonban teljességgel a saját emlékeimre kellene hagyatkoznom előadásom elsődleges forrásaként, aligha tudnám megoldani a célul kitűzött feladatot. Csupán annyit tudok gyermekkori, még nem etnográfusi megfigyeléseimből utólag általánosítani, hogy nagyapám műhelyének településen belüli elhelyezkedése „már akkor" feltűnt, mert szokatlan, rendkívüli volt. Minden más kovácsműhely, melyeket célirányos kószálásaim közben felfedeztem nevelődésem színterén (fel kellett fedeznem, mert a kovácsműhelynek - az izzó vasnak, a perzselődő lópatának - messze ható jellegzetes illata van, s a műhelyhez kapcsolódó tevékenységek egy részét az utcára nyíló ajtó és az utca széles nyilvánossága előtt végezték a kovácsok!) a „gazdálkodó emberek" lakta lakókörzetekben helyezkedett el, a nagyapám műhelye viszont a Fő utcán volt. (Azért kerülöm a „parasztok" megjelölést, mert az ebbe a társadalmi csoportba sorolhatóak nem vállalták: lebecsülésnek-gúnyolódásnak tekintették ezt a „paraszt" titulust!). A településnek olyan részén volt tehát nagyapám műhelye, melyet a jelentős átmenő forgalom (azonos lévén a „csinált", tehát nem földút, főutca a Füzesabony - Debrecen közötti főközlekedési út településen átmenő szakaszával), a kisvárosias beépítettség (azaz a viszonylag kicsi beltelkek, az egymáshoz simuló, bár szinte kivétel nélkül földszintes házak) és a majd'minden épület utcai frontját uraló boltok (melyek 1944 előtt egy-két kivétellel zsidó kereskedők tulajdonában voltak) tettek a szememben „városiassá". Persze nem a gyakran 6 V.o.: Szilágyi Miklós 2007: 57-58. - dunaföldvári példa: 1978