Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
SZILÁGYI Miklós: Egy kisvárosi kovács kapcsolatrendszere (a 20. század első felében)
felkeresett/ akkortájt „a várossal" azonosított Eger értelmében láttam városiasnak gyermekkorom Tiszafüredjét. Csupán azt segített értelmezni a településkép feltűnő kettőssége: „falusiasra" és „városiasra" különülésre, hogy miért is fogalmaztak úgy a földművelők (a gazdák és a földmunkás szegénység) lakókörzeteiben élők, ha a templomok, a közintézmények, a piac, a boltok helyszínét jelentő központba - azaz: a Fő utcára - igyekeztek: „megyek a városra". Arról persze nincsenek - aligha lehetnének magabiztosan általánosítható emlékeim, hogy a nagyapai műhelynek e „különös" elhelyezkedése milyen megrendelői kört vonzhatott. A patkoltató vagy a szekérkerékre ráfot húzató kuncsaftok szinte mindegyike „idegen" volt számomra, amit azonban annak is betudhattam, hogy én a település másik végén vagyok otthonos. Azt is inkább csak tudni vélem gyermekkori emlékeim alapján, mint adatszerűen igazolni tudnám, hogy gyakran megálltak és betértek a műhelybe valamilyen azonnal elhárítandó gondjukkal olyanok, akiket nemcsak én, nagyapám sem ismert, hisz „átutazók" voltak. Betértek, mert „mindenkinek" útba esett - a kovácsműhelyek közül szinte csak ez esett ennyire útba. Nagy forgalma, ám csekélyke haszna volt pl. nagyapának abból, hogy 1944 végén - 1945 legelején az orosz katonáknak is ez a kovácsműhely esett az útjába: nagyon sok só nélkül sütött „ruszki kenyeret" ettünk meg akkortájt (ha megsóztuk, nem is volt ehetetlen...), mert ez volt az egyetlen fizetség a folyamatosan igényelt munkájáért. Szükségtelen azonban a valószínűsítéshez sem elég gyermekkori emlékeket tovább részleteznem, mert ez esetben nagyapám keze írását őrző egykorú forrást tudok elemezni. Megőrződött (évtizedek óta én magam őrzöm) az 1920-as években s az 1930-as évek elején használt két hitel-könyve (felíró könyve, adóskönyve, a szakirodalomban leginkább közkeletű megjelöléssel kontós könyve 8 ). Mindkettő a megrendelők neve szerinti elrendezésben 9 tartalmazza a végzett munkát és annak 7 A településnek Egerhez vonzódása meghatározóan abból következett hogy az 1949-es közigazgatási átrendezésig - járási székhelyként - Heves megyéhez tartozott Tiszafüred, s miután Szolnok megyéhez csatolták, egészségügyi ellátás tekintetében továbbra is az egri kórházak ellátási körzetébe tartozott. 8 V.o.: Bodgál Ferenc 1967: 204-205; Boross Marietta 1974: 109; Buczkó József 1994: 35; Timaffy László 1991: 257. 9 Bár mindkét könyv ABC-regiszteres, mégis kissé kaotikus a rendetlenség a nevek között: egy-egy név több helyütt is felbukkan, nyilván azért, mert ha a megkezdett lapon már nem fértek újabb adatok, a felíró új lapot kezdett - ahol éppen üres lapot talált a könyvben, olykor más betűnél, mint amit a regiszter diktált volna. A feldolgozásnál én mindenesetre az ilyen értelmű „következetlenségből" indultam ki, és nem azt feltételeztem, hogy az egyes lapok fejlécére írt minden név más-más megrendelőt jelent. Ez a kiindulás egyes esetekben támadhatatlan jogosult (más személy, mint a postamesternő pl. bizonyosan nem élt Tiszafüreden Brunner Petronella néven; Kuthi Elek tisztifőorvosnak, a köznemesi származású Lipcsei-család tagjainak: Ákosnak, Árpádnak, Attilának a neve gyermekkoromban úgy rögzült bennem, hogy ezek összetéveszthetetlenül egyediek), gyakoribb nevek esetében (pl. Kovács Géza, Kovács György , Kovács Lajos) talán megkérdőjelezhető lenne az azonosság, megbízom azonban édesapám névazonosításaiban. árát; az egyiket a kemény borító belső oldalán lévő bejegyzés szerint 1922. január 5-én, a másodikat 1927. szeptember 16-án kezdte el vezetni. És egy kisebb terjedelmű harmadik könyvecskét is őrzök, melybe 1930-1932-ben napról-napra bejegyezte a teljes (persze igazolhatatlan, hogy valóban teljes!) napi forgalmát: a megrendelő/készíttető nevét (ha nem volt számára ismerős, „idegen" megjelölést használt), az elvégzett munkát, valamint a bevételt. Szerencsémre 1976 júliusában, amikor e hitelkönyvek hozzám kerültek, a teljes névanyagot szüleim (1912-ben született édesanyám, Fodor Margit, és 1913-ban született, szintén kisiparos, a kisváros társadalmát - egykori ipartestületi elnökként is kiválóan ismerő édesapám, Szilágyi Márton) segítségével pontról-pontra értelmeztem: tisztáztuk a minden esetben csak puszta névvel szereplő személyek 10 társadalmi státusát, foglalkozását, alkalmasint a kovácshoz fűződő rokoni viszonyát. Édesanyámmal pedig - akinek leánykori kötelessége volt a hitel-könyv alapján kiállított számlák kézbesítése, a pénzbeli járandóság behajtása - később is, amikor magnetofonos életút-interjút készítettem vele, 11 újra meg újra szóba kerültek azok a gyermekkori élményei, melyeket az „úri" megrendelőkhöz rendszeresen hordozott számlák ellenértékének felvétele közben éppen abban az időben szerzett, amelyről a feljegyzések szólnak. Először azonban a kisváros egyik legjobb kovácsának tartott (ez az anyám véleménye), ám nem törzsökös Fodor Miklós társadalmi helyzetét célszerű röviden jellemeznem! Mezőkeresztesen született, református családban, szüleinek a felmenői gazdák voltak, szülei viszont a birtok-osztódás következtében már majdnem nincstelenek: csak egy darab szőlő jutott a nekik, és egy házat tudtak szerezni. így azután a szülei, azt remélvén, hogy a gyerekeknek így „jobb módjuk lesz", a kilenc gyerekük közül a felnőtt kort megért két fiút inasnak adták. Az asztalosnak tanult bátyja meghalt 26 éves korában, ő pedig legény-vándorlásai közben 1900 körül Tiszafüredre került. Ahol egy olyan kovács mesternél dolgozott huzamosabban, akinek fia nem volt, csak öt lánya, s abban bízott, hogy a jó munkás (és jó kiállású) segédje majd elveszi valamelyik leányt. „Nagyot néztek", amikor mégsem a mester lányát választotta, hanem - 1905-ben egy nagygazda-lány lett a felesége. A család presztízsét az is növelte a helyi társadalomban, hogy az após huzamosabban községi bíró volt. Hogy miért adták mégis hozzá (azon túl, hogy szerették egy10 Pontosabban: a nevek mellett (akár gazdálkodó, akár zsidó kereskedő, akár értelmiségi volt az illető) gyakran szerepel az „úr" titulus, de ugyanilyen gyakran el is marad - másféle titulusok („Tek.", „Tekintetes", „Nagyságos" - nőnél: „úrnő", „Őnagysága") használatában is következetlenség van: ugyanannál a névnél van amikor szerepel a kor felfogása szerint jogosult titulus, van amikor nem. 11 A kettős életút-interjút, melyet szüleimmel az 1980-as években készítettem, a közelmúltban dolgoztam fel, és „Családtörténet két hangra" címmel - reményeim szerint - hamarosan megjelenik édesanyámnak ezeket az emlékeit is magában foglaló önéletrajzi elbeszélése.
