Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
SZILÁGYI Miklós: Egy kisvárosi kovács kapcsolatrendszere (a 20. század első felében)
mást, és a vőlegény is református volt), a mégiscsak „gyüttmenthez" a leányukat? Ezt Fodor Miklós is csak felesége 1914-ben bekövetkezett halála után tudta meg: már akkor is tüdőbeteg volt - súgta meg egy ismerős -, s a szülei azt remélték, hogy könnyebb élete lesz (kevesebbet kell dolgoznia) iparos-feleségként, mint nagygazda-feleségként lehetne, kellene. A házasságkötéssel megközelítőleg azonos időben történt önálló iparossá válás utáni évtized igazolni látszott a látványos iparoskarrier reményét: Fodor Miklós előbb bérbe vette a Fő utcán lévő műhelyt, ahol a helyi hagyomány szerint „mindig" kovácsműhely volt, 12 majd hamarosan meg is vette nemcsak a műhelyt, hanem az egész portát, melyen három lakóház állott. (Igaz, ehhez jelentős kölcsönt kellett felvennie, így, hogy törleszthesse a részleteket, gyakran szorult apósaanyósa pénzbeli segítségére, amit aztán az árvák örök-része megállapításakor figyelembe is vett a birtokon belül lévő sógor. Az árvák örök-része egyébként néhány holdnyi szántóföldet és árteret, szőlős-/gyümölcsöskertet jelentett, melynek igás munkáját gazdálkodó megrendelőivel viszonossági alapon végeztette el, kézi munkáját a gyermekei és ő maga végezte - a szó szoros értelmében azonban soha sem „gazdálkodott".) Az volt a terve a három házzal, hogy a lakásokat majd bérbe adja (valóban bérlők lakták: 1944 előtt jórészt zsidó kiskereskedők váltották egymást), és „öregségére majd abból él meg". Ez utóbbi tervet viszont keresztül húzta a történelem: „volt úgy, hogy semmi lakbért nem kapott kézhez, hanem egyenesen a községházára vitte" adóba. Amikor az első felesége meghalt, s három apró gyermeket hagyott árván, Fodor Miklós már a háborúban volt (csak a temetésre kapott néhány nap szabadságot), s csak 1918-ban került haza. Közben a gyerekek vagy a mezőkeresztesi, vagy a tiszafüredi nagymamánál nevelődtek, míg azután 1918ban új asszony nem került a házhoz. Aki szintén módos gazda-lány volt, de csak az időtájt lehetséges „se nem lány, se nem asszony" állapotban: közvetlenül a háború kitörésekor esküdtek meg az első férjével, akit az elsők között vitték ki a frontra, s ő volt az első tiszafüredi hősi halott. Amikor feleségül ment az özvegy kovácshoz, „egyik azt mondta, hogy milyen jól járt Éviké, a másik meg azt mondta: hogy mehet hozzá három gyerekhe'?" Fodor Miklós második házasságából is három gyermek született, s kettő érte meg közülük a felnőtt kort, ám a második feleség is gyermekkorukban árván hagyta a nevelt és saját gyermekeit. Ezek az életrajzi adatok a hitel-könyv tükrözte társadalmi kapcsolatok megértésében sokat segítenek, íme az 1920-as évek összesített adatai: Össze12 Ehhez a kovácsműhelyhez, de név szerint nem ismert kovácshoz és feleségéhez kapcsolva mondta el pl. édesanyám apjára hivatkozva, aki segéd korában hallotta Tiszafüreden - a „megpatkolt boszorkány" hiedelemmondát, melyet régebben már közöltem: Szilágyi Miklós 1973 sen 67 személy és cég neve szerepel a mintegy tíz esztendő alatt (közülük alig néhány, mely csupán felbukkan a könyvben, a többségük éveken át folyamatosan dolgoztatott a műhelyben). Az „állandó kuncsaftból" 21 jellemezhető parasztgazdaként, s közülük hatan Fodor Miklós egyik vagy másik házassága révén „rokonnak" - sógornak - számítottak. A felszámított árak egyébként a sógorai (illetve anyósa, bár ott is a vele élő sógor gazdálkodott) esetében pontosan annyi volt, mint bárki más „idegennél": nyoma sincs „rokonsági" árengedménynek. Kilencen voltak azok, akik kisiparosként kisebb-nagyobb földművelő gazdaságot is fenntartottak, legalábbis lóval-szekérrel rendelkeztek (e csoportba soroltam - némileg vitathatóan egy lókupec cigányt, egy zsidó fuvarost és egy gátőrt is). Szintén kilencen voltak a nagyobb iparikereskedelmi vállalkozások tulajdonosai és bérlői (többségük zsidó), akiknek vagy földművelő gazdaságuk volt kiegészítőlég (ilyen pl. a tiszafüredi Bika-szálló zsidó tulajdonosa), vagy a vállalkozásuk érdekében tartottak lovat-szekeret (terménykereskedő, fakereskedő, szikvízgyáros), vagy - az igás lovak mellett - parádés lóval-hintóval is rendelkeztek (pl az egyik malom-tulajdonos). Hét személy értelmiségi, illetve állami/községi alkalmazotti munkakört töltött be, s mellesleg (általában házastársa örökségföldjén) gazdálkodott, s legalább lóval-szekérrel rendelkezett (főszolgabíró, postamesternő, 13 járási tisztifőorvos, állatorvos, gyógyszerész, három iskolaigazgató). Tizenegyen voltak a földbirtokosok és nagybérlők, akik az esetben is ezt a Fő utcán lévő kovács műhelyt keresték fel parádés lovaikkal és hintóikkal, ha a birtokukon (vagy ahhoz közel) volt kovácsműhely. Hét bejegyzés valamilyen köztestületet, vállalatot, társulatot takar (pl. Alsó-Szabolcsi Ár mentesítő Társulat, Csendőrség, Hungária Hengermalom R.T., Polgári Kaszinó, Zsellér Gazdaság), három nevet pedig nem tudott azonosítani édesapám. Az állandó kuncsaftok között döntő többségben voltak tehát a nem-parasztok: azok, akiket a helyi közvélemény - függetlenül attól, hogy vagyonuk avagy vallásuk különböző volta miatt aligha sorolták magukat egyazon társadalmi csoportba! „urak"-ként kezelt. Édesanyám szerint: „parasztoknak nem dolgozott hitelben, csak az uraknak. A parasztok mindig azonnal fizettek" - ami nem igaz szó szerint, hisz „parasztok" (pontosabban: „jó gazdák", illetve „kisparasztok") neve is szép számmal szerepel, a sógorsághoz tartozók tartozásai között pedig - mint leszámítandók - azok 13 Annak megítélésében bizonytalan vagyok, hogy Brunner Petronella postamesternő gazdálkodott-e, vagy a elvégzett munkák mindegyike a postakocsival és annak lovaival, illetve a háztartási szükségletekkel volt kapcsolatban. A bejegyzés néha tartalmazza, hogy a postakocsi kerekére húzták a ráfot, a patkolás esetében viszont sohasem, hogy azok a postakocsi lovai lettek volna, és a saroglya-javítás vagy lőcs-javítás esetében is bizonytalan, hogy a postakocsin történt ez a munkálat.
