Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)
II. A Batthyány család évszázadai - Gróf Batthyány Ádámtól Batthyány-Strattmann László hercegig - TURBULY ÉVA Könnend és Zala vármegye közgyűlései a XVII. században
TURBULY EVA KÖRMEND ÉS ZALA VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSEI A XVII. SZÁZADBAN Körmend a XVII. század folyamán egészen különleges szerepet játszott Zala vármegye életében. Annak megértéséhez, hogy mit is jelentett pontosan ez a szerep, szükséges valamennyire ismerni a török kori vármegyék működését. Az 1848 előtti magyar közigazgatás, elsőfokú bíráskodás és a politikai szervezet egyik legfontosabb intézménye volt a nemesi vármegye. Kialakulásának kezdeti századaiban a birtokos nemesség rendi szervezete volt, amely fő feladatának e nemesség érdekvédelmét, jogszolgáltatási igényeinek teljesítését tartotta. E funkcióját főként a törvényszéken (sedes judiciaria, sedria) gyakorolta. 1 A XVI. század közepén mélyreható változáson ment keresztül. Rendi szervezetből szerteágazó közigazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó területi-önkormányzati szervezetté alakult át. A fejlődési folyamatot részben megtörte, részben más irányba fordította az ország három részre szakadása. A központi hatalom meggyengült, megszaporodtak a honvédelemmel összefüggő közigazgatási feladatok. A háborús viszonyok állandósulásával a közbiztonság megrendült, míg az igazságszolgáltatás központi szervei nehezen elérhetőkké váltak. A központi kormányszékek az állampénzügyi feladatok megoldására szorítkoztak, így a mindennapi élet szabályozása, a tulajdonképpeni közigazgatás a vármegyére maradt.- Tisztviselőit - a főispán kivételével - maga választotta, ügyeiben nagyfokú önállósággal járt el. Központi szerve, a latinul congregatio generálisnak nevezett megyei közgyűlés volt. A megújult megyék jogkörét a törvények és a szokásjog alakították ki. Egyik legfontosabb funkciójuk az országos adók kivetése és behajtása volt. Saját szükségleteikre helyi adókat szedtek. A török terjeszkedésével mind Pontosabbá vált az ország és saját területük katonai védelme. Ezt szolgálta háborús időkben a nemesi felkelés, az insurrectio összehívása és hadban tartása. Állandó és egyre súlyosabb terhet jelentett a közeli végvárak karbantartása, javítása, a bennük állomásozó katonaság ellátása. Helyi szabályrendeleteik, a statútumok, valamint országgyűlési követeik révén a jogalkotásban is szerepet vállaltak. Központi felügyeletük igazából csak a XVIII. században, a Helytartótanács 1724. évi megalakulását követően erősödött meg. Közgyűlést évente 6-12 alkalommal hívtak össze. A főispán, a megye legnagyobb földbirtokosai és az egyházi méltóságok csak tisztújításkor, főispáni beiktatásokon, különleges horderejű, vagy őket közvetlenül érintő ügyek tárgyalásakor jelentek meg személyesen, a megyei tisztviselők: az alispánok, a jegyző, a szolgabírák, az uradalmak képviselői, az adószedőik) számára azonban kötelező volt a részvétel. Az idők folyamán különleges eseménnyé nőtte ki magát a tisztújítás, a congregatio restauratoria. A XVI-XVII. században azonban még ritka volt a teljes tisztségváltás. A sedriákat két helyszínen tartották. A peres ügyeket az érdekeltekhez közelebb eső helyszínen tárgyalták. Két közgyűlés között, ha a szükség úgy kívánta, a tisztviselők és a közvetlenül érdekeltek ültek össze a kis-, vagy rész- (particularis) gyűléseken. A tisztújítás, az éves adókivetés elfogadása, és felosztása, a nemességvizsgálatok és az armálisok publikálása azonban csak közgyűlésen történhetett. Részvételi jog a megyében lakos, vagy birtokos nemeseket illette meg. A jog egyben terhes kötelezettséget is jelentett. Előfordult, hogy a fontosabb döntéseket a gyér látogatottság miatt a következő gyűlésre halasztották. Zalában a közgyűléseket kezdetben Kehicián és Kapornakon tartották, 1567-től többnyire Egerszegen, néha Szentgróton. Az első jegyzőkönyvezett törvényszéket 1592. június 4ről ismerjük. A színhely Egerszeg. Ezt követően Szentgróton és Egerszegen felváltva tartották őket, többnyire a közgyűlést megelőző, vagy azt követő napokon. Hivatalos megyeháza hiányában, amelyek építését csak az 1723. évi 75. tc. rendelte el, s amely együtt járt az állandó megyeszékhelyek kialakulásával, a közgyűlések helyszíne többnyire a várak nagyterme, vagy a templom volt. 1596- szeptember 4-én Hagymásy Gábor alispán a vármegye ké)zönsége nevében amiatt tiltakozott, hogy kizárták őket a templomból, ahol a közgyűlést tartani szokták. Kérte, figyelmeztessék a püspök urat, hogy a szükséghelyzetben legyen méltányos. 3 1601 februárjában a megye azt az utasítást adta országgyűlési követeinek, kérjék az uralkodótól Kanizsa mielőbbi felszabadítását, mivel már közgyűléseiket és törvényszékeiket sem tudják saját területükön megtartani.' Ahogy az említett két bejegyzés is tanúsítja, a 15 éves háború hadieseményeinek következtében a megye életében nagy jelentőségű, negatív változások következtek be. Kanizsa 1600 októberi elfoglalásával területéből egy keskeny sáv 1690-ig az oszmán birodalomhoz került, így a török hódítás határvonala részben a megye területén, Kanizsától a Balatonfelvidék irányába húzódott. Megalakították a kanizsai vilajetet, amelyhez a környék néhány tucat faluja mellé más vilajetektől is csatoltak területeket. Ugyanakkor az 1596. évi 41. törvénycikk alapján, amelyet az 1608. évi 22. cikkely is megerősített, Zalát közigazgatási tekintetben összevonták Somogy megyével, mivel Somogy területének nagyobb része a hódoltsághoz került. 5 Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a két megye közös közgyűléseket és törvényszékeket tartott, a királyi kézen maradt Somogy ügyeit külön szolgabíró intézte. Zala területének nagyobb része ugyan végig a megyei közigazgatás fennhatósága alatt maradt, településeinek többsége azonban még a magyar végvárak közvetlen közelében is hosszabb-rövidebb időre önként vállalta a kettős adóztatást, békességének megváltását remélve. 6 A megye területén tehát háborús események zajlottak, amelyek a lakosság és az anyagi javak nagymértékű pusztulásával jártak. Ugyanakkor Kanizsa védelmi szerepét átvéve kiépültek a „Kanizsával szemben fekvő várak": Légrád, Csáktornya, Lenti, Szécsisziget, Egerszeg, Sümeg, amelyek az országos védelmi rendszer fontos elemei voltak. A megyének egy, viszonylag biztonságos és kevésbé elpusztított vidéke maradt, a Zrínyiek fennhatósága alatt álló Muraköz,
