Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

VI. Visszatekintés A Batthyány kastély évszázados kincsei című időszaki kiállításra - H. VÖRÖS MÁRTA A látogatók teszik teljessé a kiállítást. A Batthyány kastély évszázados kincsei című időszaki kiállítás fogadtatása

- A gyűjteményeket felvonultató kiállítási egységek, melyek a könyvtárból, a levéltárból és a fegyvertárból álltak 4,16 pon­tot kaptak látogatóinktól. A 4 pont feletti tetszést index a tetszeti, illetve, nagyon tetszett válaszoknak felel meg, az értékelés az. elégedettség vagy a tet­szés legmagasabb fokának kifejeződése (9. ábra). Ezért az egy­től ötig osztályzatokat három kategóriába vontuk össze: Az 1­es és 2-es osztályzat az egyértelműen elégedetlen, a 3-as a kö­zömbös, a 4-es és 5-ös az elégedettek kategóriáját jelenti. A megkérdezettek - most már részletezve - a következőképpen ítélték meg a látottakat, illetve a múzeumot: - A múzeum megközelíthetőségével elégedett volt 93%-uk, - A tárgyak megvilágításával elégedett volt 90%, - A múzeum tisztaságával elégedett volt 94%, - A tárlatvezetéssel elégedett volt 57%, közömbös volt 38% (a magas közömbös arány a tárlatvezetés esetlegességéből és kódolási félreértésből adódik) - Batthyány Ádámot bemutató résszel elégedett volt 84%, - Batthyány Lajost bemutató egységgel elégedett volt ugyancsak 84%, - Batthyány Fülöpöt bemutató kiállításrésszel elégedett volt 81%, - Dr. Batthyány-Strattmann Lászlót bemutató résszel elége­dett volt 90%, - A családhoz tartozó személyeket felvonultató lépcsőházi ősgalériával elégedett volt 82%, noha azok másolatok voltak, - A családtörténetet bemutató egységgel elégedett volt, 90%, - A várostörténetet bemutató résszel elégedett volt, 90%, - A kastélytörténetet bemutató kiállítási résszel elégedett volt, 84% - A pusztulástörténetet bemutató résszel elégedett volt, 76%, - A fegyvertárral elégedett volt, 80%, - A könyvtárral elégedett volt, 73%, - A levéltárral elégedett volt, 74%. A részletek bemutatása hűen tükrözi, hogy a kiállítás min­den részletében elnyerte látogatóink túlnyomó többségének tetszését. Az alábbiakban csak azokat a témákat vesszük górcső alá, ahol a tetszésbeli eltérések statisztikai értelemben szignifikáns­nak tekinthetők. Ha nemek szerinti bontásban nézzük az adatokat, úgy meg­állapítható, hogy a megkérdezetteknek a véleménye megegye­zik a teljes vizsgált sokaság véleményével, függetlenül attól, hogy melyik nemhez tartoznak. Egy halvány elmozdulás látszik mindössze a fegyvertár megítélésében. A férfiaknak valamivel •4,1" 4,(W jobban tetszett, mint a nőknek. A nők 77%-a fejezte ki határo­zott tetszését, míg a férfiak 86%-a. Az életkor befolyása az intézményről szóló kérdéseink közül csak a tárlatvezetésre vonatkozóan mutatható ki. Nevezetesen: a gyermekkorúak és fiatal felnőttek 10-10%-a volt elégedetlen a múzeumi dolgozók tárlatvezetésével, elégedettek pedig a kö­zépkorúak és az idősek voltak, 68 illetve 65%-os arányban. Ez talán magyarázható azzal, hogy a csoportosan ide érkező fel­nőttek többsége kapott vezetést, míg a diákcsoportok nem min­den esetben igényelték azt. Itt kell elmondani, hogy a megnyi­tót követő két hónapban tárlatvezetést és múzeumi tanórát át­lag három naponként 37 alkalommal tartottunk. A személyiségek közül a Batthyány Lajos nádort, és a XVIII. századot bemutató kiállításrészlettel jelzett résszel elégedetlen volt a gyermekkorúak 10%-a, kimondottan elégedett volt vi­szont a középkorúak 92%-a. Közöttük egyáltalán nem volt olyan, akinek ne tetszett volna ez a rész. A Batthyány Ádámmal és a XVII. századdal foglalkozó egységgel megint csak a gyere­kek voltak elégedetlenek, igaz, csak 8%-ban, viszont a közép­kornak 90%-a volt elégedett. Batthyány Fülöp és a hozzá kap­csolható XIX. századi tárgyak és dokumentumok szintén a gye­rekek 8%-ának okozott csalódást, 78%-a viszont kimondottan elégedett volt vele. Ez a rész is a középkorúaknak tetszett leg­inkább, 87%-uk értékelte kitűnőnek. Dr. Batthyány-Strattmann László és relikviái vonatkozásában nem differenciálható életkor szerint az egyértelműen pozitív megítélés. Ugyanez vonatkozik a lépcsőházi galériára is. Az intézmény megítélése nem függ az iskolai végzettségtől, ugyanúgy, ahogyan a történeti kiállításé sem. A gyűjtemények esetében a pusztulástörténet megítélésénél játszik szerepet az iskolai végzettség, mégpedig a 8 általános vagy az alatti vég­zettségűek 10%-a nem értékeli kellőképpen a látványt. Ezzel szemben a főiskolát végzettek csupán 2%-a elégedetlen en­nek a résznek a bemutatásával. A könyvtár megítélése ismét jelentőséggel bír, mégpedig a 8 általános alattiak 68%-a elége­dett, míg a főiskolát végzetteknek 79%-a szemléli csodálattal. Batthyány Lajos bemutatásánál az általános iskolát végzettek 76%-ban, az érettségizetteknek pedig 94%-a. Batthyány Ádám esetében ugyancsak ezt a két pólust figyelhetjük meg, mégpe­dig 77, illetve 94%-os arányban. Majdnem 20% közöttük a dif­ferencia! Ugyanez igaz Batthyány Fülöpre, itt az arány 78 és 89%. Valamivel jobban értékelték Batthyány Boldog László bemutatását az általános iskolát végzettek, 85%-uk volt elége­dett, de még ezt is felülmúlták a középiskolai végzettségűek, 96%-kal. Megállapítható tehát, hogy a személyiségek esetében az érettségi­zettek értékelik legkedvezőbben a lá­tottakat, maguk mögé utasítva még a felsőfokú végzettséggel bírókat is. Az intézmény megítélését illetően foglalkozás szerint nincs különbség. A személyiségek közül csupán Batthyá­ny Ádám elbírálásánál játszik szerepet a válaszadók munkája, itt a diákok 77%-a elégedett ezen rész bemutatásá­val, míg az ipari alkalmazottak 100%-a, az irodai alkalmazottaknak pedig 96%­9. ábra. A kiállítás egyes részeinek tetszési indexe csökkenő sorrendben a tartja kifogástalannak. A gyűjtemé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom