Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

IV. A körmendi Batthyány Hercegi Levéltár és a várkastély gyűjteményei - NAGY ZOLTÁN Iványi Béla szerepe a körmendi helytörténetírásban

NAGY ZOLTÁN IVÁNYI BÉLA SZEREPE A KÖRMENDI HELYTÖRTÉNETÍRÁSBAN Iványi Béla nagy idők tanúja volt. A jogtörténet profeszszorát, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját mi már csak az általa szerkesztett kötetekből, a róla szóló írásokból ismerhetjük.

1 Férfikora teljéből fennmaradt fotón megnyerő tekintetű, fehérgalléros, posztókabátja alatt mellényzsebbe átfűzött vastag ezüst óraláncot viselő, sétapálcás úriember néz reánk. Régi kávéházi diskurzusok hangulata árad felénk, melyről le kell fújnunk a port ahhoz, hogy megérezzük azt a kort, amelyben élt, s őt a mi nemzedékünk számára újra felfedezzük, „...ahhoz a történész-levéltáros nemzedékhez tartozott, akiknek az élet még közvetlen és nagy élménye az évszázadokon át elzárt, hozzáférhetetlen forrásoknak e korban szédítő bőségü feltárása volt, akik remegő kezekkel bontogathattak évszázadok óta lepecsételt iralcsomagokat, főúri kastélyok és kolostorok levéltári szobáiban, néha még egészen a táblabírói világ légkörét idéző külsőségek között" - írja találóan a nagy munkabírású, fáradhatatlan kutatói érdeklődésű levéltárosról Vörös Károly.

2 A források és a bennük rejlő adatok nyomán a múlt mindennél élettelibb, elevenebb feltárása a kor történészeinek nagy élményévé vált, s egyben magas rangot is adott a levéltári kutatónak. A megelevenedő múlttal való találkozás közvetlen élménye alól Iványi Béla pályája kezdete óta nem tudta, de nem is akarta kivonni magát soha. Közismert volt róla, hogy szenvedélyes vágy fűti, hogy a magyar történelem minél több írásos emlékét napfényre hozva közkinccsé tegye. 1938-tól, nyugállományba vonulása évétől kezdve vérbeli levéltárosként állandóan a forrásokhoz és a levéltári anyaghoz tért vissza a kutató szenvedélyességével és csodálkozásával, akinek minden előkerült iratban fellelhető apró adat a múlt élő, eleven és színes, korjelző részeként jelent meg. A csodálkozó öröm és a szenvedélyes érdeklődés jegyében tette közzé nagyszámú forráspublikációit és levéltár ismertetéseit.

3 Vállalva a főúri családok, köztük a lakhelyéhez nyolcvan km távolságra lévő körmendi herceg Batthyány, valamint vonyarcvashegyi villájához közel eső keszthelyi Festetics magánlevéltár rendezését, gondozását is. Levéltári szolgálatát főleg forrásgyűjtésre használta fel. Alapos és a részletek iránt érdeklődő kutató volt, így hatalmas mennyiségű adat birtokába jutott, melyet céduláin rendszerezett. Életműve előtt tisztelegnünk kell, hiszen benne látjuk a körmendi helytörténeti kutatás, és az igényes forrásadatokra támaszkodó publikálás elsők között számon tartott mesterét. 1938-1944 között Batthyány-Strattmann László herceg felkérésére „bevette" magát a körmendi levéltárba. Alkalmazása egyúttal új korszakot is jelentett a Batthyány levéltár történetében. Első volt e poszton, aki komoly történeti munkássággal is rendelkezett.

4 A XX. század első évtizedeiben már a kor szelleme megengedte, hogy a nemzeti történelem gyűjtőhelyeként felfedezett nagy családi levéltárak kapui kitáruljanak, helyet adva egy új tudós nemzedéknek. Közülük Iványi Béla kutató elődjeként a leghíresebb Takáts Sándor (1860-1932) piarista 1. kép. Iványi Béla (1878-1964) tanár, történész, a Képviselőház levéltárosa a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja volt, aki 1906tól 1927-ig rendszeresen látogatta herceg Batthyány-Strattmann Ödön engedélyével a körmendi levéltárat, alkalmanként kutatással több hetet is eltöltve. Saját bevallása szerint reggel háromnegyed héttől késő estig dolgozott, néha este még lámpánál is folytatta munkáját. Legjelentősebb műveként Batthyány Ferenc hitveséről, Poppel Éváról írt monográfiáját (I9I6) tartják számon, de a török kori hatalmas missilis anyagot felhasználva sorra jelentek meg híres művelődéstörténeti munkái: a Régi magyar asszonyok (1914), Rajzok a török világból (I915-I917), A régi magyarok jókedve (1921), A magyar múlt tarlójáról (1926), Emlékezéssel eleinkről I-Il. (1929). „Iványi tevékenységében az volt a teljesen újszerű, hogy az addigi levéltárosokkal szemben ő nemcsak az iratok megőrzését, hanem a források publikálását is fontosnak tartotta. Az első körmendi iratok, - méghozzá magyar nyelvemlékeket közlő közleménye - 1941-ben láttak napvilágot a Magyar Nyelv hasábjain. Sikeres kutatásaira és a forrásanyag bőségére vet fényt az a bevezetőben tett megjegyzése, miszerint: e sorok írója [...] a nagy értékű hitbizományi levéltárból háromhavi kutatás után nemcsak huszonegy darabbal gyarapítja magyar nyelvemlékeink sorozatát, de ezen felül már most jelezheti, hogy a XVI-XVII. századi magyar levéltömeg átnézése egy fiók Oklevélszótárt is eredményezhet. Lelkese-