Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

II. A Batthyány család évszázadai - Gróf Batthyány Ádámtól Batthyány-Strattmann László hercegig - KAPOSI ZOLTÁN A herceg Batthyány család nagykanizsai uradalma a feudalizmus utolsó korszakában

KAPOSI ZOLTÁN A HERCEG BATTHYÁNY CSALÁD NAGYKANIZSAI URADALMA A FEUDALIZMUS UTOLSÓ KORSZAKÁBAN

1 Az uradalom és tulajdonosai Kanizsa város 1690. évi visszafoglalása után lassan indult meg a fejlődés a Délnyugat-Dunántúlon. A háború utáni agrárföldrajzi körülmények nem kedveztek nagyobb népesség létrejöttének. A vár és környéke elmocsarasodott, magát a várat pedig 1702-1703 során lerombolták. A két városrész - Nagy- és Kiskanizsa - közti hatalmas mocsár kialakulásnak a szabályozatlanná váló Kanizsa-patak volt az oka, amely északról dél felé haladva a város előtti vidéken némileg összeszűkült, így létrejött a mocsáron való átkelésnek a fizikai lehetősége. A város és az uradalom szempontjából ennek óriási szerepe lett, hiszen országos jelentőségű utak futottak itt össze, megteremtve az infrastnikturális fejlődés lehetőségét. A terület gazdasági eltartóképessége alaposan lecsökkent, bár lassan megindult a népesség beköltözése, 1720 körül Kanizsa városában mintegy 15002000 fő lehetett a lakosság száma, míg az uradalomhoz tartozó falvak kb. 1000 főt számláltak.

2 A betelepedő népesség döntően magyar volt, ám a város vezetése sokáig a német nyelvű polgárok kezében maradt. Mindenkinek fontos volt a város és az uradalom jogállásának tisztázása. A töröktől való visszafoglalás után Kanizsa és uradalma az Udvari Kamara irányítása alá került, aki igyekezett a területet eladni. Az uradalom 1693-ban a gyöngyösi Nagy-családé lett, míg maga a város katonai parancsnokok irányítása alatt maradt.

3 A vár és a város a XVIII. század elején Grassics Jakab hadiszállítóé lett, majd pedig 1717-ben a Szapáry és az Inkey-família osztozott meg a területen: Kanizsa városa és az uradalom nyugati területe Szapáry, míg az uradalom északi és keleti vidéke Inkey kézbe került.' A Szapáryak 1743-ig voltak az említett terület földesurai, amikor is a családnak e férfiága kihalt, s az amúgy is adóssággal terhelt birtokot a végrendeleti örökös nem tudta megtartani, így az visszaszállt a kincstárra, aki az érte legtöbbet kínálónak adta. így 1743-ban Kanizsa város és uradalma mintegy 20000 holdjával a gróf Batthyány-família kezébe került, amihez egy évvel később Batthyány Lajos megvette a kanizsai domíniumtól északnyugatra lévő homokkomáromi uradalmat is, s ezeket egységes területként és uradalomként kezelve, valamivel több mint 30 000 hold kiterjedésű latifundiumot hozott létre.

3 Az Inkey kézben maradt birtoktest a továbbiakban Pallin faluról elnevezve működött tovább, s alapvetően keletre, főleg Somogy megye felé terjeszkedett. Batthyány Lajos gróf 1760-ig tartotta saját kezében a kanizsai uradalmat, ekkor idősebb fiának, gróf Batthyány Vencel Ádámnak átengedte a kanizsai és a homokkomáromi uradal1. kép. (VII. tábla 1. kép) Batthyány-Illésházy kettős címer a nagykanizsai Felsőtemplom bál, melyet Batthyány III. Ádám építtetett. XVIII. század 2. fele. mak haszonvételeit, ám a többi uradalmát - Ludbreg, Enying, Körmend, Inta - továbbra is megtartotta.

6 Közismert, hogy az előbb felsorolt uradalmakat már 1746-ban fiágon örökíthető elsőszülöttségi hitbizománnyá - majorátus - szervezte, s ezzel a família számára hosszú távon biztosította a földbirtokok állandósságát. Az uradalom a XVIII. század második felében 1743 után tehát a kanizsai uradalom a Batthyány-adminisztráció rendszerébe került. A família birtokainak öröklése hamar szétvált, mivel létrejött a hercegi ág s a hitbizományi rendszer; a kanizsai uradalom a továbbiakban a majorátus részévé vált, igazgatásilag Kanizsa a kcírmendi igazgatósághoz tartozott. Hamar kiépült az. uradalom gazdaságirányítási rendszere, az uradalmat a tiszttartó irányította, ám maga a város jelentős privilégiumokat élvezett, továbbra is kiváltságos mezővárosként élhetett. A város társadalma jelentősen különbözött az uradalmi falvak népességétől. Kanizsa lakói polgárnak vagy gazdának minősültek, s a hagyományos urbariális szokásoktól eltérően adóztak és szolgáltak, míg az uradalom falvainak népessége alapvetően a jobbágyi-zselléri kötöttségek szerint élte életét. Az 1753- évi úrbéri szerződés kölcsönös előnyöket tartalmazva 20 évre rögzítette a város és földesura kapcsolatát. A város népessége kilencedet adott, emellett 1600 forintnyi cenzust fizetett, s ezen kívül egyéb kisebb jelentőségű szolgálatokat is teljesítenie kellett. Ám ugyanakkor a város megkapta a vásárok feletti rendelkezési jogot. Megszilárdultak a lakosság földbirtokviszonyai, a lakók rendelkeztek intravillanus fundussal, ezeket kiegészítő kertekkel, ám volt a kezükben extravillanus föld is, ún. külső kert, szántó és rétterület is. Lényeges eleme volt a földbirtoklásnak, hogy a lakók jelentős földeket béreltek a földesúri földekből, amelynek mérete csak a szántóföld esetében 1753-ban 700 holdat tett ki. Ezek öröklődő árendákat jelentettek, amely földek használatához joga volt a városi népességnek.

7 A majorság sokat fejlődött a XVIII. század második felében: olyan piacra termelő gazdaság volt, amelynek elsődleges célja a termények értékesítése révén a készpénzjövedelem biztosítása. Ennek megfelelően - kihasználva a nyíló agrárkonjunktúra lehetőségeit - főleg búzatermeléssel foglakoztak, de kisebb mértékben termeltek egyéb gabonafajtákat is. Lényeges, hogy már a XVIII. század közepén beépültek a majorság termékszerkezetébe a takarmánynövények: a forrásokból tudjuk, hogy ekkor már „angliai zabot", lóherét és kuko-