Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)

HARGITAI Helga: Fábián Gyula ifjúsági regényei

Hargitai Helga: FÁBIÁN GYULA IFJÚSÁGI REGÉNYEI 1992-ben kerültem a budapesti bölcsészkarra Szombathely védő, kisváro­sias légköréből. Már az első pillanatban nem éreztem jól magam a főváros­ban, számomra túl hideg-rideg volt a nagyváros, hiányzott az otthonosság érzése, zavart, hogy a szembejövők közül senkit sem ismerek. Az egyete­men éppen akkor vezettek be új oktatási rendszert, megszűntek a csopor­tok, minden előadáson, szemináriumon másokkal találkoztam. Ráadásul unalmasnak tűnő órák elé néztünk: Bevezetés az irodalomtudományba..., a nyelvtudományba..., Helyesírás. És ott, az első helyesírás órán kaptam valamit, amiért azóta is hálás vagyok. A tekintélyes, idős tanár úr a bemu­tatkozás után rámnézett, és úgy beszélt az oladi dombokról, mintha kivé­teles és titokzatos hegyek lennének, elmesélte, hogy diákkorában Szom­bathelyre hazafelé tartván először a Székesegyház tornyait lehetett megpil­lantani, s azt is, hogy melyik utcában töltötte a gyermekkorát, s ott bizto­san nekem is van ismerősöm. Akkor, ott összekötött minket valami, s ezt itt és most tudom megköszönni Fábián Pál tanár úrnak. Néha utólag értékelődnek fel életünk bizonyos pillanatai, vagy kap értel­met egy-egy találkozás. Fábián Gyula regényeit olvasva már tudtam, hogy a Fá­bián családban öröklődik egy olyan tulajdonság, amelyre egyre nagyobb szük­ségünkvan: ez az emberség. Az emberség pedig nélkülözhetetlen, ha valaki a pedagógusi pályát választja, és nem csak tanítani, de nevelni is akar. Fábián Gyula ifjúsági regényeiből árad a gyerekszeretet, a diákok iránti rajongás. Rendkívül sokoldalú ember volt, aki élete minden szerepében teljes értékűség­re törekedett. Nem csupán írt az ifjúság számára, de felmérte olvasási szoká­saikat, olvasottságukat is. Erről szóló tanulmánya a Faludi Ferenc Gimnázium Értesítőjében jelent meg, 1938-ban. 1 Legfontosabb gondolatai szerint az ol­vasmányoknak rendkívüli jellemnevelő ereje lehet, s úgy lehet általuk taníta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom