Horváth Ernő: Vas Megyei Természetvédelmi napok 1964 (Savaria Múzeum Közleményei 33. Szombathely, 1964)
fényképpel díszítettük. Ez volt az első Vas megyei Természetvédelmi Napok rendezvénye, mely teljes programját tekintve kb. 3000 embert mozgatott már meg. Óriási előrelépést jelentett az 1984-es esztendő. A már színes fényképpel díszített, változatos programot tartalmazó, 12 oldalas meghívó és programfüzetünket 1200 példányban készíttettük. Ennek ellenére a beérkezett meghívóigényeket teljes egészében nem tudtuk kielégíteni. Röviden összegezve; az 1964-es rendezvényeinkkel kb. 18—20 000 embert mozgósítottunk a természet szépségeinek észrevételére és megbecsülésére. Erről azonban az alábbiakban még beszélünk majd. Mindezt azért mondtuk el most, mert ez annak az öt meghívónak a mondanivalója, melyet a második tárlóban helyeztünk el. Tovább taglalva és befejezve a kiállítás ismertetését, még az utolsó tárlóról kell szólnunk, melyben ízelítőként különböző kiadványokat mutattunk be a természetvédelemmel és a természeti értékekkel foglalkozó Vas megyei irodalomból, majd két maketten bemutattuk, hogy a modern várostervezés nélkülözhetetlen eleme a A Savaria gimnázium énekkara kórusszámokat ad elö zöld területek megtervezése is, melyet a Szombathely fejlesztését bemutató makettek is híven tükröznek. Május 12-én 9 órakor a Művelődési és Sportház nagytermében összegyűlt mintegy 7—800 érdeklődő előtt dr. Balassa Gyula miniszterhelyettes, az OEF vezetője lépett elsőnek a szónoki emelvényhez, megnyitva az 1964. évi Vas megyei Természetvédelmi Napokat. Hangsúlyozta: „A természetvédelemnek csak a fogalmát vettük át a múltból. Tartalma megváltozott, mint ahogy megváltozott az emberek viszonya egymáshoz, a termeléshez és a természethez." ... „A természetvédelem nem öncélú tevékenység. Közvetve, vagy közvetlenül, de az ember jólétét szolgálja. Köztvetve a tudományos megfigyelés alanyainak védelmével ... a biológiai egyensúly fenntartására irányuló törekvéssel; közvetlenül a szellemi jólétet a haladó hagyományok ápolásával, becses kultúrtörténeti emlékek megmentésével, az ember esztétikai igényeinek kielégítésével. Ezért a szocialista állam minden polgárának kötelessége, de saját érdeke is a természet óvása és védelme, mert az ember harmonikus optimizmusa és alkotó kedve nagymértékben függ természetes környezetétől." 457