Horváth Ernő: A Savaria Múzeum ötven esztendeje (Savaria Múzeum Közleményei 6. Szombathely, 1958)

A Savaria Múzeum néprajzi tára 1945 előtt. mint csereanyag megindította a szomszédos területek szakkönyveinek és folyóiratainak beáramlását. Erre a lehetőségre napjainkban is gondolni kellene. 1936 őszén Horváth T. Antalt Keszthelyre helyezték át, a régiségtár őre Smidt Lajos közkórházi főorvos, régi műgyűjtő lett, aki hadtörténeti kiállítással mutatkozott be a nagyközönségnek. A múzeum ez idő tájt igen szűkös anyagi feltételek mellett tengette életét, úgyhogy alagsori helyiségeinek nagy részét különféle intézménynek (vívóklub, dobozgyár, dalkör stb.) volt kénytelen bérbe adni. 1939-ben a helyzet némileg javul: a múzeum a már nagyon elhanyagolt állapotban lévő épületének külső és belső tatarozására 20 000 P. rendkívüli államsegélyben részesül, majd 1500 P. külön segélyt kap a kőtár berendezésére. Az épület tatarozása és a kőtári anyag rendezése folytán a múzeumi parkban évtizedek óta heverő, mohosodó és pusztuló kőanyag is új elhelyezést kap. A feliratos és alakos ábrázolású kövekből Járdányi—Paulovics István közreműködésével berendezik a lapidáriumot, máig országosan legszebbnek ítélt kőtárunkat. Az egyéb köveket, oszlopokat, koporsókat pedig kellő aláfalazással a főbejárathoz vezető út két oldalán helyezik el. 1940-ben érkezik a múzeumhoz főfoglalkozású régészként Mozsolics Amália. Ugyanebben az esztendőben kezdi meg munkáját Szakonyi László laboráns, aki később egy szaktanfolyam elvégzése után a múzeum restaurátora lesz. 1941-ben Mozsolics Amália már távozik is. Helyére Szigeti Rémig kerül, majd fél esztendő elteltével ő is leköszön; feladatkörét Fáy Ervin viszi tovább. 1944 novemberétől 1945 júliusáig a honvédség birtokolja az épületet. A 124