Horváth Ernő: Pleisztocén gerinces- és faszénmaradványok... (Savaria Múzeum Közleményei 3. Szombathely, 1958)

Mikroszkópi vizsgálat eredményeként mind az öt faszéndarabka fenyőfélének bizonyult, azonban csak három volt olyan jó megtartású, hogy közelebbről is meg lehetett határozni. Mindhárom meghatározható maradvány a vörösfenyő Larix decidua Mill., vagy a lucfenyő Picea excelsa Link. maradványa, tekintve, hogy a két fajt szövettanilag nem lehet egymás Lói elválasztani. Az egyik faszéndarab keresztmetszetén négy feltűnően egyenetlen növekedésű évgyűrű látszik. Az egyik évgyűrű őszi pásztája csak 8—12 sejtből áll, míg a másiknak hasonló pásztája mór 32—38 sejtréteg vastag. Ebből nyilvánvaló, hogy az egymást követő évek évszakjai különböző hosszúságúak voltak. Vagyis az első esetben, ahol az őszi pászta rövid, s maga az egész évgyűrű is keskeny, a megelőző esztendő lele erősen belenyúlt a következő év tavaszába, majd ismét rövid ősz utón hirtelen állt be a hideg idő. A másik esetben az évgyűrű őszi pásztája széles, és a nyári is sokkal szélesebb, mint az előzőnél. Bizonysága, hogy a tavasz normális időben köszöntött be, az ősz viszont legalább háromszor olyan hosszú volt, mint a megelőző évben. Az éghajlat tehát elég szeszélyes yolt. Az évgyűrűhatár ennek ellenére éles. A keresztmetszetben ritkán találni gyantajáratokat. A haránt gyantajáratok valamivel gyakoribbak, legalábbis a metszeten így mutatkoztak. A bélsugarak összetettek, vagyis néhány sejtsor magas parenchymóból és szélső haránttraeheidából állnak, s ezek a radiális metszeten simafalúak. A bélsugarak rendszerint egy sejtsor szélesek, de harántgyantavezetéknél keltő-három sejt szélesek is előfordulnak. 6