Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 40. (Szombathely, 2018)
Régészet - Ilon Gábor: Újabb velemi urnamezős kori öntőformák. A Szent Vid-i és a góri fémműves központ jelentősége az urnamezős kori Kárpát-medencében
SAVARIA 40 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 20l8 II5—135 műhely. A Piliny-borsoshegyi (60.) település műhelye - topográfiai helyzete alapján - az utóbbi két bányaterület valamelyikéről juthatott hozzá a rézérchez. 3. az erdélyi rézlelőhely anyagával dolgozhattak Ciume§ti (22.), Hálchiu (Brassó) (35.), Lápu§ (43.), §agu (70.), Teleac (85.) (Ro) és Makó (46.) valamint Szeged-Szőreg (81.) (U) településein. 4. az észak-balkáni Rudna Glava bányáira települhetett Bölcske-Sziget (13.), Pécs-Mákártető (59.), Soltvadkert (73.) (U) és Sveti-Petar (77.) (Hr) feldolgozása. 20 lelőhelyen nincs tudomásom a pontos előkerülési körülményekről. A 2006. évi publikációmhoz képest 20 új lelőhelyről adhatok számot. A lelőhelyek térképezése (7. ábra) alapján világosan látható, hogy a rézércet rejtő mindegyik vidéket (Krause 2003: Abb. 7,11,15; Czajlik 2012: 2. ábra) már a bronzkor elejétől ismerték. Csupán Rudna Glava (Czajlik V. bányarégió) kora bronzkori használatára nem ismerek adatot. Úgy vélem, hogy a bronzkor egész ideje alatt a műhelyek rézérc ellátásában komoly szerepet játszott a vízi szállítás (Kiss 2007: Pl. XXIV/d-g).5 A középső bronzkori Dél-Dunántúl esetében ugyanis vagy a Kelet-Alpokban eredő vizek és a Zala, netán a Duna játszhatott főszerepet. Az utóbbi esetben azonban Rudna Glava környékéről árral szemben kellett szállítani az ércet. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy akkoriban a folyók nem voltak olyan gyors folyásúak, mint ma, hiszen nem voltak szabályozottak. Kiterjedt ártérrel rendelkeztek, amelyeken lassúbb víz áramlott. Az Északkelet-Dunántúl, valamint Budapest tágabb környezetének középső bronzkori lelőhelyeire - véleményem szerint - egyértelműen a Dunán és annak mellékfolyóin történhetett a nyersanyagszállítás a Gömör-Szepesi-érchegységből (Czajlik 2012: 2. térkép 111. régió). Feltűnő, hogy a középső bronzkor időszakából az Északnyugat-Dunántúlról csak jelzésszerű öntőforma adataink (Hegyeshalom, Tarjánpuszta) vannak. Számomra pillanatnyilag értelmezhetetlen, hogy miért hiányoznak Erdély belső területeiről az öntőformák. Ezt jelenleg leginkább a saját tájékozatlanságommal, esetleg a leletanyag közöletlenségével magyarázom. Ha a 2006-ban megjelent tanulmányom és a mostani feldolgozásomat statisztikai szempontból nézem, megállapíthatom, ugyanakkor egyértelműnek tűnik, hogy a fémműves termékek előállításának koncentrációja (Bátora 2009) már a középső bronzkorban (20 műhely) megtörténik. A késő bronzkorban (21 műhely) azonban a centralizáció más jellegű, és új helyeken játszódott le, azaz a korábbiak többsége nem élt tovább (Bátora 2009: 214), valamint a megelőző évszázadokhoz képest nagyobb szériában (több az öntőforma a műhelyekben és a korszakból ismert öszszes darabszámot tekintve is) történt a „gyártás”. A településeken megtalált öntőformák esetében csak akkor beszélek műhelyről, amikor több példány van egy „háznak” nevezett vagy más jelenségből, vagy egy darab, de további olyan emlékek (pl. bronzsalak, öntecs, fúvócső) kíséretében, amelyek egyértelműen a mesterség gyakorlására utalnak. Ezekre azonban a gyűjtés során csak a késő bronzkor esetében koncentráltam. Ebben az időszakban a 95 lelőhelyről 21 esetben vannak is ilyen tárgyi emlékeink. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy 1. a települések minden egyes öntőformája természetesen fémműves tevékenységre utal, 2. ahol az öntőforma(k) mellett egyéb fémművességre utaló nyomok és eszközök vannak - műhelyről beszélhetünk, 3. a depóban elhelyezett formák minden esetben a közelben folytatott műhelytevékenységet, azaz fémtárgyak nagyobb szériában történő készítését sugallják. Központi, tehát egy településnél nagyobb területet ellátó, feldolgozó műhelynek azt tartom, ahonnan három darabnál több öntőformáról van tudomásom. Most úgy látom, és úgy pontosítható korábbi megállapításom, hogy a bányahelyektől akár távolabbi hegylábi és síksági régiókban, az esetek egy részében magaslati helyen folyik leginkább, legalábbis a késő bronzkorban a fémműves tevékenység (7. ábra). Korábban, azaz a középső bronzkorban a Gömör-Szepesi-érchegység (és e Czajlik-féle 111. régió része a Mátra is) esetében az figyelhető meg, hogy a bányavidékekhez közelebb találhatók az öntőformás, a feldolgozásra utaló lelőhelyek. A kora bronzkori lelőhelyek elhelyezkedéséből, csekély számuk miatt is, könynyelműség lenne bármilyen következtetést levonnom. 5 Sajnos a Kárpát-medence vizeiből ez ideig nincsenek elsüllyedt korabeli szállítóeszköz-leleteink. 131
