Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)

Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században

NAGY ZOLTÁN! TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK... roshordó a leltárakban a leggyakoribb, ezt bizo­nyítja, hogy minden háztartásban 4-5 darab for­dul elő. Kád és bocska együtt 110 darab volt, min­den második leltárban szerepeltek. Az egyéb bo­rászati eszköz: kármentő, borfejtő sajtár, káforka, ide értve a törkölyöshordót is, minden harmadik vagy annál kevesebb, tizedik-huszadik leltárban szerepelt. Az egyéb funkciójú dongás edények közül leggyakrabban sajtárokkal találkoztunk, minden gazdaságban egy-két darab volt belőlük. Arányuk fontosságuk sorrendjében változó, így a vízhordó sajtár és a szapusajtár gyakori, míg a te­jesedények ritkák. A zsiradéktároló edények is nagy számban képviseltek, minden második lel­tárban felvételre kerültek. A csöbörnek több funk­ciója volt, így variánsai szintén nagy számban kép­viseltek. Jelentőségéhez mérten gyakori a káposz­táshordó is, ezt az edényfajtát is minden második háztartásban megtaláltuk. Vödröt és eceteshor­dót minden harmadik, negyedik, uborkás- és ga­bonáshordót minden ötödik és hatodik, mérő­edényt minden hetedik, nyolcadik, míg csobolyót csak minden tizedik leltárban találtunk. A keszt­helyi uradalom falvaiban húsz önálló edénytí­pust, ezen belül 34 féle edényt azonosíthatunk be [lásd 1. sz. táblázat], a kádáripari termékek csak­nem egészét itt megtaláljuk. A háztartásokban, il­letve gazdaságokban jelen lévő dongás tárolóedé­nyek több mint fele - a különféle hordókkal együtt - borászati eszköz itt, míg a többi konyhai és ház körül feladatok ellátására szükséges edény. Az árszabások adatai szerint a „Fa tölcsér”, „Tő­­tike”, „Bor tőtike, „Szüretelő tölcsér”, Esztergom megyében „Fa tölcsér vagy lívóka”„hosszas”, „kere­kes” vagy „háromszög” formára keményfából „csé­­vével”, vagy anélkül, kisebb, nagyobb méretben készült. A „csap alá való edény, vagyis úgynevezett kármentő”, általában keményfából „gömbölyű”, „kerekes”formára készült. A dongás edény megne­vezése az árszabásokban Esztergom, Fejér és So­mogy megyében „dézsácska”, míg ugyanaz Győr, Vas, Veszprém, Zala megyékben „sajtárocska” - jó példázza határait az azonos funkciójú, azonos formájú edények különböző néven való illetésé­­nek. A dunántúli árszabásokban se mindenhol li­mitálták a borhűtő edényt, melyet nyilvánvalóan nagyobb gazdaságok, esetleg pincészetek számára készíthettek. Csupán annyit tudunk róla Somogy megye 1812. évi árszabásából, hogy „4 palackra” ké­szült, de Moson, Fejér megyékben limitáltak 6-4-2 rekeszesről is tudósítanak. Nevük „bor hűtő edény”, vagy „bor hűtő dézsa”. Keményfából ké­szültek. A csapszék azonban általánosan ismert dongás boráruló asztal volt. Német nevén „Senti­­fer, [Sengitas Fejér, Esztergom m.] akin a bort szok­ták mérni” - jegyzik meg az 1743. évi Tolna me­gyei árszabásban. Bormérő széknek is nevezték. A jól ismert „söntés” szót fedezhetjük fel egy 1724. évi Tolna megyei árszabásbanEgy Sintésért [adni lehet] kin a bort szokták korcsmán adni 80 d”. Kuta­tási területeinken a hagyatéki leltárakban - korcs­mái asztal okán - nem fordul elő, egy példánya azonban a soproni múzeumban ismeretes, amit Domonkos Ottó publikált is (Domonkos 2003: 65-67). Ugyanilyen ismeretlen tárgy a feredő kád, vagy fürdőkád, melynek elnevezése egységes a Dunántúlon. Fenyőfából, de keményfából is ké­szülhetett, „két személynek, egy személynek, gyer­meknek való” méretben készült. Az öntöző kanna is elterjedt lehetett az árszabások adatai alapján. Elnevezése ennek a dongás edénynek is egyön­tetű. Puhafából készült, de füle és feneke ke­ményfa volt. Fedél is járt hozzá. Bádog nélkül a 18. század közepe körül 20-30 d volt az ára, 10-12 itzés méretben készült. Néhány kiegészítő adat­ból azt is megtudhatjuk, hogy „öntöző kertbeli kanna” Fejér megye, 1743, „kertész öntöző kanna” Győr megye 1744. Azaz kertészetek számára ké­szült dongás edény. Egyetlen öntözésre való (fém) edényről van tudomásunk Magyarlakról11 Takács Mihály gazdaságának 1800. évi becsűjekor „egy öntöző bágyog korsó”-11 ft 15 xr-ra árazták be, de a Keszthely mezővárosában [1793.8.sz] Pack Fe­renc árendás ácsmester hagyatékának licitációjá­­ban „egy öntöző bádog kannát” 1 ft 3 dénárra be­csültek. A sokak által (Esztergom megye 1777. évi, Moson megye 1813. évi, Fejér megye 1746., 1813. évi árszabásában) bödönként ismert, Győr-Sop­­ron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy megye limitá­­cióiban szereplő véndöl csonka kúp formájú, ke­11 MNL VaML Szentgotthárdi cisztercita apátság gazdasági iratai 11. kötet (1798-1802) 250. sz. Magyarlak 1800. március 18. Néhai Takáts Mi­hály gazdaságának becsűje. 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom