Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 38. (Szombathely, 2016)
Természettudomány - Víg Károly: Metelka Ferenc élete és leghíresebb felfedezése, a Metelka-medvelepke, Rhyparioides metelkana (Lederer, 1861)
SAVARLA 38 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 20IÓ 51-68 Josef J. de Freina és Thomas Witt vizsgálatai arra a megállapításra vezettek, hogy a kelet-ázsiai és a kárpát-medencei alak konspecifikus, azaz egy fajhoz tartoznak (Freina de & Witt 1985). Ugyanakkor a szerzőpáros magáévá tette König Frigyes (1978) javaslatát a prioritás elvének elvetéséről, és a Rhyparioides metelkanus mint megőrzött névalak (= nomen conservandum) bevezetését kezdeményezték. Egyben a két alak alfaj szintű különbözőségét is megállapították, ennek értelmében az európai alakra a Rhyparioides metelkanus metelkanus (Lederer, 1861), a kelet-ázsiai alakra a R. metelkanus flavidus (Bremer, 1861) nevet vezették be. A prioritás elvetését azzal indokolták, hogy az elmúlt közel 125 évben a lepkészeti és ökológiai irodalomban szinte kizárólag a metelkana/metelkanus fajnevet használták, még a Japán lepkéit bemutató összefoglaló munkákban is (Esaki et al. 1971: 210; Inoue et al. 1982). Ugyanakkor az európai ökológiai és természetvédelmi irodalomban zavart okozna egy addig szinte ismeretlen név bevezetése. A teljességhez hozzátartozik, hogy a faj taxonómiai státusza napjainkban sem tisztázott. A szélesebb körben elfogadott álláspont szerint a flavida és a metelkana vikariáns fajpárt alkot. Mások szerint alfaji tagozódást mutató, diszjunk elterjedésű, ún. Sybilla-fajról van szó, és a flavida a metelkana alfaja (Murzin 2003: 115). Egy további vélemény szerint a flavida a metelkana szinonimja (Dubatolov 1985: 86; Fang 2000: 326). Napjainkra a faj elterjedéséről sokkal pontosabb képünk van (Witt et al. 2011): előfordul vagy előfordult a Rhőne-völgyében, az Atlanti-óceán melletti síkságok egyes pontjain (Belgium, Észak- Franciaország), a Német-Lengyel Alföldön (Biebrzanski Park Narodowy, Észak-Lengyelország) (Malkiewicz 2002), a Kárpát-medencében, a Duna keleti mocsárvidékein és a Neretva-torkolatánál (Horvátország) (12. ábra) (Kucinic etal. 2014).4 A Magyar Természettudományi Múzeum (Budapest) Lepkegyűjteményében őrzik Gergely István5 lepkészeti tárgyú megfigyeléseit rögzítő, Megfigyelések, tapasztalatok, gyűjtőhelyek című kéziratát,6 amely érdekes adalékkal szolgál a Metelka-medvelepke Peszér környéki eltűnéséről: „Ez a lepke különben veszedelemben van, mert az a tócsa, ahol a hernyója él (Felsőpeszér, a kastélytól észak-északnyugatra mintegy másfél kilométer távolságban), beleesik a tervezett Duna-Tisza-csatornába. Hallomásom szerint a csatorna építésére hamarosan sor kerül, jó volna valahová áttelepíteni. Hernyója Hoffmann szerint a sárgaliliomon és a gólyahíren, Blaschke szerint pedig a pongyolapitypangon élne. Biztos azonban, hogy más vízinövényeken is él, mert Peszéren mély (térden felül érő) vízben is gyűjtöttük, ahol ezek a növények már nem élhetnek meg.” A faj tenyésztéséről így írt: „Ugyancsak Kaposváron Pazsiczky Sándor7 a Nemeophila metelkana Ld.-t éveken át tenyésztette. A hernyókat nagy útifűvel (Plantago major L.) etette. Jó volna a részleteket tőle levélben megkérdezni. Címe Kaposvár, Tallián Gyula u. 21.’’(Bálint & Katona 2014: 83-85). Miután eredeti élőhelyei, az Ócsa és Dabas környéki turjánok megsemmisültek, a lepke „klasszikus” hazai lelőhelyeiről eltűnt, utolsó példányai 1942-43-ból ismertek. Gozmány László Lengyel Gyula társaságában 1942 nyarán már nem lelte Peszér környékén.8 Az ifjú lepkész ekkor eltökélte magában, hogy a lepkét máshol is megtalálja. Véleménye szerint a faj nemcsak „klasszikus” lelőhelyén fordul elő, hanem az Alföld meleg, homoki, édesvizű mocsaraiban másutt is tenyésznie kell. Beje-4 A flavida-ról a későbbi gyűjtések derítették ki, hogy a Távol-Keleten, Koreában és Japánban is honos. Ugyanezeken a vidékeken, valamint Kínában előfordul egy másik, hasonló színezetű faj is, de ez jóval nagyobb és élénkebb színezetű, így a/Zavída-val nem téveszthető össze. A fajt szintén Bremer (Bremer 1864: 39, III. Tábla: 3. ábra) írta le amurensis név alatt. 5 Gergely István (1877-1960) földművelés-iskolái kertésztanító, kertész, lepkész, az Országos Pomológiai Bizottság és a Magyar Rovartani Társaság alapító tagja, majd a második világháború után a választmány tagja. Lepkegyűjteménye halála után a Magyar Természettudományi Múzeumba került. A magyarországi hernyók táplálónövényei című kézirata 331 oldalas, ami bizonyítja, hogy komoly szakmai munkásságot fejtett ki. Számos lepkefajt először mutatott ki hazánk területéről. http://rn.cdn.blog.hu/le/lepkeskonyvek/image/Gergely_lstvan/Gergely_lstvan_m%C3%A9gkisebb.pdf (Hozzáférés: 2016. június 28.) 6 A kézirat keltezetlen, de a dokumentumban szereplő legkésőbbi dátum (1947. július 6.) alapján a szerző visszaemlékezéseit talán 1948-ban vethette papírra. 7 Pazsiczky Sándor (1881-1955), rajztanár, amatőr lepkész. Kaposváron képzőművész generációk nevelkedtek a keze alatt. Élete utolsó évtizedeiben csak a lepkészetnek hódolt, gyűjteménye mintegy 20 000 példányból állt. Halála után gyűjteménye a Magyar Természettudományi Múzeumba került. Leghűségesebb, egyben legkiválóbb tanítványa Nattán Miklós (1910-1970) volt. 8 Napjainkban Ócsárol és Peszérről is újra vannak előfordulási adatok. 63
