Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Természettudomány - Víg Károly: Herman Ottó és a „Magyarország Pók-faunája” - Egy monográfia története
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 49-72 Herman Ottó ezzel olyan kutatási irányt jelölt ki, amelynek érvényessége napjainkban sem kérdőjelezhető meg. Ezen a ponton érdemes rövid kitérőt tennünk. 1835-ben, Herman Ottó születése évében érkezett Magyarországra Johann Friedrich Naumann (1780-1857), Európa-hírű ornitológus. Vendéglátója az a Petényi János Salamon volt, aki abban az időben fontolgatta egy új szemléletű „madárökológia” könyv megírását, amelyben szakított volna a hagyományos, leíró jellegű, alaktani tárgyalás- móddal. A Naumann-nal való találkozás végleg megerősítette hitében. A német tudományban az időben kezdődött el az a forradalmi változás, amelynek élharcosai az élőlényeket természetes környezetükben akarták vizsgálni. Az új irányzat vezéregyéniségei az idős Christian Ludwig Brehm és Naumann voltak. Naumann éppen azért utazott Magyarországra, hogy olyan fajokat is megfigyeljen, amelyek Nyugat-Európában nem fordultak elő. Petényi és Naumann csaknem kilenc hetet töltöttek Pest távolabbi vidékein és a Bánságban, és mindkettőjük számára ösztönző eszmecseréket folytattak. Sajnos Petényi tervezett könyve nem jelent meg - a hagyaték megmaradt részét éppen Herman Ottó publikálta (Herman 1891; Herman et al. 1891; Mészáros 2000) -, pedig a munka Petényit nemzetközi hírnévre emelhette volna, a hazai kutatásokat pedig helyes irányba terelhette volna. Petényi szemléletmódja azonban az édesapán keresztül biztosan elérte az ifjú Herman Ottót is. És talán ezen hatás nyomán formálódott a pókmonográfia is olyanná, amely kiemelte még a nagyobb lélegzetű európai munkák közül: a szokásos fajleírások mellett a saját kutatásokra alapuló életmód-leírások adják a mű igazi és maradandó értékét. Mintha Naumann és az idős Brehm elveit látnánk a pókászat terén megelevenedni. Herman Ottó „biológiai rendszere” és a darwinizmus A második kötet napjainkban már jószerivel tudománytörténeti jelentőséggel bír, hiszen a Herman Ottó által követett, és a Teodor Thorell beosztásán alapuló rendszert a taxonómia túlhaladta. Azonban az általa alkotott „biológiai rendszer” évtizedekkel megelőzte korát és bepillantást enged evolucionista gondolkodásmódjába is. Herman Ottó ismerte a 19. század jelentős természettudományi felfedezéseit, közöttük a sejttan alapvetését, az energiamegmaradás törvényét vagy a darwinizmust. (A darwinizmus ismeretéről a második kötet bevezetésében maga tesz tanú- bizonyságot!) Határozott, esetenként merev evolucionista volt, aki a fejlődés szükségességének törvényét a kutatás minden terén igyekezett érvényesíteni (Kosa et al. 1971: 29). Természettiszteletét panteisztikus rajongás hatotta át, ami meghatározta az elébe kerülő problémák megoldására tett kísérleteit. Az evolúciót tudományosan megalapozott mechanizmusként megfogalmazó darwinizmus tételei meglepően korán ismertté váltak Magyarországon (Straner 2012). Rónay Jácint (1814-1889) természettudós bencés tanár, a szabadságharc tábori papja, később pozsonyi nagyprépost, választott szkodári püspök száműzetésében, Londonban írta a Fajkeletkezés - Az embernek helye a természetben és régisége című munkáját (Anonymus [Rónay] 1864), amely Pesten jelent meg úgy, hogy szerzőjének neve nem szerepelt a címlapon. Könyvében Rónay elsőként ismertette részletesen a magyar olvasókkal Charles Darwin, Thomas Henry Huxley és Charles Lyell evolúciós tanait. A fajok eredete... első magyar kiadása 1873-ban látott napvilágot Dapsy László fordításában (a második kötet 1874- ben jelent meg) (Darwin 1873-1874). A kötethez az a Margó Tivadar (1816-1896) írt előszót, aki már 1869-ben is tartott előadást, és Darwin és az állatvilág címmel kiadványt is közzétett (Margó 1869). Herman Ottó A fajok eredeté-1 megjelenése évében, 1873-ban vehette kézbe Szásznagyvesszősön, Be- dőházy János kúriájában. Hogy mennyire magáévá tette a darwinizmus tanait, bizonyítja Haynald Lajos (1816-1891) kalocsai érsekkel 1878-ban folytatott vitája is (Varga 1967: 157-161). A fajok állandóságát elvetve hirdette, hogy: „A faj körében észlelhető elváltozás, jelensége a szervezet azon el- hajlíthatóságának, mely nélkül az élőlény a folytonos átalakulásban levő természetes viszonyok között meg sem állhatna. Véglete az elhajlithatóságnak egyfelől a fajok spontán tova fejlődése a természetül
