Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Természettudomány - Víg Károly: Herman Ottó és a „Magyarország Pók-faunája” - Egy monográfia története
VÍG KÁROLY! HERMAN OTTÓ ÉS A „MAGYARORSZÁG PÓK-FAUNÁJA” - EGY MONOGRÁFIA TÖRTÉNETE ben létező viszonyok szerint, másfelől a domesticá- tió, mely a viszonyokat önkényesen teremti, a fajt elhajlítja, de az önálló, természetes tovafejlődés alól kivonja.”(Herman 1878: 23). Az evolucionizmus elvei Herman Ottó néprajzi kutatásait is mélységesen átjárták, mert a biológiai törvényszerűségeket a társadalmak fejlődésére is alkalmazhatónak tartotta. Herbert Spencer (1820-1903) az 1840-es években olyan evolúciós elmélettel állt elő, amely a „legalkalmasabbak fennmaradásának” elvét kapcsolta össze a „fejlődés”, a társadalmi haladás eszméjével. Spen- cert azonban a legalkalmasabb társadalmi formációk érdekelték. Ez a történelemszemlélet egyetemes jellegű volt és értelmezési igénye kiterjedt az egész emberiségre és annak teljes történelmére (Paládi-Kovács 2006: 92). Herman Ottó sajátságosán értelmezte a „létért folyó küzdelmet” és a darwinizmus által hirdetett „tervszerűtlenséget”: „Én az úgynevezett «létért való küzdelemben» (struggle for existence) nem bírok abban az ellenséges mozzanatban megnyugodni, a melyet a szavak magokban rejtenek; ép oly kevéssé, mint nem védetném ellenséges indulatnak azt a hatást, a melyet az emeltyű a teherre, vagy a sav a mészre gyakorol. A részek változtatják helyzetüket, de lényegeik szerint azok maradnak, a mik voltak. Ép oly kevéssé bírok abban a tervnélküliségben megnyugodni, a mely a természetes kiválasztásnál (=natura/ selection, natürliche Züchtung) létezőnek állíttatik: mert a természetbe, melynek minden mozzanatában törvényszerűséget tapasztalunk, tervnélküliséget beleképzelni nem lehet. (...) A föld rétegei s a bennük rejlő, folytonos fejlődésről tanúskodó szervezetek maradványai ezt mondják nekünk.”/Herman 1878: 22-23). Egész életét áthatotta az a meggyőződés, hogy a természetben tervszerű rend uralkodik, ezért véleménye szerint például a mezőgazdaságban jelentkező növényvédelmi problémák (pl. a szőlő- gyökértetű károsítása Európában, vagy a hazai sáskajárások) önmagukat oldják meg, ha az ember a természetellenes viszonyokat megszünteti és a megoldás mikéntjét magára a természetre bízza. Álláspontjával a filoxérakérdésben Horváth Gézával (1847-1937) folytatott ádáz vitában, míg a sáskajárásokkal kapcsolatban jablonowski Józseffel (1863-1943) szemben végül alulmaradt. Összegzés Herman Ottó fokozott figyelmet fordított arra is, hogy munkáját a hazai közönség előtt minél szélesebben ismertté tegye, ezért előadásokban is megosztotta a pókok életéről szerzett ismereteit. A Természettudományi Estélyek keretében, 1876. január 7-én A pókokról, a szövés-fonásról a természetben és jelentőségéről a természet háztartásában címmel, mutatványokkal illusztrált bemutatót tartott. Az előadás szövege a Természettudományi Közlöny hasábjain jelent meg (Herman 1876b). Még a papírra vetett szavak is elegendőek, hogy fantáziánk megtöltse velük az egykori termet, és nyomban megértjük annak a nimbusznak a kialakulását, amely Herman Ottót övezte. Az 1878. december 18-án tartott szakülésen újabb pókos előadással jelentkezett, ahol ún. ingaszerű tovamozgással és a fonalröpítéssel (őszifonál, bikanyál) kapcsolatos megfigyeléseit osztotta meg a hallgatósággal. Előadása zárásaként az aknászpókok vagy ahogyan ő nevezte, a „föld- beszövő pókok” közül mutatott be egy példányt, lakócsövével együtt. Jól mutatja, hogy még akkor sem szakadt el teljesen a pókoktól, amikor érdeklődése már egészen más irányokba fordult. Hosszabb-rövidebb népszerűsítő írásokat (Herman 1876c, 1888a, 1888b, 1890, 1898, 1906) és tudományos közleményeket (Herman 1879b) jelentetett meg a pókokkal kapcsolatban A pókmonográfia zajos sikert aratott és szerzőjének meghozta a hazai és a külföldi elismerést. Herman Ottó elindulhatott azon az úton, amelyet karakterisztikus, sokszor önellentmondásos személyisége és a sajátságos kor kijelölt számára. Jelen tanulmány keretét túlfeszítené annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mennyire volt ez az életpálya törvényszerűen beteljesíthetetlen. Már a pókmonográfia elkészítése során felvázolt munkamódszer is sejtette, hogy szerzője olyan távlatokban és léptékekben gondolkodott, olyan méretű feladatok bevégzését vetítette önmaga elé, amelyek teljesítése bőven meghaladta egy „magányos kutató” lehetőségeit. A hangsúly itt jó értelemben a magányos kutatón van, hiszen hol voltak ekkor még a kutatóműhelyek?! Mind68
