Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Műtárgyvédelem - Ferencz Eszter: Poszthabán kerámiák helyreállítása, nyakrekonstrukciós megoldások 331-349 Kusztor Gergely: Római kozmetikai doboz vizsgálata és restaurálása
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 33I —349 A habán kerámia hosszú időre terjedő hatása, a fennmaradt hatalmas mennyiségű tárgy, azok ko- raisága, szépsége, datáltsága, a habánok történetének, rendkívüliségének eredménye. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy amikor a habánok Magyarországra telepedtek, már volt itt ólommázas fazekasság, már volt virágdíszes kerámia. A habánok maguk is készítettek ólommázas munkát. Korai formakincsük német és olasz eredetű, díszítményeik az olasz reneszánszból és a török-perzsa eredetű virágmotívumok mintakincséből származnak. A17. századi magyar úri hímzések késő reneszánsz művészete is hasonló gyökerű. Ez a mintakincs később a népművészetre is ihletően hatott (Kresz 1991). Poszthabán központok A poszthabán időszak jellemzője, hogy a hagyományos habán ónmázas technológia és díszítés keveredik a tájegységek, települések motívumkincsével, és adott központra jellemző darabok készülnek. Nagyon sok eredetileg habán fazekas központban él tovább az ónmázas kerámiakészítés hagyománya, csak újragondolva, több teret engedve a mestereknek. Három központot mindenképp érdemes kiemelni. Mindegyikben készültek olyan tárgyak, amelyek formára, díszítésre nagyon hasonlítanak a most restaurálásra került poszthabán bokályok, korsók egyes típusaira. Ezek közül a legjelentősebb Szobotiszt. A legrégibb, legnagyobb habán udvar, ahol 1546-ban tűntek fel az anabaptisták. 1685-ig ez magyarországi szellemi központjuk (Ridovics 2008; Da- bóczi 2012: 371). Három irányban dolgoztak: fazekasárut, kályhát és fehér edényt készítettek, azután már csak fehér edényt. Gyakori motívum a szarvas fantáziavirágok között (Pastieriková 2005: 132), a kétkoronájú fa, madár-, és virágminta. Az apró kockás mintát kedvelték, Szobo- tiszton is és Nagylévárdon (napjainkban Vel'ké Le- váre, Szlovákia), valamint Kosolnán, (napjainkban Kosolná, Szlovákia), Dejtén (napjainkban Dech- tice, Szlovákia) és jókőn (napjainkban Dobrá Voda, Szlovákia). Ez a minta gyakran látható az Erdélybe szállított bokályokon és hatással volt az erdélyi magyar kerámiára. A 18. század eleji bokályokon még nincs jelzés, csak a század második felében jelennek meg a tárgyakon. 1763-ban erőszak nyomása alatt áttértek a katolikus hitre, majd nemsokára, 1770-ben a szobotiszti mesterek céhbe álltak, német nyelvű privilégiumot nyertek. Ekkoriban újabb stílusváltozás következett be - talán a közeli holicsi gyár hatására -, a forma is megváltozott, gyakori a hasas, gerezdes bokály; hasonlók Dejtén és Kosolnán is készültek. A 19. század végéig folyt a fehéredényes munka. A Szobotisztben készült fajanszok legfőbb ismertetőjele az „S” betű volt (Kresz 1991; Pastieriková 2005:130). Dejtét a 17. században az újrakeresztelők alapították. A legrégebbi fazekas családok egyike az „Odler” nevet viselte, és egészen 1914-ig volt működő műhelyük. A legkeresettebb fajanszok jellegzetes kék-fehér színvilággal készültek. Dejté- ben mindenekelőtt korsók és tálak készültek, de előfordultak formával díszített figurális plasztikák is. Néhány dejtei fazekas mesterjeggyel is ellátta készítményeit, ami mellett a „D” betű jelezte a készítés helyét is (Pastieriková 2005:110). A mai Ausztria területén található település Felsőpéterfa (napjainkban Oberpetersdorf, Ausztria) helyileg a legközelebb fekszik Vas megyéhez. Fazekasközpont működött itt, ahol a mindennapi használatra szánt konyhaedények mellett jelentős volt a fehéredényes tevékenység is. A18. századtól írásos emlékek őrzik az itt dolgozó mesterek nevét. Tárgyaikat gyakran jelölték évszámmal és a készítő monogramjával. Az itt készült ónmázas kerámiák közül több típus, jelentős hasonlóságot mutat a Savaria MHV Múzeum poszthabán gyűjteményével. Gyakori motívum a virág, szarvas, a központi évszám (Riedl 1951:118), valamint a figurális díszítés, amelyeken hétköznapi női, férfi figurákat vagy munkavégzés közben ábrázolt mesterembereket jelenítettek meg (Riedl 1951: 119). Jellegzetes, a díszítést a perem és talp felől szegélyező geometrikus, rombuszos-vonalas sáv,7 és a talphoz közel függőleges, boltíves zárással körbevett vonalas sorminta (Riedl 1951). 7 Hasonló szegély a Jókőről (napjainkban Dobrá Voda, Szlovákia) származó rövid nyakú korsókon is megjelenik (Pastieriková 2005:168). 339
